Nagyszombatban jelent meg 1771-ben egy munka, mely sokáig hozzáférhetetlen volt magyar nyelven, mégis számos nyelvész kész legendát kerített köré. Írója Sajnovics János, a Budapest melletti Tordason született 1733-ban és Budán hunyt el 1785-ben. Csillagásznak és nyelvtudósnak mondják, holott nyelvészetet soha nem tanult és nincs tudomásunk róla, hogy autodidakta módon próbálta volna azt elsajátítani. Miután 1748-ban belépett a jezsuita rendbe, bölcseleti tanulmányait többek között Nagyszombatban végezte, a hittudományt Bécsben tanulta, szaktanári képesítést Győrött és Bécsben szerzett. Pozsonyban és Egerben egy-egy évig tanárkodott. a bécsi udvari csillagvizsgáló intézetben Hell Miksa tanársegédje (1758–60), majd a nagyszombati obszervatóriumban működött (1765-1772). 1768-ban Hell magával vitte Norvégia északi részébe, Vardö szigetére, hogy megfigyeljék a Vénusz bolygónak 1769 júniusában a Nap korongja előtt történő elvonulását. Ez alkalommal – Hell ösztönzésére – a helyszínen hozzáfogott a magyar-lapp nyelvviszony kérdésének tisztázásához. A magyar-lapp nyelvrokonságot hirdette. “Műve, amely a finnugor-magyar nyelvhasonlítás első jelentős kísérlete, a történeti szemleletű és összehasonlító nyelvtudomány terén úttörő jelentőségű és külföldön is feltűnést keltett.” – írja róla a Magyar Életrajzi Lexikon.
Már az is mulatságos, hogy ennek a perdöntőnek tartott munkának a kiadását különböző évekre teszik. Hol 1770-re, vagy 1771-72-re, netán 1772-re. Pedig elég lett volna a munkát, vagy legalább utolsó fejezetét elolvasni, hogy eldönthető legyen, a helyes évszám 1771. Sokan hivatkoztak úgy erre a munkára, hogy nem olvasták és készpénznek vették a korábbi hivatkozásokat, azokat görgették maguk előtt ganajtúró bogárként.
További furcsaság, hogy ezt az alapvetőnek hirdetett latin nyelven írt munkát, melynek teljes címe: Demonstratio Idioma Ungarorum et Lapponum idem esse (Sajnovics János… Bizonyítása a magyar és a lapp nyelv azonos) lefordították dán, finn és német nyelvre (1972), angolra is (1968), de magyarul csak nemrégiben jelent meg! Húsz éve a fordítás után most már könyvalakban is megjelent latin és magyar nyelven.
Pap Gábor művészettörténész mesélte, amikor diákkorában az egyetem könyvtárából ki kívánta kölcsönözni e kötetet, ezt megtagadták tőle. Akkor nem értette ennek okát, majd miután hozzájutott, világos lett számára, így gátolták meg, hogy világgá kiáltsa, Sajnovics nem arról beszélt, amit ráfognak.
Érdemes ennek a kötetnek “Elöljáró beszédéből” idézni, melyet Halasy-Nagy Endre írt.
“Végre, immár magyarul is, és eredetiben is tanulmányozható a kiváló matematikus és csillagász egyik műve”, mely címében hirdeti, “hogy a magyar és a lapp nyelv azonos. Művében bizonyítja ezt aki nyelvész sosem volt…” “Magyarul több mint kétszáz éven keresztül nem volt hozzáférhető. A magyar összehasonlító nyelvészet bibliáját, minden magyar összehasonlító nyelvész apostolának sokat idézett alapművét magyarra csak 1994-ben ültették át.” Sajnovics munkájában többször hivatkozik Hellre, akinek véleményét kritikátlanul átveszi.
Reguly Antal ügyvéd az MTA előtt felolvasott tudósítása szerint, Hell Miksa kéziratairól, amelyek a magyar-finn kérdést tárgyalták, azt írta, hogy Hell “a magyarok régi lakhelyeiről való nézetei is, mellyek egyébiránt is többnyire csak, mint puszta, minden indoklást nélkülöző állítások olvastatnak kézirataiban, figyelmet nemigen igényelhetnek. …kéziratainak több helyéről kitetszik, hogy Hell a húnok őshazájának Dániát tartotta; hogy Dentümogériát, mellyet Anonymus mint a régi magyarok őslakhelyét ír le, ő Karéliába helyezi. Mindkét nézete magában olly gyönge alapon nyugszik, hogy… czáfolásra sincs többé szükség.” Azért Karéliába – tegyük hozzá -, mert szerinte ennek magyar értelme Kar-jel. A magyarul nem tudó Hell úgy vélte, ott ‘jeles karú hősök’ laktak! Karélia címere is két kart ábrázol.
Reguly ezt olvashatta Sajnovics művében: „Finnmarchiából [Finnországból] visszatérvén illő szerénységgel tagadtam, hogy érteném a lappok beszédét (tudniillik ez a hír terjedt el), ugyanakkor azonban azt állítottam, hogy a magyar és a lapp nyelv azonos. Hanem ezt csakis valami írásművel lehet bebizonyítani, különösen azoknak, akik egyik nép nyelvében sem járatosak… hozzájutottam egynémely híres szerző művéhez is, amelyekben a magyar, valamint a lapp nyelv egyezését, ha nem is bizonyítják, de világosan állítják. Így ezen a téren nem követelhetem magamnak a felfedezés dicsőségét.”
Majd Sajnovics tolmácsolásában Hell Miksa véleményét idézi: „Azon a véleményen van: a kínaiak az ősei vagy minden ázsiai népnek, sőt a magyaroknak is, vagy legalábbis az ázsiai nyelveknek, azaz: a magyarok legősibb dialektusát a kínai dialektusokban kell keresni.
Senki sem kétli, hogy a kínaiakkal szomszédos volt ez a nép, amelyet DEGUINES hunnak nevez. Végül: a tatár nyelv nagyrészt megegyezik a kínaival, továbbá a törökkel, a török pedig a magyarral, tehát a kínai is a magyarral… [Miért azonos a tatár, kínai és lapp nyelv? Mert a lappok same, sabme, samelets néven nevezik magukat. A kínai faltól a Jeges-tengerig elterülő terület kínaiul lop, tatárul same, világos, hogy a lappok – sameletsek – egykor itt laktak! És ha már ott éltek egykor, akkor azonosak a kínaiakkal. – BZ]
S ha egyazon nép voltak, a lappok nyelvének azonosnak kellett lennie a kínaiak nyelvével. Mivel pedig bizonyított dolog, hogy a magyar és a lapp nyelv azonos, ezért a magyarnak is valamilyen módon egyeznie kell a kínaival.”
Érdekes, hogy ezt a szerzőt nem süllyesztették a könyvtár mélyére. “A magyar nyelv ápolására alapított Akadémia, a magyar összehasonlító nyelvészet alapkövévé emelte – írja Halasy-Nagy -, bízva abban, hogy sem az eredeti szöveget, sem az eredeti szándékot, mely életre hívta, nem ismeri senki. Kétszáznegyvennégy éve rendre-másra hivatkoznak rá, idézik széltében-hosszában, magyaráznak vele, és elhitetni próbálják azt, amit ép elmével senki sem hihet, ami nem állja ki, nemhogy a tudományosság, de a józan ész kritikáját sem!”
De térjünk vissza a bevezetőhöz!
A finnugor nyelvkoncepció igazi alapjait lefektető szerzők “fő mondanivalója, és a finnugor származáselmélet lényege, hogy az úgynevezett finnugor népek művelődésre, politikai, társadalmi, műszaki alkotásokra csakis más népek hatására és vezetésével képesek.”
“A magyart nyelvén keresztül is elnyomni akarták. A magyar nyelvet innen-onnan összelopkodottnak igazoló, plagizált nyelvnek tituláló, zömükben idegen származású nyelvtudósok bizonygatták.”
“Arany Jánosnak, az Akadémia titoknokának is feltűnt, hogy a több mint 30 nyelvet beszélő nyelvész Szentkátolnai Bálint Gábor munkái gyanúsan eltűntek az Akadémiáról. Az «égető» gúnynévvel illetett Hunfalvyra gyanakodott, hogy elhamvasztotta Bálint Gábor kutatási eredményeit, melyek a finn-ugor elméletet nem igazolták.
A finnugrizmus diktatúrája, ez az idejétmúlt ideológia egy napilap vezércikkében így köszönt vissza 2001-ben: „A tudomány ott végződik, ahol a magyar nyelv finnugor eredetét elkezdik kétségbe vonni. Eddig a pontig tart a tudomány. Ami ezen túl van, az a politikai és szellemi alvilág.”
“Bárczy Géza már 1970-ben ezt mondta: «Van a magyar nyelvtudósoknak egy soha ki nem magyarázható közös vétkük, éspedig az, hogy Sajnovics Jánost a finn-ugor nyelvrokonság megteremtőjének kiáltják ki, holott Sajnovics a már említett Demonstráció c. dolgozatában a magyar, lapp, finn, török, kínai nyelvrokonságot mutatja be. Ezek szerint Sajnovics nem a neki tulajdonított finn-ugor rokonság hanem a turanizmus megteremtője volt. Ezért a szégyenletes zűrzavar nyelvtudományunk terén.»” Ugyanezt már 1936-ban megfogalmazta Nagyfalusy Lajos is. Sajnovics “korántsem állt meg a lapp-magyar hasonlításnál, hanem szorgalmazta a magyar nyelvnek más északi vagy keleti nyelvekkel való összehasonlítását: bizonyos értelemben tehát a turanizmus előfutárának is tekinthető.”
Budapesten, 2002-ben, az MTA szerkesztésében, az Akadémia elnökének felügyeletével és a Soros Alapítvány támogatásával kiadott Új Magyar Nagylexikon Sajnovics Jánosról ezt állítja: „Egyéb, csillagászati, meteorológiai és biológiai megfigyelések mellett tanulmányozta a Vardö sz.-i lappok nyelvét is, és meggyőződött a magyar és a lapp nyelv rokonságáról. Koppenhágában írta meg és adta ki fő művét Demonstratio. Idioma Ungarorum et Lapporum idem esse (1770. m. 1994) c., amelyben az összehasonlító nyelvészet előfutáraként kísérelte meg nemcsak szókincs, hanem ragozás- és szóképzésbeli egyezések alapján is bizonyítani a finnugor nyelvrokonságot.” Az uráli nyelvészet címszónál: ”Sajnovics a magyar és a lapp nyelv rokonságát bizonyította, mégpedig módszeresen.” Pusztay János nagy finnugrista nyelvészprofesszor szerint is: ”A finnugor összehasonlító nyelvészet határköve Sajnovics Demonstraciója.”
Halasy Nagy Endre Sajnovics “tudományos” módszerét is bemutatja.
“Sajnovics 150 szópár összehasonlítása után bizonyította, hogy a lapp és a magyar nyelv azonos. Pedig mint írja: a finnmarki tengermelléki lapp nem érti a hegyvidékit, Svédország különböző részein lakók nem értik egymást. Gyakran egy szó, a hegyvidéki nyelvjárás szerint kiejtve eltér a magyartól, de ha e megfigyelések szerint, egy kissé megváltoztatjuk, hogy áttérjen a tengermelléki nyelvjárás használatára, teljesen megegyezik a magyarral. Ezekből a megfigyelésekből néhányat használva, habár semmi mást sem tettem, mintsem a szót az egyik nyelvjárásból a másikba átalakítottam [hajmeresztő bátorság! – BZ], mégis láttam, hogy e munkával a lapp szavak Leemiusnak [részben Leemius szótárát használta – BZ] megfelelő állapota, a mai magyarhoz illő alakot kap.
Magyarul: a legteljesebb értetlenségű szavak odagörbíttetnek a mai magyarhoz. Ilyen ügyes tudományossággal lesz a lapp bouvs-ból bausz, ami lappul ajakot jelent, így egyezik a magyar bajusszal, ami az ajak fölött van, tehát nem esik egymástól messze.
Kívül állónak vagy kívül rekesztettnek nehéz észrevenni, hogy a finnugor összehasonlító nyelvészeti bizonyítások egyszerű körkörös érvelések tipikus és egyértelmű halmaza, ahol az egyik mondvacsinált érvvel erősítik a másik csak sejtést, az egyik elképzelt nyelvi fejlődéssel bizonyítják a másik hipotézist. Így lett a lapp abom (syder ower = felforrok jelentésű) lapp szóból a magyar habzom, hiszen a víz ha felforr, akkor habzani kezd.
A magyarság szélesebb rétegeihez mindmáig nem jutott el az annyiszor idézett, és annyi félreértésre, félremagyarázásra okot adó, nemzeti önérzetünkben sértő, a megértést és elismerést elnyerni nem képes tanulmány. Őstörténetünkkel is szoros összefüggésű alkotás közreadása sosem volt időszerűbb. A lehető legkevesebb kiegészítő magyarázattal közrebocsátva szeretnénk ösztönözni az érdeklődő olvasót, hogy maga vonja le a következtetéseket, és alakítsa ki álláspontját a mű komolysága, hitelt-érdemlősége iránt.
A Két Hollós Kiadónak minden lehetséges dicséret kijár, hogy a Nagyszombatban kinyomtatott eredetit hasonmás alakban, és a magyar fordítását kétnyelvű könyv formájában közreadja, hogy okulhasson belőle mindenki, íme így voltunk mind ezidáig nyelvtudományosan vezetgetve.
Könyvük tanulmányozása során a magyar nyelv csodája iránti érdeklődésünk, és édes anyanyelvünk szeretete is erősödni fog.”
Így ajánlja a kétnyelvű kötetet Halasy-Nagy Endre.
Művének elején Sajnovics leírja, hogy dacára annak, hogy ő matematikus, magyar születésénél fogva ő legilletékesebb, hogy a magyar-lapp nyelvrokonságot bebizonyítsa, ami eddig egy külföldi tudósnak sem sikerült. Különben is, ha kimutatja, hogy a távol eső lappok nyelve azonos a magyarral, a többi közelebbi rokon nyelvek egyezése magától értetődő lesz. [???] Sajnovics azt is állítja munkájában, hogy a magyar nyelvnek nincsenek dialektusai, mert a dunáninneniek és –túliak, meg a székelyek megértik egymást! A kínaiak azért a lappok és magyarok ősei, mert a kínai kiejtés ugyanolyan mint a magyar! (Nem zavarja, hogy a kínai nyelvnek nincs r hangja!) Nézzünk néhány példát: kínai ye = magyar éj, syn = szív, ge = ég, tu = út, ham = hajó… A kínai szavakat csak meg kell fordítani (rák módon olvasni – írja), hogy megkapjuk magyar megfelelőjüket! Ez ilyen egyszerű!
Az Istenre, vallásra, az állami életre, hadügyre, gazdaságra, földművelésre, bútorokra, terményekre, szárnyasokra vonatkozó szavakat minden különösebb vizsgálat nélkül kizárta az összehasonlításból, mert ezeket eleve kölcsönszavaknak vélte! Ha a személyes névmások nem egyeznek, sebaj!
A könyv utolsó része a finn-magyar rokonságról szól mások munkáiból merítve, tekintélyekre hivatkozva.
Más tudósok hogyan értékelték ezt a munkát?
Munkácsi Bernát nyelvész, orientalista helyesnek mondja Sajnovics bizonyítékainak összegyűjtését és elrendezését, de feldolgozási módszere ellen tiltakozott. A szerzőnek a hangtanról, mely a nyelv-összehasonlításnál a legfontosabb, halvány fogalma sem volt. A szó-összehasonlításoknál több helyen önkényesen járt el, sőt bizonyos fokig hamisított is – és most jön a meglepő fordulat -, mégis kielégítő eredményt ért el. Ugyanis Munkácsi is finnugrista volt.
Halász Ignác nyelvész, egyetemi tanár szigorúbb. Sajnovics nem volt nyelvész, hanem magyar hazafi, aki északon nem lapp rokonokat, hanem lappoknak nevezett magyarokat akart fölfedezni. Abban a balhiedelemben ringatta a világot, bizonyított, a magyar és lapp közelebbi rokona a magyarnak, mint a finn vagy észt. Csaknem minden túlzás, amit a két nyelv rokonságáról mond. Szó-összehasonlításai önkényesek, mégis ezek jó része ma is megállja a helyét. (Halász három tanulmányutat tett a lappok körében.) Munkája gyerekes, kezdetleges hasonlítás, naiv következtetések láncolata, mégis érdeme e rokonság felfedezése, úttörő volta.
Hám Sándor, főgimnáziumi paptanár szerint, Sajnovicsot a lelkesedés tovább ragadta a valóságnál. A bizonyításról nem mondható, hogy sikerült. Üres szóval erősítette a kívánt eredményt, semmint nyomós érvek súlyával.
Hunfalvy-Hunsdorfer Pál jogászt, etnológust, történetírót sem győzte meg ez a munka. Szerinte, Sajnovics többet ígért és kevesebbet adott, mint kellett volna. Így nem győzött meg senkit.
Barcsai Ábrahám versikét is faragott erről a munkáról:
“Sajnovics jármától óvjuk nemzetünket,
Ki Lapponiából hurczolja nyelvünket!”
Dugonics András – aki Nyitrán tanult, majd ott és Nagyszombatban is oktatott -, a lelkes író rögtön elfogadta e munka “eredményeit” és Etelka Karjelben c. színdarabjában igyekezett értékesíteni és népszerűsíteni a “jeles karú hős” magyarok történetét. Mindenütt magyar neveket “talált”: A Balta-tenger (Balti), Honvár (Jugria), Holmi (Holma), Savólandia (Savolaxiana), Botország (Bothnia), Nyílország (Nylandia), Kajánország (Kajania)… A finnek finomok és a lappok lápok…
Mária Terézia örült a Demonstratiónak, mint újabb felfedezésnek, mely – szerinte – a magyar dicsőség hirdetője. Azt hitte, ebből új tisztesség fog országára háramolni. Sajnovics szerint meghagyta, minden újabb felfedezést, mely a magyarság rokonságára vonatkozik, azonnal közzé tegyenek.
E munka – nyilván legfelsőbb jóváhagyással – elindult hódító útjára. Közben olyanok hivatkoztak rá, akik nem is olvasták. Ezen túl már ezt a “módszert” alkalmazni nem lehet.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
