Megjelent egy könyv a szlovenszkói zsidók kálváriájáról – írója halála után harminc évvel, 1993-ban. Döbbenetes. Eddig kellett várni, hogy megjelenhessen.
Még döbbenetesebb, hogy ma is aktuális, hogy a benne foglaltak olyan embertelenségről adnak hírt, ismertetnek hiteles adatokat a levéltári anyagok száraz közlésével, ami ma is megállásra, elgondolkozásra kényszerít: vajon hogy juthatott odáig; vajon hol volt a szlovák, a magyar stb. értelmiség józanabb része, mikor mindez megtörtént? Vajon milyen politikai bacilus terjeszti ma is e kórt, hogy a Csanda Gábor által könyvvé gondozott Sas Andor-írás 1945-49 óta semmit sem veszített aktualitásából? Csanda Gábor szerint Sas Andornak ez az írása – pontosabban jegyzetanyaga – az 1945-48-as években készült, s a szerző első megfogalmazásának tekinthető. Valamilyen oknál fogva félretette, s haláláig nem foglalkozott vele – s a hagyatékából nemrég előkerült írás, és a Párkány Antal által megőrzött cédulákon, jegyzettömbökön maradt anyag segítségével kapott ma közölhető formát. Vajon mi késztethette Sas Andort arra, hogy ilyen imponáló mennyiségű jegyzetanyagot félretegyen, s a szuggesztív, perdöntő bizonyítékkal bíró írásról úgymond ,,megfeledkezzen“?
Szerintem azért, mert az okok vizsgálata közben nem látta az értelmét az anyag közlésének. Fé1t annak következményeitől. Nem hitt a II. világháború utáni szabadabb 1égkörnek sem.
Nem hitte el, hogy annak a politikai rendszernek, amely 1945-ig haláltáborokat hozott létre, ezrével küldte sorstársait a gázkamrákba, minden egyes tagja börtönbe került, s megkapta mé1tó büntetését. (Élő pé1da volt előtte, Esterházy János, a szlovenszkói parlament egyetlen tagja, aki nem szavazta meg a zsidótörvényt: halálra íté1t börtönlakó a „felszabadulás“ után.)
Az emberekben való csalatkozását nem akarta újabbal tetézni, ezért inkább vállalta a mindenkitől magát távol tartó tudós zárkózottságát, magába fordulását. Magánélete szinte tabu volt. Hogy mennyire így volt, hadd szolgáljon példának: még a hozzá a legközelebb álló munkatársak sem tudták – ez csak röviddel halála előtt vált ismertté –, hogy fia van, aki Bécsben é1. Ezzel a zárkózottsággal, a megismétlődő üldöztetéstől félve a II. világháború borzalmait áté1ő szlovenszkói zsidóságról írott munkáját nem jelentethette meg. Nem látja alkalmasnak az időt ilyen mű nyilvánosságra hozására. Hisz tanúja volt a szlovenszkói magyarság kollektív jogfosztottságának az el nem követett bűnökért; a kitelepítés, a konstruált perek kísértetiesen hasonlítanak a zsidóság üldözésére.
Sas Andor könyvében különösen a zömében magyarlakta területek lakói számára olyan adatokat közöl, melyek alig, vagy egyáltalán nem ismertek. A bécsi döntés által Magyarországhoz visszacsatolt területeken más lefolyása volt a zsidóüldözésnek; fázisaiban, módszereiben különbözött Tiso Szlovákiájától. A szerző ezeket a területeket nem is említi könyvében – nyilván nem volt rá levéltári anyaga az írás keletkezésekor, az 1945-48-as években. Mivel a mű nem tárgyalja az említett területek zsidóságának sorsát (pl. Dunaszerdahely, Komárom, Érsekújvár, s főleg Kassa) így a címben történelmi kategóriaként használt ,,A szlovákiai zsidók üldözése 1934-1945“ nem szerencsés választás. Közelebb állt volna a téma anyagához a leszűkített fogalomként beidegződött „Szlovenszkó“ szerepeltetése.
Szólni kell még egy, a szerző – más munkáiból erősen hiányzó – szubjektív érzelem-nyilvánításáról, különösen Tiso szemé1yét illetően. Taglalja Tiso 1942. augusztus 15-én mondott halicsi beszédét, melyben az államfő megindokolja a szlovákiai zsidók üldözését. Többek között ezt mondja: ,,…vajon keresztény munka-e az, ami a zsidókkal végbemegy. Emberséges-e? Nem rablás-e ez? Én azonban felteszem a kérdést: keresztényi-e, ha a szlovák nemzet meg akar szabadulni örök ellenségétól? Keresztény tett ez? Isteni parancs, hogy az ember szeresse önmagát, és ez az önszeretet parancsolja nekem, hogy eltávolítsak magamtól mindent, ami nekem árt, és ami az életet fenyegeti.
Hogy pedig a zsidó elem a szlovákok életét fenyegeti, arról, úgy gondolom, senkit nem kell meggyőzni“… (Íme a krisztusi tízparancsolat csúsztatott mása: Szeresd önmagadat!)
Sas Andor jó orvosként a kór okozóját is megnevezi, nem csak a tünetet: ,,… amint a szervezetben megvan a lehetőség arra, hogy baktériumoknak vagy bacilusoknak szállást ad, éppúgy az ember lelki alkatában is megvan a lehetőség bizonyos tudat alá szorult vad ösztönök felszabadítására, különösen akkor, ha az ösztön szabadra engedése és valamilyen materiális haszon közötti kapcsolódásra egy gonosztevő kezébe került állam lehetőséget nyújt“.
A szlovenszkói zsidóság sorsáról ilyen mé1yreható elemzést még nem kapott kézhez a magyar, de a szlovák olvasó sem. A hatalmas, tiszteletet parancsoló statisztikai adatbázis összegyűjtése, rendszerezése csak egy olyan típusú tudós által születhetett meg, mint amilyen Sas Andor volt. Fáradhatatlan tevékenysége még ma is – vagy talán éppen ma: a zsidó temetők feldúlása, vandálok randalírozása, éretlen bőrfejűek zsidóverése idején-, újból aktuálissá vált. Tükröt tart elénk; a szlovák és a magyar értelmiség e1é: nézzen belé, s merjen végre szembenézni saját múltjával, hol követte el a hibát, amikor nem vette észre az éledező fasizmust, hogy csírájában fojthassa el azt.
Gyüre Lajos, Felvidék.ma
