Ahogy az előző részben olvasható volt megannyi műemlék és emlékmű érdemelne jobb sorsot a Garam-menti kisvárosba, ahogy méltóbb formát érdemelne a Szent Jakab-plébániatemplom mellett elterülő Szent Jakab tér is.
Folytatjuk Zselíz kulturális örökségének bemutatását. Az első rész ITT olvasható el.
A második világháború előtt a templom mellett egy Nepomuki Szent János szobor állt. A háborúban többek közt ez is az enyészetté lett, ám vörös márvány talpazata mindmáig megvan. A plébánia udvarában várja, hogy valamilyen formában ismét a várost díszíthesse, szolgálhassa. A mai tér helyén a két világháború közt az elemi népiskola előtte pedig egy pompás Turul szobor és az országzászló állt. Ezt a megszálló szovjet hadsereg szinte azonnal eltávolított helyéről (egyes vélemények szerint a Turul madarat megformáló bronzszobor mindmáig létezik valahol elfelejtve). Később ennek talpazata szovjet emlékműként funkcionált, de az ’50-es ’60-as években megindult városfejlesztés teljesen eltüntette ennek még meglévő nyomait is, és kialakult a terület mai arculata. Ebben az időszakban szökőkút, virágágyasok, zöld övezet és világháborús emlékmű díszítette az akkor még Május 1-jére keresztelt teret, ezzel szemben ma leginkább parkolóként funkcionál.
A tér – szemből nézve – bal oldalán egy bronzszobor bújik meg a bokrok közt. A lukratív hely ellenére erről elég kevés ismerettel rendelkeznek a helyiek. Pedig egy példátlan nagy tudású, nagyra becsült ember emlékét őrzi a szobor, Khrendl Antalét. Nem véletlenül, mivelhogy Zselízen látta meg a napvilágot még anno 1842-ben. Építészmérnökként főleg a hídépítés területén alkotott maradandót. Számos alkalmazási elméletet dolgozott ki, amit tanított is Budapesten a Magyar Királyi József Műszaki Egyetemen. Tekintélyét jelzi, hogy a Magyar Tudományos Akadémia is sorai közé vette őt. A grafosztatikában elért úttörő elméletét pedig alkalmazta a budapesti Erzsébet híd építése során, amiért több tekintélyes díjjal is jutalmazták. Abszolút megérdemelné, hogy személye iránti tisztelet jeléül a város egyetlen Garamot átölelő hídja esetlegesen az ő nevét viselné. Ennek a hídnak az elődje korábban Ernesztina grófnő nevét viselte, ám a visszavonuló német csapatok 1945-ben a templomtoronyhoz hasonlóan ezt is felrobbantották. A jelenlegi nemrég rekonstruált híd egyáltalán nem viseli jegyeit elődjének, s még csak megnevezéssel sem rendelkezik.
Hasonló helyzetben van az 1920 utáni időszak egyetlen, magyar püspökének, Fischer-Colbrie Ágostonnak a hagyománytisztelete is. Ő szintén a városban született 1863-ban. Szülőházának pontos helyét illetően megoszlanak a vélemények, ám ez nem lehet akadálya egy számára emléket állító emlékmű létrehozásának. A plébánia és a Magyar Házban működő civil társulások kezdeményezésére ez már folyamatban van, remélhetőleg hamarosan realizálódik is. Igencsak időszerű lenne.
Bár az eddig említettek dicső fénye is megkopni látszik, van egy olyan jelentős terület is, ami kifejezetten a feledés homályába merült. E sorok szerzője is csupán az egyetemi történelemtudományi tanulmányai során találkozott először a Zselízi kultúra kifejezéssel. Hihetetlennek tűnik, régészeti szempontból Zselíz egy egész őskori (pontosabban neolitikum kori) időszak nevét viseli. A 20. század elején ugyanis régészeti feltárások során felbecsülhetetlen értékű, 4000 éves pattintott kő, csont, kerámia és bronz tárgyakat találtak Nagypeszek környékén. Ezt a kutatást Coudenhove Ernesztina grófnő meghívására Herbert Mitscha–Märheim osztrák régész végezte, aki a leletek egyedisége miatt valamint a grófnő tisztelete jeléül a neolitikum kori csoportot nem a kutatás közvetlen helyéről, hanem Zselíz városáról nevezte el.
Kevesen tudják, hogy a legnépesebb lakótelep közepén a található ‘fura’ emlékmű ennek hivatott emléket állítani. Nagy hiányossága, hogy leírás nem tartozik hozzá, valószínűleg ebből leginkább fakad „ismeretlensége”. A városi múzeum viszont pontos leírásokkal és konkrét tárgyi emlékeken mutatja be mindezt. Érdemes utánajárni.
Nagy ereklyéje a kisvárosnak a Szent Donát (vagy ahogy a helyiek mondják: Dónátka) szobor is, mely egy hosszas raktárhelyiség mélyi vegetálás után ismét a nyilvánosságot örvendezteti a múzeumban. Ahogy a hasonló sorsú antik alakokat megformáló szobrok is (Heraklész, Euridiké, Orpheusz), melyek a kastély tartozékaiként sokáig a parkot ékesítették. Állapotuk romlása miatt hosszas rekonstrukción estek át, s pár éve ismét a köztereket díszítik. Ezekkel és a térség szakrális kisemlékekkel egy későbbi cikkben fogunk foglalkozni.
Ha az emlékműveket emlegetjük, nem mehetünk el szó nélkül a park melletti kereszteződésében található emlékművek mellett sem. Ez a háromszög az ú.n. „ezer éves kő helye”, ahol források szerint 1896-ban, a magyar államiság ezer éves millenniumának állítottak emléket. Ma erre utaló nyomokat hiába keresünk a nevezett helyen, ám két oszlop található ott. Egy kő obeliszk, mely az első világháborúban elesett zselíziek nevét őrzi, és egy kopjafa, melyet a Zselízen is jól ismert örök cserkész, Orosházi Lajos bácsi faragott még a 1996-ben szintén a millecentenárium emlékére. Sokak emlékezetében viszont az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharcban elesett zselízi hősök emlékhelyéül is szolgál. Bizonyítja ezt az is, hogy a hagyományos március 15-ei körmenet részeként a kopjafa is rendszerint koszorúzóállomásként szerepel. Sajnálatos módon élnek itt, Dél-Szlovákiában olyan emberek is, akik szegénységi bizonyítványukról igazolást téve nem tolerálják a szlovákok és a magyarok békés együttélését. Nemsokkal felavatása után ugyanis egy éjjelen, gyáva módon a sötétség leple alá rejtőzve felgyújtották az értékes fa oszlopot. A garázdák terve mégsem sikerült, mert ugyan mindmáig kormos állapotban, de áll a faragat.
Az autókempingben szintén áll egy kopjafa, ami szintúgy Orosházi Lajos bácsi munkáját dicséri. Annak szolgál emlékéül, hogy 1969-ben ezen a helyen tartotta a Csemadok az Országos Népművészeti Fesztiválját.
Folytatjuk!
Csonka Ákos, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46340″}