Száz év tükrében az erőszak 1914-2014

A nemzetközi vitadélutánt szervezett az Aspektus június 28-án Budapesten a szarajevói merénylet századik évfordulóján. A Felvidéket Simon Attila történész képviselte.
Néhány órával azt követően, hogy száz esztendeje Szarajevóban eldördült Gavrilo Princip fegyvere, Budapesten az ELTE BTK tanácstermében az Aspektus nemzetközi konferenciája nemcsak arról szólt, hogy a gyilkos fegyver két ember életét kioltotta, hanem hogy ez egész Európában lavinaszerűen elindított egy olyan eseménysorozatot, amely megváltoztatta a kontinens arculatát. A rendkívüli kegyetlenségű harc politikai, gazdasági, szellemi, társadalmi változást hozott és mind a mai napig érezteti hatását, főleg nálunk, Közép-Európában. A meghívott előadók a szarajevói merényletből kiindulva kísérelték megvilágítani a huszadik század példátlan erőszakhullámának okait.
A rendezvény az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékén működő Aspektus, a Kulturális Életért Közhasznú Egyesület, a Rákóczi Szövetség és az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság közreműködésével valósult meg.
Simon Attila, a révkomáromi Selye János Egyetem tanszékvezető tanára és a Fórum Kisebbségkutató Intézet Történeti Kutatások Részlegének igazgatója szerint a szlovákoknak „nincs viszonyuk” Gavrilo Principhez. Az első világháború egyébként nem igen jelenik meg a történészi diskurzusban, amire a közoktatás is hasonlóképpen reagál. „A háború a szlovákok számára nem 1914-gyel, hanem 1918-al kezdődik, amikor létrehozták az első Csehszlovák Köztársaságot.” Szerinte a hasonló történelmi folyamatokban „meg kell találni a megfelelő érintkezési pontokat” vagy legalább a saját hőseiket. Márpedig nincs egy szlovák sem, aki az első világháborúban kiemelkedő szerepet töltött volna be, nincs magas rangú katona vagy hadvezér sem. Szerinte „a szlovákok csak 1917-ben vették észre, hogy új lehetőség nyílt a szlovák kérdés rendezésére”, de ezt eredetileg cári birodalmi keretek között képzelték el. A háborúban „jó lehetőségek teremtődtek”, amire először az emigráció figyelt fel. A szlovák emigráció tagjai közül a francia hadsereg pilótájának, Milan Rastislav Štefániknak lett kiemelkedő szerepe, amikor megkapta a csehszlovák légió megszervezésének a feladatát. A cél az volt, hogy az antant ismerje el őket szövetségesként. Egy mondatban összegezve: „A szlovákok számára az első világháború lehetőséget jelentett az egyik országból való kilépésre és a belépésre egy másik országba.”
A „nagy háborúhoz” vezetett, hogy egész Európában egyszerre vesztették el a józan ítélőképességüket a nemzetek – erről Gerő András történész beszélt szombaton, az első világháborút kiváltó szarajevói merénylet századik évfordulója alkalmából tartott budapesti vitadélutánon.
Gerő András, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar gazdaság- és társadalomtörténeti tanszékének vezetője azt mondta, a szarajevói merénylet elkövetése óta semmi új nem derült ki az eseményről, csak az értelmezések változtak valamennyire.
A magyar történetírás mindig is merényletnek tartotta Ferenc Ferdinánd főherceg, osztrák-magyar trónörökös és felesége szarajevói meggyilkolását. Nem ment bele abba a dilemmába, hogy az elkövető, Gavrilo Princip hős vagy terrorista.
A szerb nacionalisták számára Nyugat-ellenes hős, a szerb liberálisok számára pedig a jugoszláv nosztalgia kifejezője – vázolta a történész.
Gerő András beszélt arról is, hogy Magyarországon bizonyos érzelmi ambivalencia volt a trónörökös elleni merénylettel kapcsolatban. Mint magyarázta, Ferenc Ferdinándot Magyarországon nem szerették: olyan átalakítást akart a Monarchiában trónra kerülése esetén, amely a dualizmust mint politikai szerkezetet felszámolta volna, megbontotta volna Magyarország területi egységét. Kifejezetten szlávbarát koncepciót képviselt a trónörökös – mondta a történész, hozzátéve: egyfajta paradoxon, hogy a szláv nacionalizmus jegyében ölték meg Ferenc Ferdinándot.
Gerő András az első világháborúhoz vezető eseményekről szólva úgy fogalmazott: „egész Európában (…) egyszerre lett mindenki bolond”. A nemzetek nem tudták megmondani, hogy miért lesz egy „nagy háború” – mondta a történész.
Kijelentette: Európa metaforikus értelemben berúgott, az alkoholt a nacionalizmus szolgáltatta. Mindenki egyfajta nemzeti felbuzdulás alapján akart belemenni a háborúba.
A merényletből világháború jött létre, amelyről senki nem gondolta, hogy évekig fog tartani és több millió ember halálát okozza – mondta Gerő András.
A vitadélutánon részt vevő csehországi, észt, finn, szlovákiai és romániai vendégek arról beszéltek, hogy országaik történészei nem úgy foglalkoznak az első világháborúval, mint magyar kollégáik.
Vahur Luhtsalu politológus, Észtország volt törökországi diplomatája azt mondta, az észt történészek nemigen foglalkoznak a témával. Az észtek belekeveredtek a folyamatba, akkoriban erősödött meg az észt nacionalizmus, és a háború végére meg tudták valósítani, hogy saját országuk legyen. Oroszországnak kulcsszerepe volt az észt függetlenség megvalósulásában, hiszen „a birodalom meggyengülésének köszönhető az önállóság”. Gecse kérdésére, hogy az észtek ünneplik-e az első világháború lezárását, nemleges választ adott. Jó, hogy Észtország önállóvá tudott válni, hogy „egy olyan folyamat alakult ki, amely a háború következményeként ezt lehetővé tette”.
Tóth Andrej történész, az Opavai Sziléziai Egyetem és a Prágai Közgazdaságtudományi Egyetem tanára cseh szempontból szintén az 1918-as évet emelte ki. Masaryk is csak 1915-ben emigrált, akit ráadásul Bécs nem is tartott veszélyesnek. „A hazai politikai elit aktivista, vagyis Béccsel együttműködő volt, ráadásul rendkívül jelentős erőt képviseltek, hiszen a bécsi birodalmi gyűlés tagjainak ötöde cseh volt”. Egészen 1918 nyaráig csak a Monarchia keretei közötti szövetségi államról beszéltek. A cseh intellektuális elit különösebben nem támogatta az önálló „csehszlovák államot”, ami Benesék számára gondot jelentett. Nem kis mértékben járult végül a sikeréhez, hogy „az osztrákok voltak az elsők, akik kiléptek a Monarchiából”. A cseh nemzetről – történelmi hagyományainak köszönhetően – sok mindent el lehet mondani, de hogy militarista lenne, azt nem. Maga Masaryk csak 1914 után kezd el elmélkedni a háborúról, vagyis azt követően, hogy az kitört. Nála a háború ekkor kap egyfajta olyan „legitim jelleget”, amellyel a nemzeti célokat is akár el lehet érni. A csehek ugyanakkor mégsem „háborúval, hanem diplomáciai erőfeszítéseikkel harcolták ki az önállóságot”.
Nehéz kérdésnek nevezte a finn meghívott, Heino Nyyssönen történész, a Tamperei Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének tanára Gecse azon felvetését, hogy „jól jött-e” a finneknek a háború. Szerinte azért nem lehet erre egyértelmű igennel válaszolni, mert „nagy volt az ára”. Azt is taglalta, hogy a világháború oroszok számára szerencsétlen befejezésén túl a finnországi forradalomnak és a polgárháborúnak – amikor fehérek és vörösök folytattak egymás ellen kíméletlen testvérháborút Finnországban – legalább akkora része volt a függetlenség kivívásában. Szerinte „északi szemmel” nem volt annyira fontos a szarajevói merénylet, az ország függetlenségének része volt a világháború.
Ottmar Trasca, a Román Tudományos Akadémia George Barit Történeti Intézetének főmunkatársa megjegyezte, hogy a román történészek a merényletet ugyan rögzítették, de különösebb jelentőséget soha sem tulajdonítottak neki. Beszélt a románok 1914-es semleges álláspontjáról, uralkodójuk, a német származású I. Károly király meggyőződéséről, aki sürgette, hogy lépjenek be a háborúba, míg a liberálisok kiváráson alapuló politikát folytattak. Trasca elmondta: a román történészek Románia 1916-os hadba lépésével foglalkoztak kimerítően, ami eleinte „diadalmas történetírás” volt, de „az utóbbi időben megjelentek kritikus észrevételek”, amelyek arról szólnak, hogy „a románok inkább szívvel, mint ésszel léptek be a háborúba”, főleg, ami a közvetlen következményeket illeti.
Hunyadi Attila, a Kolozsvári Magyar Történeti Intézet tanára hangsúlyozta, hogy „az első világháború története elválaszthatatlan a nemzetiségi kérdéstől”. Szerinte Tisza István tudatában volt a hármas szövetség ingatag voltának. A történelem őt igazolta, hisz mind Olaszország, mind Románia nemhogy a központi hatalmak oldalán lépett volna be a háborúba, hanem éppen hogy ellenük! Tisza a háborús célkitűzések bizonytalansága miatt is kezdetben határozottan háborúellenes álláspontot fogalmazott meg. Új nemzetiségi területek bekebelezését kifejezetten ellenezte. Hunyadi a monarchiabeli románság követeléseit a mai romániai magyar kisebbség követeléseivel összehasonlítva állapította meg, hogy azok alig térnek el egymástól. Beszélt a háború utáni békékben megjelenő kisebbségi jogokról, melyek sajnos javarészt holt betűk maradtak annak ellenére, hogy valamennyi érintett ratifikálta azokat. Érdekességként jegyezte meg, hogy a kisebbségi jogokat a béketárgyaláson nem a magyar lobbi harcolta ki, hanem zsidó szervezetek, okulva a korábbi negatív román gyakorlatból.
Száz éve, 1914. június 28-án dördültek el Szarajevóban azok a pisztolylövések, amelyek következtében kirobbant az első világháború. A szerb Gavrilo Princip által leadott lövések a Boszniába látogató Ferenc Ferdinánd főherceg, osztrák-magyar trónörökös és felesége életét oltották ki. A Monarchia egy hónappal később hadat üzent Szerbiának, a háborúba egy héttel később valamennyi európai nagyhatalom bekapcsolódott.