Rozsdamarta sínpárok, elárvult bakterházak… Talán nincs lehangolóbb látvány a gaz által felvert, elrozsdásodott vasúti síneknél, korhadó talpfáknál.
Sem az örökkévalóságba dermedt váltóknál, elárvult bakterházaknál és vedlő falú állomásépületeknél. Pedig ilyen kép tárul azok elé, akik nosztalgiából a szép emlékű gútai vasutat keresik, pontosabban mindazt a keveset, ami még megmaradt belőle.
A beköszöntő huszonegyedik század ennek a helyi érdekű vasútvonalnak is betetézte a sorsát, a vonal nem élte meg a századik születésnapját. Ama képletes fekete keretes gyászjelentésben – ha lett volna ilyen – bizonyára valami hasonló bejelentés állt volna 2003. február 2-i dátummal: „Szomorú szívvel és mély megrendüléssel tudatjuk az utazóközönséggel, hogy türelemmel viselt hosszas haldoklás után nyolcvankilenc éves korában kiszenvedett a Komárom és Gúta közötti vasútvonal. Gyászolják és emlékét szívükben őrzik mindazok, akik hajdanán naponta döcögtek a méltatlanul vicinálisnak és göcsének csúfolt fapadoson, s akik bizonyára a jövőben is igénybe vették volna szerény szolgáltatását.”
A Csallóközben az első vasparipa a tizenkilencedik és a huszadik század fordulóján pöfögött végig Dunaszerdahelyen át a koronázó városba; a vonat sem a gyorsaság, sem pedig az utasoknak nyújtott kényelem tekintetében nem vetélkedhetett a Duna jobb partján a Bécset Budapesttel összekötő gyorsvonattal, a csallóközi embereknek mégis hamarosan a szívükhöz nőtt a számukra új korszak beköszöntét jelentő csallóközi vasút. Ezzel Komárom vármegyében valóságos vasútépítési láz tört ki, s újabb előrelépést jelentett az Érsekújvár felé kiépített vasútvonal, amelyen 1910. május 4-én indult meg a forgalom. Ha átlapozzuk a korabeli komáromi sajtót, számos további vasútépítési tervről, vállalkozásról olvashatunk. Tervezték például a Győrt Kisbérrel, Ekecset Diószeggel, Komáromot Izsával és Marcelházával, továbbá a Csallóközaranyost Nagy- és Kiskeszin, Lélpusztán, Komáromfüssön, Kolozsnémán és Csicsón át Bőssel összekötő vasútvonalat. 1913-ban a legelőrehaladottabb állapotban azonban a Komáromot Gútával összekötő vasútvonal tervezése és kivitelezése volt. A megépítendő vasútvonal ügyét messzemenően támogatta a vármegye, az anyagiak előteremtésében jelentős érdemeket szerzett Tuba János, volt országgyűlési képviselő, az Első Komáromi Takarékpénztár vezérigazgatója és az ácsi cukorgyár, amely anyagi áldozatot is vállalt az ügyért. Végül a vasútvonal kiépítésével azt a fővárosi Gregersen és Fia céget bízták meg, amely korábban a komáromi Erzsébet híd felépítésével is jól vizsgázott. Sajnos az első világháború kitörése hátráltatta a munkálatokat, amelyeket 1914 végére mégis sikerült befejezni. Számos, az interneten is hozzáférhető forrásmunka tévesen adja meg a gútai vasút átadásának az időpontját, amelyet 1914. április 9-re tesznek. A valóságban 1914. november 7-én gördült végig ünnepélyesen az első vasúti szerelvény – számos vármegyei notabilitás és MÁV-főember jelenlétében – az új vonalon. Sajnos a vesztes világháború és az impériumváltás folytán az eredetileg Komáromot Vágsellyével összekötni hivatott vasútvonalnak csak a Gútáig vezető szakasza készülhetett el, a Gútát Negyeddel összekötő szakasz örökre terv maradt csupán. A területet öröklő új ország pedig megelégedett azzal, hogy fenntartotta a gútai vonalat, annak meghosszabbítására nem hozott anyagi áldozatot, s végül hosszú évtizedek múltán ez lett a veszte.
Csekély vigasz minderre, hogy bizonyára nem a gútai vasút az első, se nem az utolsó, amelyet utolért a sorsa, ám számos ellenpéldát is találhatunk arra, hogy hosszabb-rövidebb ideig tartó tetszhalált követően egyik-másik korábban halálra ítélt vasútvonal mégis életre kelt. Sajnos a Felvidéken ilyesfajta csodák nem történnek…
A szerző felvétele
A szerző archívumából származó képeken: Az 1910-ben épült komáromi új vasútállomásról indultak Gúta felé is a vonatok.
Egy régi fénykép a nagyon kevés fennmaradt közül: A megyercsi vasútállomás a szolgálattevő vasutassal és a várakozó utasokkal
Németh István, Felvidék.ma
