„A harcok mezején …” címmel tartottak regionális történelmi konferenciát augusztus utolsó szombatján Párkányban. A rendezvény kezdeményezője, a Limes-Anavum Regionális Honismereti Társulás idén 12. alkalommal szervezett ismeretterjesztő konferenciát.
A konferencia témaja a száz évvel ezelőtt kitört első világháború és annak következménye volt.
A konferenciát Pálmai József bukovinai népdallal nyitotta meg. Őt követően Dániel Erzsébet, a rendezvény szervezője
szólt az egybegyűltekhez. A Honismereti Társulás célja, hogy ismeretterjesztéssel szolgáljon minden korosztálynak, hogy megtalálják az összefüggéseket az egyes események között. Ugyanis az oktatási rendszer nem mindig tette lehetővé, hogy nyíltan és részleteiben beszéljenek ezekről a témákról.
„Figyelemmel követjük és ezzel a konferenciával is azt szorgalmazzuk, hogy minden településen emlékezzenek meg az első és a második világháborúról. Valamennyiünk ősei, ősapái harcoltak, hősi halált haltak, illetve nehéz körülmények között, de túlélték a két világháborút. Legyen ez tanulság, és ezért meg kell ismertetni az ifjúsággal és minden korosztállyal, hogy ne felejtsük őket. Hősiességük legyen példa a jövőben is” – mondta Dániel Erzsébet, a konferencia szervezője.
Popovics György, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke és Farkas Iván, az MKP országos alelnöke 
köszöntötték a konferencia résztvevőit. Őket követően Bánhidy Vajk esztergomi tanár, a konferencia levezetője felkérte Popély Gyula történészt, hogy tartsa meg A cseh politika és a Felvidék az I. világháború alatt című előadását.
„Száz évvel ezelőtt indult el egy folyamat, ami mindmáig nem ért véget. Ezt a folyamatot úgy nevezném, hogy Európa teljes tönkretétele” – kezdte beszédét a Párkányban élő történész. Röviden vázolta az első világháborút megelőző eseményeket. A két világégést követően – többen a II. világháborút az egyetlen világháború második szakaszának tartják, megfűszerezve a holokauszttal – a káosz közepébe került Európa. Ebből a káoszból keressük napjainkban is a kivezető utat.”
Előadásában Popély Gyula kitért T. G. Masaryk és Eduard Beneš hozzáállására és tetteire. Az I. világháború előtt mindketten az Osztrák-Magyar Monarchia hívei voltak. Beneš a doktori disszertációjában is ezt erősítette meg. A háború bekövetkeztével valami megváltozott: Masaryk felvette a kapcsolatot az angol titkosszolgálattal, Beneš pedig kémkedni
kezdett. 1916-ban Párizsban az emigráns politikusok megalakították a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot. Masaryk vázolta elképzelését arra vonatkozóan, ha a Monarchia vesztesként kerülne ki a háborúból, mi legyen a csehek sorsa. A cseh, morva és sziléziai területeken kívül a Monarchia északi területeit és a Dunántúl jó részét is a csehek új államához kívánta csatolni.
1917-ben egyre jobban aktivizálódott a cseh emigráció, és hatással volt a cseh politikára. Ehhez az is hozzájárult, hogy a Monarchia egyszer sem tett semmilyen válaszlépést az emigráns csehek hangzatos kijelentéseire, tetteire, nem vette őket komolyan. A párizsi Grand Oriens Szabadkőműves Nagypáholy 1917 májusában és júniusában rendezett kongresszusán felhívták az összes szabadkőműves figyelmét arra, hogy a háború után azon kell lenni, hogy a Monarchiát felbomlasszák. Ekkor próbálták megrajzolni a háború utáni Európa határait.
1918-ban a vízkereszti deklarációban a csehek Bécsben nyilvánosan kijelentették, hogy elvesztették a 
habsburg-lotaringiai dinasztiába vetett bizalmukat, a háború után az önálló államiság megteremtését tűzték ki célul, és búcsút mondtak az osztrák államiságnak. A csehek lépése és a tényleges háborús vereség pecsételte meg a Monarchia sorsát.
Szakály Sándor budapesti történész a II. világháború magyarországi hatásairól beszélt „Magyarország hadba lépése 1941-ben” című előadásában. Az előadó vázolta Magyarországnak az I. világháborút követő gazdasági helyzetét és a II. világháború előtti történelmi tényeket.
Az előadó a II. világháború előtt a Magyarország és Csehszlovákia közötti területi kérdések rendezésére is kitért, amelyben a két ország az akkori nagyhatalmakhoz fordult. Végül Németország és Olaszország voltak a „döntőbírók”, és a szabályos nemzetközi döntőbíráskodás eredményeként visszatértek a Felvidék magyarlakta területei Magyarországhoz. „A visszacsatolt területen a lakosság 86 %-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát. Mindez azt igazolja, hogy 1920-ban a döntést nem sikerült valami jóra igazítani. Ezt az új döntést elfogadja Európa és a világ” – hangzott el Szakály Sándor előadásában. Ekkor fogalmazódott meg Magyarország részéről az az igény, hogy Kárpátalját is vissza kéne szerezni, de Mussolini nem látta jónak ezt az akciót. Később viszont volt erre lehetőség, és meg is tették a szükséges lépéseket.
1941 áprilisában a Jugoszláv Királyság szétesését követően Magyarország lehetőséget látott arra, hogy a déli 
elcsatolt területeket visszaszerezze. A háborúba való belépéssel elindult egy versenyfutás Németország kegyeiért. A magyar vezetés úgy látta, hogy a német-orosz háború gyors kimenetelű lesz, és a németek aratnak győzelmet. A németek mögé felsorakoztak a román és a szlovák csapatok. A semleges Magyarország számára fontos kérdés volt, hogy a visszacsatolt területeket a későbbiekben is megtartsa, netán újabb elcsatolt területeket szerezzen vissza, vagy a német győzelemben részt vevő románok és szlovákok lesznek a kezdeményezők. „Azt gondolom, hogy ez volt az a meghatározó elem, ami a magyar politika és katonai vezetés döntő többségét befolyásolta, hogy be kell lépni a háborúba és jelképes részvétellel jelen kell lenni” – fogalmazta meg az előadó.
Illésfalvi Péter, a budapesti Honvédelmi Minisztérium hadtörténésze „Felvidéki alakulatok a II. világháborúban” témakörben tartott előadást. A második bécsi döntést követően az egykor elcsatolt területek újból Magyarországhoz tartoztak, ezért a magyar honvédség részéről az ország védelme szempontjából komoly lépésekre volt szükség. „Közel száz olyan települést találunk 1938 
őszén visszacsatolt felvidéki területen, ahol a magyar honvédség valamilyen módon jelen volt” – jelentette ki Illésfalvi Péter. Az előadó beszélt továbbá arról is, milyen körülmények között vetették be ezeket az alakulatokat.
Előadásának végén a felvidéki alakulatok egy-egy hőséről is beszámolt. „Hozzánk akkor kerülnek közel ezek az alakulatok, ha e mögött nevek és arcok állnak” – tette hozzá az előadó. Kigyűjtött pár nevet, akik megkapták az akkori legmagasabb kitüntetést, a Magyar Arany Vitézség Díját, amit mindössze negyven katonának ítéltek oda. A 650 ezer fős katonából ez hatalmas kitüntetés, a díj nagy haditettekért járt. Többen a Párkány környéki falvakból kerültek ki. Ilyen volt Trombitás Sándor őrmester is, aki magyarszőgyéni volt, és 1944 őszén az erdélyi harcokban vett rész, bajtársai megmentésében és az ellenség leküzdésében kimagasló teljesítményt nyújtott.
Kiss Balázs, a budapesti Honvédelmi Minisztérium tartalékos főhadnagya a magyar hadisírgondozás eredményeiről és aktuális feladatairól tartott előadást. Röviden elmondta, hogy a rendszerváltás előtti időszakban az I. és a II. világháborús hadisírok sok esetben gondozatlanul maradtak.
Beszámolt arról, hogy az idén toborzott önkéntes fiatal tartalékos katonák a fizikai kiképzés mellett a Magyarországon
fellelhető hadisírokat gondozzák, illetve helyreállítják. Emellett komoly kutatómunkát végeznek, hogy minél több tömegsírt, illetve ma már jelöletlen sírt feltárjanak, exhumáljanak, és méltó módon, helyen tudják végső nyugalomba helyezni az egykor elesett katonák földi maradványait. Emellett az ünnepségeken és az újratemetéseken díszőrséget állnak. Továbbá társadalmi kapcsolatokat ápolnak, felveszik a kapcsolatot a veterán katonákkal, és a jövő generációjával ismertetik a munkásságukat, mert megtapasztalták, hogy a jó példa ragadós.
Bréda Tivadar, a Gloria Victis Polgári Társulás elnökségi tagja bemutatta a társulás céljait és munkásságát. A társulás 2011-ben jött létre, hivatalos formát 2012-ben kapott. A társulás tevékenysége hasonló, mint a Kiss Balázs által felvázolt magyarországi önkéntesek munkája, de mindezt a Felvidéken végzik. A Felvidéken lévő hadisírok gondozását és felkutatását tűzték ki legfőbb célul. Emellett konferenciák, megemlékezések szervezésében is segítenek. Számos II. világháborús hadisír eltűnt vagy nagyon rossz állapotba került az idők folyamán. Ezeket próbálják felkutatni, helyreállítani. További céljaik között szerepel, hogy felvidéki katonai emlékhelyet alakítsanak ki. A társulásnak honlapja is működik, ahol további információkkal szolgálnak az érdeklődők számára. Beszámolója végén Bréda Tivadar az együttműködésre hívta fel a figyelmet, hogy a munkájukat hatékonyabban tudják végezni, és az elődöket méltó tiszteletadásban részesítsék.
A konferencia neves előadói és maguk az előadások méltóképpen emlékeztek meg arról a száz évvel ezelőtti korszakról, amikor nem volt könnyű a mindennapi élet. A férfiak sorra bevonultak katonának, sokan a harcmezőkön lelték halálukat. Az asszonyok gyermekeikkel és idős családtagjaikkal a mindennapokért küzdöttek. Küszködtek, hogy jusson élelem minden napra. Csak az ima és a remény tartotta bennük az erőt, hogy majd egy jobb világra ébrednek, és szeretteik hazatérnek. Küzdelem volt a harcmezőn és otthon egyaránt. Ebből kellene a ma élő vezetőknek, politikusoknak, nagyhatalmaknak tanulniuk, hogy még egyszer ilyen ne történjen meg. Ne pusztítsa az emberiség önmagát és egymást!
Ando Krisztina, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”47566,45434,36847,31445,18458″}
