A pünkösdi királyné járás régi hagyománya úgy 100 évvel ezelőtt még élt az Ipoly menti falvakban, a palóc vidéken. A kender növekedésével kapcsolatos jót kívánó szokás volt ez a régi paraszti világban. Pünkösd hétfőjén a 8- 12 éves kislányok járták a falut, énekelve és táncolva. Beköszöntek a házakhoz, hogy szabad e táncolni a pünkösdi királynénak. Természetesen szabad volt. A tánc után a nagyobb lányok felemelték a kis királynét a magasba, és ezt kiáltották: Ekkorára nőjön a kendtek kendere!
A kislányok ezen alkalomból az énekért, a táncért tojást, vagy kalácsot kaptak. Amikor már végig járták a falu házait, sok tojást, kalácsot gyűjtöttek, valamelyik kislány édesanyja megsütötte a tojásokat rántottának, amit közösen elfogyasztottak. Az étkezés után az udvaron újból daloltak, táncoltak az oda gyűlt legénykékkel együtt. Olyan volt ez a szokás a falu növendék fiatalságának, mint a majális.
A mai kor embere már nem érti ennek a szokásnak, de más régi szokásnak sem az értelmét, mondanivalóját. A világ a 100 év alatt nagyot változott. A kendert, mint ipari növényt már nem termesztik, mert nincs rá szükség. Ha nem termesztik, nem kell, hogy nagyra nőjön, nem kell feldolgozni, nem készítenek belőle alsóneműt és más szükséges dolgot a háztartások számára. Ebből kifolyólag a Pünkösdi királyné járás népszokása elvesztette értelmét, csak néhány gyermekfolklór csoport eleveníti fel, hogy különböző alkalmakkor színpadon előadják.
2009 júniusában az ipolybalogi Kisbukrétások olyan hitelesen adták elő ezt a népszokást, hogy az előadás végén odalépett hozzám egy anyuka a négy éves kislányával, miszerint a kislány szeretne belépni a Kisbukrétások közé. Ez a bátor kislány Pásztor Lilike volt.
A Kisbukréta tagjai a hat év alatt jöttek, mentek, többen kiléptek, nem vállalták a próbákkal járó fáradságot, de Pásztor Lilike hűségesen kitartott. Azóta eltelt öt év és Lilike kilenc éves lett. Az eltelt öt év alatt számos fellépése volt a Kisbukrétával, többek között a Libapásztor játékokban, amelyet az ipolysági Pongrácz Lajos alapiskolában adott elő a csoport. A köcsögös játékban Lilike volt a macska, aki feldöntögette a tejföllel teli köcsögöket. Játszott a Tere-fere a kútnál jelenetben a rongybabáját altatta és futkosott, táncolt önfeledten a többi gyerekkel. A Tollúfosztás jelenetben hallgatta mamikája népmeséit és a tollfosztó asszonyok dalolását, közben kolbászos kenyeret evett, iker testvérével, Tomikával együtt.
A kiszehajtásnál a többi Kisbukrétással énekelte:
Haj ki kisze haj ki, gyű be sódar gömbőke,
Varga Mári otthon ül, a kiszének pentőt sző.
Májfa állításnál is vidáman ropta a táncot a többiekkel együtt.
Kőke tánc, kőke tánc bekerekítem, bekerekítem kőke tánc. – énekelték a gyerekek és tekergett, kanyargott a táncoló gyermekek lánca.
A palóc lakodalmas jelenetben ügyesen táncolta a csárdást a párjával és kísérte a mennyasszonyt az esküvőre.
Karácsony szent ünnepén már öt alkalommal, mint kisangyal énekelt a Jézuskának a többiekkel együtt, szép régi karácsonyi énekeket, amit még a déd nagymamák énekeltek annak idején.
Reszket, fázik keze lába, egész testecskéje,
A jászolyban didereg a Szűz szent dedecskéje,
Elaludna, de a hideg elűzi az álmát,
Barmok szája lehel rája, melegítő párát.
Annyi szép alkalommal szerepelt, hogy fel sem tudom sorolni. Mivel a Kisbukréta folklórcsoportunk hat éve alakult, ezért elhatároztam, hogy felkeresem Pásztor Lilikét és elbeszélgetek vele, mivel nem szokványos dolog, hogy egy négy éves kislány döntsön arról, hogy tagja akar lenni egy folklórcsoportnak.
Belépve a szobájába Lilikét munkában találtam. Nagy igyekezettel tűpárnát varrt, amelyet apró gyöngyökkel sűrűn kidíszített.
Ember, akarom mondani, asszony legyen a talpán, aki ebbe a gyöngyös tűpárnába tűket fog szurkálni. – gondoltam magamba, de nem szóltam semmit, csak megdicsértem Lilike ügyesen megvarrt és kidíszített tűpárnáját.
Körülnézve Lilike szobájában, szebbnél szebb babákon akadt meg a szemem. Kalapos, tüllfátylas, népviseletes babák mosolyogtak rám a szekrény üveg ajtaja mögül.
Ez az én babagyűjteményem!- mutatta büszkén a mindig mosolygó kislány.
Igen ám, de van még Lilikének más gyűjteménye is!- mondta az időközben belépő anyukája, aki a kislánya után szintén belépett a folklór csoportunkba és a nagy Bukréta tagja lett.
Van képeslap és szalvétagyűjteménye is, ami bizony manapság ritkaság számba megy. Közel ezer darab szalvétája van és ebből a legszebb darabok a Sisi királynős, meg az Audrey Hepbourn-ös, nem beszélve a többiről, melyek kincset érnek Lilike számára.
A kislány közben előhozott egy papírházikót, melyet szintén ő készített nagy szakértelemmel.
Öt szoba van a házikóban, hálószoba, ebédlő, gyermekszoba, konyha, padlásszoba, fürdőszoba, de még toalett is található benne. – mutogatta nagy örömmel.
Az ablakok függönyét szét lehet húzni, és ki lehet tekinteni, vajon mi történik odakint. – és széthúzta a pici ablakok, pici függönyét.
A játék konyhában mindenféle játék konyhai eszközök, ezek mind Lilike kézügyességét dicsérték.
Szeretem a régi házakat, ahol régiségek után lehet kutatni. – mondta a kislány elgondolkozva.
Minden régi dolgot, a felnőttek szemében haszontalanságot összegyűjt, mert semmi sem értéktelen Lilike szemében. Számára minden kis apróságnak egyfajta értéke van. – magyarázta az anyukája.
Ezen kívül mivel szeretsz még foglalkozni? – kérdeztem kíváncsiskodva.
Szeretek rajzolni, és ha nagy leszek, rajzolni szeretném tanítani a gyerekeket. – mondta felnőttes komolysággal, és tovább folytatta a felsorolást.
A rajzon kívül szeretem a munkára nevelést, a testnevelést és a könyveket is, mert szeretek olvasni. Olyan történeteket szeretek, ahová én is bele tudom képzelni magam.
Ez a beleképzelés kifejezés megütötte a fülemet. Ez a kislány nagy fantáziával rendelkezik, és ez meg is látszik azokon a kis tárgyakon, amelyeket előszeretettel gyárt a saját szórakoztatására.
A beszélgetés közben megakadt a szemem a könyves szekrényen, ami zsúfolásig tömve volt gyermek könyvekkel.
Lilike, melyik a kedvenc könyved?
Hát nem is tudom, nekem az, amelyiket éppen a kezembe veszek. – volt a válasz.
A helyi iskola mellett működő művészeti iskolába is beiratkozott, rajz szakra, ahol egy év alatt két évet elvégzett és most a harmadik évet kezdte. – világosított fel az anyukája.
Különböző rajzpályázatokon díjakat is nyert és már hozta is megmutatni az elismerő okleveleket.
A Remény katolikus újságban 2014. május 22-én meghirdetettek egy rajzpályázatot „ A legkedvesebb bibliai történetem „ címmel. A 150 beküldött pályaművet Székesfehérváron bírálták el és Lilike „Az angyali üdvözlet” című munkájára kiemelt arany fokozatot kapott.
A Nagykürtösi járás természetvédelmi szakosztálya 2013- 14- es iskolai évben szintén képzőművészeti pályázatot hirdetett „Tűzvédelmi és természeti katasztrófák során való mentés a gyermekek szemével” címmel. A 9 évesek kategóriájában Lilike lett a járási első. A nyertes rajzokat tovább vitték az országos kiértékelő fordulóba.
Pásztor Lilike ezen kívül az iskolai szavaló és mesemondó versenyek állandó résztvevője is.
2013.- ban a Tompa Mihály vers és prózamondó verseny országos fordulójában bronz sávos lett. A palóc népmesemondó versenyen Ipolyszakálloson is sikeresen szerepelt.
Ezen kívül szereti a zenét, zongorázik, de legjobban álmodni szeret. Elalvás előtt beleképzeli magát egy régi történelmi korba, leginkább Mátyás király korába, ahol, mint szuper hős jelenik meg. Aztán ha megunja, kilép ebből a korból és átlép egy másik korszakba, ahol továbbra is, mint szuperhős tevékenykedik, aki a bajba jutottakon segít.
A gyermeki lélek fantázia világa kimeríthetetlen lehetőségeket kínál a számára, mert Lilike szeret álmodni. /Ezt mi felnőttek sajnos már régen elfeledtük./ Lilike álmai azonban nem üres, hanem tevékeny álmodozások, mert amint mondta, egyáltalán nem szeret unatkozni. Igazat mondott, mert az eredményei erről tanúskodtak.
Elgondolkodtam a kislány gazdag lelki világán. Ez a gazdagság nincs kitéve a rozsdásodásnak, nem kell félni, hogy ellopják a tolvajok, mert csak az értő emberek számára látható. Az üres lelkület ezt a gazdagságot nem ismeri, és nem értékeli.
A gazdag lelkületű és kreatív gyermek, ha felnőtt lesz, mindig meg fogja állni a helyét az életben. A társadalom, az adott közösség hasznára válik majd, és biztos, hogy nem az üres semmittevés fogja kitölteni az életét. Ám csak azok a gyermekek lesznek ilyenek, akiket a család odafigyelő gondoskodással és szeretettel nevel.
Gondolataimból egy kiáltás hozott vissza a valóságba.
Fel a kezekkel!- kiáltott rám Lilike fiú iker testvére Tomika, aki kis játék pisztollyal a kezében betoppant a szobába. Nagyot puffant a fegyver és Tomika elégedetten konstatálta, hogy valóban megijedtem.
Tomika előszeretettel harcol mindenkivel és minden ellen. – mondta szégyenkezve az anyuka.
Gyakran a Lilike babái az ellenség, amit természetesen a kislány rossz néven vesz. Hogy ikertestvérével kerülje a konfliktust, inkább kimegy az udvarra játszani. Felmászik az udvar hátsó részében álló nagy fára, és a képzelet szárnyán újból belép az ő kis álom világába, amelyben, mint szuperhős minden bajba jutott embert, állatot megment.
Felnőve biztos, hogy sokak örömére lesz, mert a nagy betűs Szeretet él a lelkében.
Lőrincz Sarolta Aranka, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49122″}
