Divat lett, úgy tűnik, Európa szerte tüntetnek. Spontánul, hát persze. Csak ámul az ember, honnan e spontaneitás. Sajátos módon oka ennek mindenütt hasonló: a korrupció ellen tüntetnek, illetve az ezzel járó gyanús meggazdagodás ellen, mintha ez valami új lenne. Ez volt Kijevben is, ugye? És persze akadt hozzá bizonyíték, az elmenekült államfő szemet gyönyörködtető giccsgyűjteménye. Csehországban is volt hasonló eset, ott is kiderült a korrupt kópéság, bele is bukott a kormányfő. Még az is kiderült egy néhai államfő szóvivője révén, hogy ugyancsak csalafinta dolog volt az, mivel az amcsik hosszú ujja is belekotorászott az egészbe, s figyelmeztette jószívűen a magyarokat, vigyázzanak, nehogy ők is áldozatul essenek az ilyen államcsínynek. Történt ugyanis, hogy Budapesten az ügyvivő amerikai nagykövet beleártotta magát a magyar belpolitikába. Szlovákiában jóízűen csámcsogtak a híren, miszerint végre Washingtonban megelégelték a magyar kormány félreugrálását, miközben korrupt vaj van a fején. Ezek után mit akar Isten (vagy az USA?): Szlovákiában is kitört a korrupciós botrány, Pozsonyban tüntettek, mi több, őszinte fölháborodásában az USA nagykövete is szóvá tette ezt a (nyilván kizárólag a néhai vasfüggönytől keletre előforduló) fölöttébb erkölcstelen jelenséget.
Csúnya dolog ez, hiába, még jó, hogy az amerikaiak, alias a világ erkölcsének megbízható őrei figyelmeztetnek bennünket az efféle rendellenességekre. Mindazonáltal némi gyanút azért fölvet ez a korrupció-sorozat:
1. Rém föltűnő, hogy az erkölcscsősz figyelő szeme olyan államokban fedez föl korrupciót, amelyek gazdaságilag vagy politikailag könnyebben sebezhetők. Ugyanis
2. aligha elképzelhető, hogy erősebb, nagyobb államokban korrupció nem létezik. Ebből következik, hogy
3. valami gyarmatosító-ízű igyekezet, érdek fűződik a felhajtáshoz, mivel
4. kísértetiesen föltűnő a hasonló forgatókönyv, ahogy ez lezajlik: korrupcióval bárkit (lehetőleg általánosan, konkrétumok nélkül) meggyanúsítani nem túl kockázatos, előbb-utóbb majd csak kiderül valami, s ha nem, könnyű lesz azt kitalálni, még könnyebb ráfogni (bizonyítani már nem is kell, elég a billog).
A kérdés tehát sokkal inkább az, milyen érdek késztet erre. Szlovákiában például az egészségügy körüli problémákra hivatkoznak a tüntetők. Arra gondol ilyenkor a pártatlan megfigyelő, vajon irigységből vádolnak-e (amiért nem nekem sikerült a jövedelmező üzlet), vagy (ne adj isten!) erkölcsi megfontolás végett. A tüntetők erkölcsi fölháborodásához aligha fér kétség – de kik a rendezők, a sugalmazók, a manipulátorok? Őket milyen érdek vezeti? S mindnyájan vajon miért nem háborodnak föl például azon, hogy Szlovákia az alkotmány elég világos megfogalmazása ellenére saját polgárait (akaratuk ellenére!) megfosztja állampolgárságuktól? Vajon miért izgatóbb ebben az országban a szexuális másság elismertetése, mint a nemzetiségi másság békés, kölcsönösen jövedelmező intézése? Miért nem zavar a többségből senkit, hogy a nemzetiségi kultúra évről évre kevesebb anyagi támogatást kap? Miért olyan jó minden, ha angolul van, s miért látnak vöröset, ha bármi magyarul jelenik meg? És persze a nagyhatalmak felé is föl kell tenni a kérdést: miért szórakoznak oly odaadóan a korrupcióval a néhai szocialista blokk országaiban? Mi ennek az erkölcsösnek tálalt problémának a háttere, mi a valós érdek? Mit akarnak elkendőzni? Mert ez az egész játszma gazdasági és politikai, azaz hatalmi kérdés, nem erkölcsi. Aligha kell bizonygatni, hogy az USA nem szemérmes és erkölcsös szűz, akinek csak a Tízparancsolat jár az eszében. Nem beszélve arról, hogy mi közük hozzá, mifelénk ki és milyen mértékben korrupt. Nem kívánok senki védőügyvédje lenni, Ficoé a legkevésbé, de mi köze az amerikai nagykövetnek a szlovákiai megvesztegethetőséghez? Jobb volna mégis a saját portájuk előtt söprögetni, akadna ott is elég tennivaló.
Az érem másik oldala az, hogy a néhai szovjetellenesség és Amerika-szeretet mintha a visszájába fordulna. Egyre gyakoribbak az olyan (meggyőzően tálalt) fejtegetések, amelyek az USA-t vádolják napjaink összes fölfordulásával, szép csöndben feledtetve a szovjet-örökös oroszok naponta elkövetett disznóságait. Csakhogy nem lehet az ukrajnai válság miatt kizárólag az USA-t vádolni, mert azért az oroszoknak is vastagon benne van a kezük, no meg Európának is, ha másért nem, hát azért, mert képtelen kezelni a dolgot.
Aki pedig jól odafigyel, észreveheti, hogy Petőfinek volt igaza. Ismeri-e valaki Okatootáia című versét? E furcsa országnév Magyarország alteregója, amelynek első szomszédja Ausztrália (értsd: Ausztria), a másik pedig Kína. Mindegy, kit értett ez alatt Petőfi, a lényeg: „Ő, noha már Kína is kezd / mendegélni csendesen…”. Ha szó szerint vesszük, ijesztő a jövendölés. Eddig még elég csöndesen, de nem mendegél Kína, hanem menetel, katonásan, céltudatosan. Aki pedig olvasta Orwell 1984 című regényét, tudja, hogy Orwell szerint három szuperhatalom tartja kezében a világot és háborúzik egymás ellen.
Nekünk kicsinyeknek marad az erkölcs. Meg amit erkölcsös fölháborodásunkban igazságosnak tartunk. De ki figyel ránk? Erdélyben a román nemzeti ünnepen, amely Erdély és Románia egyesülésére emlékezik, kitűzték a trikolórral ellátott fekete zászlót. Október 28-án miért nem tettünk hasonlót? A korrupcióval elfoglalt álszent nagyhatalmak és manipulált tüntetők nem foglalkoznak ilyennel – épp azért föl kell hívni a figyelmet arra, ami a mi erkölcsünk, a mi igazságunk szerint fontos. A korrupció nem szép dolog, de aki erkölcsös aurában akar tetszelegni, legyen következetes. Nekünk is vannak jogaink: az állampolgárságra, nemzetiségünkre, nyelvünkre, vallásunkra, kultúránkra, hagyományainkra, önrendelkezésünkre való jog nem mondvacsinált áljog. Érvényesítésük legalább olyan erkölcsi követelmény, mint az, hogy ne legyünk kiszolgáltatva a nagyobbaknak, erősebbeknek, a tőkének, bármilyen állam önkényének.
Aich Péter, Felvidék.ma
