Az a nap, amelyen a nyugati világ elbúcsúzik az óévtől, I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak a keresztény egyház vezetőjének és 335-ben, éppen december 31-én hunyt el Rómában.
Az év utolsó napja I. (Szent) Szilveszter pápa emlékünnepe is, akinek uralkodása idejére (314–335) esett a kereszténység történetének első nagy fordulópontja: Nagy Konstantin császár, a római birodalom akkori uralkodója a keresztény egyházat az állam első intézményévé emelte.
I. Szilveszter majdnem huszonkét évig volt pápa, története illetve legendái a Santo Quattro Coronati templom Szilveszter kápolnájának freskóin elevenednek meg. A freskósorozat 1248-ban készült, amelyen Szilveszter pápa megtéríti Konstantin császárt.
A legendában ugyanis az áll, hogy Konstantin törvényt alkotott, melynek értelmében ,,az egész földkerekség papjainak a római püspök ugyanúgy feje, ahogyan az összes hivatalnokok feje a császár”. A legenda késői ábrázolása a Vatikáni Múzeum Konstantin-termében látható, és mutatja a későbbi korok elképzelését Konstantin megtéréséről és ennek egyháztörténelmi jelentőségéről. Mindez egész másként zajlott le, mint ahogy a képek mesélik.
Szilveszter római születésű volt, s majdnem huszonkét évig, 314-től 335-ig volt pápa. Szilveszter pápa még Konstantin császár előtt, 335. december 31-én halt meg. A Via Salaria mentén, a Priscilla-katakombában temették el. Ünnepét az 5. század óta általánosan megülik. Az ünnep a nyugati kultúrkörben sokáig ide-oda tolódott. Volt idő, mikor december 24-én ünnepelték, de előfordult, hogy előrecsúszott vízkereszt, illetve a Háromkirályok napjára, január 6-ára, és csak néhány évszázada, 1691-ben XII. Ince pápai döntésével rögzült január elsejére.
Az egységes január elsejei évkezdést sok nép csak az utolsó évszázadokban fogadta el. Magyarországon a XVI. századig karácsonykor kezdődött az év. Miután a hivatalos évkezdés napja január elseje lett, az újévi szokások részben átkerültek erre a napra, máshol azonban a karácsonyi ünnepen is megmaradtak. Így azóta is karácsonykor is és újévkor is szoktak az elkövetkező év időjárására jósolni, ajándékot osztani és kellemes ünnepeket kívánni.
Békés, boldog új évet kívánunk!
Forrás: net/Felvidék.ma