A szlovákoknak nincs autentikus nemzeti mitológiájuk, nincsenek ősrégi mondáik szlovák ősapákról és szlovák ősanyákról. Nincsenek regéik arról, hogyan érkeztek őseik hazájukba, nincsenek vallásos képzeteik arról, hogyan értekeztek őseik a nagy Parommal (a szláv mitológia főistenével), nincsenek ilyen szájhagyományaik, nem voltak krónikásaik, nincsenek ősi feljegyzéseik. A nem létező régiségből nem maradt fenn semmi. Az utókor számára ezeknek megteremni, megalkotódni nem volt módjuk. Régi történet, írásbeliség és nyelv hiányában nem is születhettek ilyenek. Ezért az újabb kor igyekezett kitermelni a tót atyafiságból lett szlovák nemzetnek mitológikus személyeit. Az sem baj, ha azok egyike-másika bűnöző, rabló, vagy szélhámos volt. Ki emlékszik már valódi életútjukra?
Az úgynevezett nemzetébresztők váltak mítoszteremtővé. Ők agyalták ki a nemzeti mitológiát és hőseit, mesterségesen igyekeztek megteremteni a pótlékokat, amivel nem rendelkezhettek természetes úton. A mesterséges mítoszteremtéshez felhasználták a földből előásott szkíta, hun, avar, germán, római, stb. leleteket. Ahogy az ipolysági születésű Ján Dekan régész nem dekázott! Nagymoráviáról – és nem Nagyszlovákiáról – összehordott képtelenséghalmazában olvashatjuk: jelen könyv szerzője nem habozott a szláv anyagi kultúra emlékei közé besorolni az etnikai szempontból nehezen meghatározható leleteket… Hiába, a szlovák nemzet is visszamenőleg befogadó.
Bármit bevettek, és az olvasatlan, műveletlen, analfabéta nép bármit bevett, lett légyen az bármilyen fából vaskarika, bocskorból faparipa, templomból eltűnt perselyből meseláda. Farigcsáltak a magyar huszár Skultéty Lászlóból szlovák daliját, avar fejedelemfiből (Samo) szláv kereskedőt, magyar-morva tanárból szlovák pedagógust (Comenius Szeges Ámos János). Érleltek természetesen tót fanyarkákból tokaji bort.
Egy félreértés folytán, kikapták a magyar címerből a hármas halmot a kettős kereszttel, mintha az a Felvidék címere lett volna, holott az egész Szent Istváni országé volt. Loptak hozzá sosem volt királyuknak koronát. Hogy akaratuk ellenére, mennyire kötődnek a magyarsághoz, nemcsak címerük bizonyítja, hanem az is, hogy a szlovák himnusz melódiája azonos egy magyar népdaléval. Igaz, a szlovák népdalkincsben is megtaláljuk, de népdalaik jelentős része közös a magyarral.
A nagy legendagyártás ideje a szlovákok első, Hitler bábállamaként alapított „független” szláv mintaállam, a Szlovák Köztársaság idején, 1939-1945 között a „kiváló és nagyszerű” Hlinka-gárdisták uralta országrész területén történt. Jozef Tiso, szlovák nemzeti szocialista politikus náci provokációval és támogatással létrejött elnöksége alatt. Ő a jól végzett nemzettudat teremtő szolgálataiért elnyerte méltó jutalmát. Tanítása, a szlovák nép történelmi nagyságát hirdető hazugságai túlélték őt és bábállamát.
Később a szlovák nép kiváló elvtársainak tudatába beépült, mélyen belegyökerezett az illúziók és legendák sokasága. Hiszen a Hlinka-gárdistákból hithű kommunisták lettek. Az ábrándokról lemondani ma sem könnyű. Néhány európai gondolkodású szlováknak már sikerült és a közvélemény egy részét sem elégíti ki a hamis pátosz és romantika. A többi még a beneši dekrétumok bűvöletében és az ezeréves bosszú-ingerenciájában szenved. Hivatkozási alapjuk azok a szép legendák, amelyek sosem történtek meg. Leszámolni a kitalált szlovák történelembe tudatosan szőtt mesécskékkel, a nemzet hőseinek kikiáltott szélhámosok feje köré font glóriákkal embert próbáló feladat. Amiből arrafelé a hazugságon makkoltatott „szakemberek” és a „beheherovkán” tüzelt fickók között eddig még mindig kevesebb akadt a szükségesnél.
Halasy-Nagy Endre, Felvidék.ma
