Amikor az első felvidéki várost, Ipolyságot a bécsi döntés és a komáromi tárgyalások után 1938. október 11-én visszacsatolták az anyaországhoz, nemcsak az Ipoly jobb partján volt felmérhetetlen az öröm, hanem a régió anyaországi településein is. Hisz a túloldalon lévő falvaknak évszázadokon át Ipolyság volt a vonzáskörzetük; közigazgatásilag az itteni megyeszékhelyhez tartoztak, e város piacát keresték fel hetente, az itteni céheknél, azok üzleteiben szerezték be egyéb portékáikat, a város polgári iskoláját és gimnáziumát látogatták tehetségesebb gyermekeik stb. Trianon aztán őket is megfosztotta mindezektől.
Az érintett községek egyike volt Drégelypalánk, melyet vasút is összekötött a várossal; a szomszédos helységgel, Ipolyhídvéggel pedig országos út s a folyón átívelő híd kapcsolta össze, mintegy lehetővé téve a gyors és rugalmas személyi-kereskedelmi kapcsolattartást e terület lakóival is.
A határ menti községekkel együtt Drégelypalánk is fontos szerepet játszott az az 1938-as események lebonyolításában. Mint Csatár István írta 1939-ben: „Élénken emlékszem vissza az egy évvel ezelőtti eseményekre. Sírtunk az első felszabaduló magyar város, Ipolyság kapui előtt, amikor a Drégelypalánkon összevont magyar honvédeknek vitéz Padusitzky Alfréd ezredes kiadta a parancsot:
„A vezetésem alatt álló csapat ma délben 13 órakor átlépi a határt és birtokába veszi Ipolyságot!”
Drégelypalánk és a határ menti községek lakossága a bevonulást megelőző éjszakát ébren virrasztotta végig. És ezt az éjszakai ébrenlétet nem a szilaj mulatozás és a velejáró virtuskodás jellemezte. Nem! A Csonkaország lakossága, az oly hosszú időn keresztül megbénult életű határ menti magyarsága a hirtelen bekövetkezett eseményeknek alig akart hitelt adni. Úristen! Lehetséges, hogy bennünket, magyarokat ekkora öröm érjen? Szabad-e hinnünk, hogy leomlanak ma a határok, és ezután nemcsak a határt elválasztó Ipolyon innenről nézhessünk a túlsó oldalra, ahol magyar véreinknek tilos volt minden, ami magyar?
Félve díszítették fel az inneni magyarok házaikat és utcáikat zöld fenyőgallyakkal, nemzeti színű zászlókkal, félve díszítették fel éjszaka idején azt a diadalkaput is ott a határon, amelyet már a határon túli ipolysági magyarok emeltek. A díszítés munkáját ugyanis az innenieknek kellett befejezniük, mert a határon az utolsó pillanatig szolgálatot teljesítő cseh csendőrség megakadályozta Ipolyság magyarjait munkájukban.” (A visszatért Felvidék 1918-1938:245)
Egy másik tudósításban meg az olvasható, hogy hajnalban Drégelypalánkon azért már „a kocsmákban szól a zene, húzza a cigány, odakint reflektorok, autólámpák fénye vág bele a még sűrű sötétségbe. Dübörögve vonul át Drégelypalánkon egy gépesített honvédosztály. Zakatolnak a tankok meg a hatalmas motoroságyúk… /…/ Reggel hét órakor a budapesti első honvéd gyalogezred katonái már ott sorakoznak a drégelypalánki utcán, a lányok pedig hordják, egyre hordják a rengeteg virágot. Olyan itt minden, mintha roppant lakodalomra készülne az északi határ. Pántlika a lovak füle mellett, virág a sapkán, puskacsőben, virág még a gépfegyvereken is.” (Marschalkó Lajos: Ipolyság. 1939:73)
A nagy várakozásban, az örömmámorban, a mulatozásban, a virágáradatban azért ott volt valahol a félelem, az aggódás is. Ezt főleg a katonai erődemonstráció okozta. Hisz az itteniek látták azt a sok-sok haditechnikát is, amit már hetekkel ezelőtt elhelyeztek a község határában. Látták az ég felé magasodó, a határon túli irányba fordított ágyúcsöveket, s féltek egy esetleges háborútól. Ekkor egyesek fogadalmat tettek, melynek bizonyítéka az alább bemutatandó kereszt, amely a falu ama pontján áll, ahol 1938 októberében a honvédség ágyúi is álltak. A Kis-hegy alatti keresztről van szó, melyet 1938-ban emeltek a drégelypalánkiak, s mai napig a helyén áll.
A helybeliek visszaemlékezése szerint a Felvidék Ipoly menti területeinek visszacsatolására induló magyar hadsereg egységei Drégelypalánknál, a Kis-hegy alatt készülődtek. Ágyúik csöveit már hetekkel az indulás előtt észak felé irányították. A falu lakói megfogadták, hogy ha a visszacsatolás harcok nélkül végbemegy, hálából egy keresztet emelnek a szóban forgó helyen.
Mint tudjuk, mindkét dolog megvalósult, s a fehér gránitkőből emelt vaskorpuszos feszület felkerült a betonalapra tett háromlépcsős talpazatra, melynek első részén egy szívalak, másodikon pedig az alábbi dedikáció látható: „Isten/ dicsőségére/ 1938/ Felvidék vissza/ csatolása emlé/ kére álítatta/ Drégelypalánk lakossága”. Egykor azok a drégelypalánkiak, akik errefelé laktak, nagypénteken, illetve nagyszombat hajnalán kimentek e kereszthez, s ott végezték ájtatosságukat.
Csáky Károly, Felvidék.ma
