Ha feltennénk e kérdést az utca emberének, valószínűleg csak úgy dőlnének a negatív válaszok s a többség kézzel-lábbal tagadná, hogy akár csak egy fikarcnyit is érdekli a velejéig rothadt szlovák belpolitika. Ha azonban úgy tesszük fel a kérdést, hogy milyen témákra emlékszik a közelmúltból a médiából, meglepve tapasztaljuk, hogy a belpolitikai témák messze dominánsak. Mi tehát ez a skizofrén állapot? A szociológus szakember szerint e tendencia mögött az a gyermeki dac áll, amellyel az emberek kifejezik véleményüket a hazai történésekről. Azzal, hogy tagadják a belpolitika iránti érdeklődésüket, valójában – szimbolikusan – éppen e belpolitikával való elégedetlenségüket fejezik ki.
Erről Martin Slosiarik, a Focus ügynökség szakértője beszélt a tablet.tv internetes hírtelevízió közéleti műsorában. A szociológus mindezt konkrét kutatási eredményekkel támasztotta alá. Egy május elején végzett közvélemény-kutatás szerint ugyanis az emberek számára legemlékezetesebb téma a médiából egy nagyonis belpolitikai vonatkozású esemény, mégpedig a Váhostav-ügy volt. Arra a kérdésre, hogy az elmúlt hónapban mi volt az írott, illetve elekronikus sajó legfelkapottabb témája, egyértelműen a Váhostav-botrány volt a válasz, ezt még a hoki-vébé sem tudta megingatni. A Váhostav esete a szociológus szerint azért vitte a prímet heteken át a médiában (és így, minden tagadás ellenére, a köztudatban is), mert a legelemibb igazságérzetét sértette az embereknek, az igazság iránti vágyukat, ami itt komoly törést szenvedett. A külpolitikai témák már kevésbé „ragadósak”, e tekintetben a földrajzi fekvés is meghatározó. Így például érthető módon a keleti végeken sokkal intenzívebben érdekli az embereket az ukrajnai válság, mint mondjuk Pozsonyban. Általánosságban pedig a szlovák közvéleményt nyilván jobban foglalkoztatja, hogy mi folyik a szomszédban, mint mondjuk a szíriai tragédia. Noha adott esetben utóbbinak komolyabb, közvetlen következményei lehetnek az országra nézve (tekintve például a menekült-kérdést).
Ami talán meglepő lehet: a bulvártémák ilyen szempontból sehol sincsenek. Ami nem azt jelenti, hogy az emberek ne követnék őket, csak épp még a közmondásos három napnál is rövidebb ideig tart az emékezetük: amilyen gyorsan jönnek, éppúgy távoznak is a köztudatból.
szd, Felvidék.ma
