A sorozat elején említett „Üresjárat 1945-1948″ c. napló (az én olvasatomban Fábry európai rangú fő műve) bejegyzései közül adok most közre néhányat azzal a nem titkolt szándékkal, hogy döntse el az olvasó: hoznak-e számunkra okulást hetven esztendő elteltével a stószi szabadgondolkodó sorai?
„Ha e világban nincs helyünk, ha kitessékelnek belőle, mint itt és most, azt kell csinálni, amit kisebbségi életünkben megszoktunk: magyarságunkat, emberségünket, világunkat magunkban kell felépíteni. Ha a világban nincs helye az emberségnek (az államban, társadalomban), akkor azt magunkban kell megerősítenünk, megtartanunk. Az erkölcsi törvény bennem, az erkölcsi rend bennem: érzed most az igazságát?! Ha elvesztetted a világot (helyesebben: a világodat, tehát azt, amit eddig biztos keretnek tudtál), építsd ki önmagadban tökéletesebben, hogy majdan védekezni és vádolni tudjál, ha számadásra kérnek. Ha elvesztetted a világodat, találd azt meg önmagadban, találd meg önmagadat (hisz ez a cél: megtalálni önmagad, magadra találni.) Légy hű önmagadhoz.” (1945)
„Két ember, aki egymás nyelvét nem érti, önmaga ősártatlanságát neveti a másik arcába. Figyeld meg: két, egymás nyelvét nem értő ember, ha találkozik, egymásra nevet. Ennyi a mondanivalója. A legtöbb, amit a nyelv alig tud jobban kifejezni, mert azt mondja a gyámoltalan mosoly: nem baj, mi emberek vagyunk, rokonok, milyen jó, hogy meg nem szólalhatunk, mert különben elromlik a játék. Két, egymást értő embert a nyelv egyformasága ökölre vihet. És ez a szomorú. Ma is. Hogy a nyelv nem a béke szava, hanem az egymást méregetés eszköze. Durva minden kifinomodottságában, akárcsak két durva ember káromkodása. És nem ige. A két, egymás nyelvét nem ismerő ember tehetetlen, gyámoltalan, tapogatózása a néma mosolyban inkább számít igének, mert igéző próbálkozás: romlatlan mondanivaló.” (1945)
„A Pravdának az a vezércikke, amely megindokolja, miért került le a szlovák kommunista párt lapjának fejlécéről a „Világ proletárjai, egyesüljetek”, kiemeli, hogy ez azért történt, mert ezt a jelszót többé nem lehet vonatkoztatni a magyar és a német kommunistákra. Ez az indoklás akarva-akaratlan a proletariátus történeti hivatásának, a proletár internacionalizmusnak csődjét húzza alá kommunista részről, még ha azt csak a németekre és a magyarokra vonatkoztatja is. De ugyanakkor csődtömeget bizonyít a magukat így elkülönítő szlovák kommunisták felé. És ne feledjük soha, hogy éppen Hitler volt az, aki e proletár jelszó ellen lázadt: az összekötő kapocs ellen, a munkástól a munkáshoz, tehát az embertől az emberhez vezető út lehetősége és veszélye ellen. De amikor ezt a szlovákok csinálják, akik Közép-Európában mégiscsak a legjobban igényelték Hitlert, és ezt a magyar kommunisták ellen gyakorolják, akkor az ember nem talál szavakat.” (1945)
„Minden más közösségi erkölcs eltörpül a jézusi mellett, mely a legtökéletesebb, tehát a legegyszerűbb megoldás: szeresd a felebarátodat, mint tenmagadat. Ez minden kollektívum alapvető és legmagasabb mértéke. Amely kollektívum ezt nem fogadja, mert nem fogadhatja el, az természetes ellensége lesz a jézusi morálnak. A másik keresztény akcióma: békesség a jóakaratú embereknek. A hangsúly a jóakaraton van. A békéhez, tehát a legfontosabbhoz, jóakarat kell, a háborúhoz c s a k akarat. (Akaratosság, dac, csakazért is, felelőtlenség, akció mindenáron.) A jóakarat: szeretet, türelem, másnak a megértése, másnak a javát akarni.)” (1945)
(Folytatjuk)
Sorozatunk másik felében Fábry Zoltán Arató Máriához írt leveleiből adunk közre néhányat.
Batta György, Felvidék.ma
Fotó: Kolár Péter gyűjteményéből
{iarelatednews articleid=”55461,55337,55336,55166,55155,55077,54974,54816,54949″}
