Kedves Hedvig, Magyarországra írok neked a mi fővárosunkból, ami állítólag a Duna-part szépe. Pozsony egy ideje már nem a te fővárosod, és én remélem, hogy boldog vagy az új hazádban.
Teljesen felesleges arról írnom, miért szeretlek és miért tisztellek. Becsületes asszony vagy, aki az én hazámban megjárta a poklot. El kellett viselned a szidalmakat, a megaláztatást a nevetségessé tételt. Te mindezt felemelt fejjel viselted, s tudom, hogy ránk, szlovákokra, te, a magyar nem haragszol. Én ennek a kis nemzetnek a tagja azonban szégyenkezem némely ember miatt. Szégyenkezem a miatt a két tiszteletlen miatt, akik a sajtótájékoztatójukon azt állították, hogy hazug vagy, és a nyilvánosság előtt az ostoba felirattal ellátott blúzodat lobogtatták. De egy kicsit magam miatt is szégyenkezem, hogy egy röpke ideig hittem nekik. Az idő azonban megmutatta, hogy a legdurvább fajtából való hazugok ők. Szégyenkezem a Szlovák Titkosszolgálat volt tisztje miatt is, amiért büntető feljelentést tett ellened, ami miatt most eljárás folyik ellened, és abban a városban, ahol megtámadtak és megvertek bíráskodni fognak feletted. Szégyenkezem amiatt az ember miatt is, aki további büntető feljelentést tett ellened, majd furcsa körülmények közt felakasztotta magát. Legyen neki könnyű a föld. De ha véletlenül találkozom vele a „túlvilágon”, akkor bizony számon kérem ezt tőle, és bizisten, megbánja, hogy öngyilkosságot követett el.
De élnek itt olyan emberek is, akik miatt nem szégyenkezem. Sokan vannak. Egyet azonban meg is nevezek. Roman Kvasnica az. Melletted állt az alatt a kilenc év alatt, ami alatt az államhatalom igyekezett megtörni a gerinced. Ha ő nincs, Fico, Kaliňák, Trnka és Gašpar urak már régen darabokra szedtek volna, és a tömeg elé vetettek volna téged.
Kedves Hedvig, nem is tudom, mit írhatnék még. Ezért inkább boldog életet kívánok neked a gyerekeiddel és a férjeddel együtt… és az a bíróság Nyitrán a te végső győzelmed lesz. Ebben biztos vagyok!
dé, Felvidék.ma, .týždeň.sk nyomán
{iarelatednews articleid=”55782,55141,52064″}
