Még fülemben cseng a „Bíborpiros szép rózsa” népdalverseny országos döntőjén hallott gyönyörű népdalok színes füzére, melyet szólisták, éneklőcsoportok és zenekarok szólaltattak meg magas fokon. A díjkiosztáskor hangzott el a fenti óhaj, hogy a nép éneke ezentúl is tovább éljen. A résztvevő gyermekek és felnőttek önfeledt éneke és muzsikája azt bizonyítja, hogy él a magyar népdal.
Kodály Zoltán éppen 110 éve kezdte el gyűjtőútját járásunkban, mivel fontosnak tartotta, hogy ne menjenek feledésbe az egyszerű nép között énekelt dalok, azok, melyeket ő gyerekkorában a galántai vasútállomás lakásában gyakran hallott a dadától, a cselédlányoktól.
Szülei abban az időben Nagyszombatban laktak, s 1905 júliusában ott készült fel első népdalgyűjtő útjára. Galántára indult, hogy felkeresse egykori iskolatársait. Gyalog bejárta a környék 11 községét, s mintegy 150 dallamot jegyzett le.
1905. augusztus 5-én a következő levelezőlapot küldte Felsőszeliből Balázs Béla húgának, Hildának a Párizs melletti Enghien les Bains-be:
„…most éppen egy falusi korcsmáros szép szobájában ülök, míg mellettem gyalázatosan muzsikál egypár cigány.”
Ezek a sorok Eősze László: Kodály Zoltán életének krónikája c. könyvében találhatók (Editio Musica, 2007).
Vajon hol lehetett az a bizonyos kocsma, hol szállhatott meg Felsőszeliben a Mester?
Édesapám, néhai Danajka Lajos egyszer így mesélt nekem erről a látogatásról:
„A békebeli időkben Szeliben több kocsma is volt, de olyan, ahol meg is lehetett szállni, csak egy volt, az pedig a Bedecs-kocsma Főszegen a 261-es házszám alatt. Ismertem azt az épületet és a tulajdonosát is. Sokszor megnéztem a bejáratot, mert a fölötte levő háromszögben KORCSMA alakban volt kiírva a megnevezés. Az épület a Dudvág-partján levő hatalmas telken állott, az úttal párhuzamosan húzódott a kocsmáros lakása, mellette a fűszerüzlet, majd a kocsma volt. Az udvar jobb oldalán állt az az épületrész, melyben a kiadó szoba várta a vendégeket.
A tulajdonost Bedecs Ferencnek hívták. Vállalkozókedvét bizonyítja, hogy szódagyártással is foglalkozott. A szódásüvegek töltése az udvar bal oldali épületében valósult meg. Rátermett kereskedő volt, gondolt a sportos szórakozásra is, ezért kuglit működtetett az udvar hátsó részében.
Én Kodály felsőszeli gyűjtéséről 1943-ban hallottam, amikor Galántán járt pünkösdkor. Az Esterházy-kastély parkjában az összkarban a szeli gyerekek is énekeltek a Mesternek. Majd később, mikor a szódagyárban segítettem a tulajdonosnak, annak a felesége mesélte, hogy náluk szállt meg Kodály Zoltán a szélső szobában.Szerintem a cigány Jánoska Árpád volt.”
A teleknek azóta már több gazdája is volt, ablakokat, ajtókat cseréltek, az előtte levő hatalmas akácfákat régen kivágták. Ma már az épületet lebontották, mögötte elkészült a tulajdonos új családi háza.
Arról, hogy itt valamikor milyen híres ember szállt meg, a faluban nagyon kevesen tudnak.
Azonban a gyűjtésből a Csemadok Rozmaring éneklőcsoportja gyakran merít, hogy a szép szeli dalok továbbra is megmaradjanak. A „Bíborpiros szép rózsa” népdalversenyen a felsőszeli férfikar nagy sikerrel mutatta be a mátyusföldi dalcsokorban a Törik már a réteket… kezdetű dalt, melyet Kodály falunkban vetett papírra annakidején. A kései énekesek életet leheltek a fekete kottákba, s mindannyiunk örömére megörvendeztetik velük a hallgatóságot. A kiemelt arany koszorús minősítés adjon nekik erőt, egészséget, hogy még sokáig tolmácsolhassák az egykori szeliek dalba öntött érzéseit. Elmondható, hogy Kodály és tanítványainak fáradozása a magyar népdal megtartása érdekében ismét szép gyümölcsöt hozott.
A gyűjtésről Kodály Zoltán így emlékezett meg:
„Hátizsákkal a vállamon, bottal a kezemben és 50 koronával a zsebemben indultam el a Csallóközbe. Ott bolyongtam kialakult rendszer nélkül, embereket fogtam meg az utcán, hívtam énekelni a kocsmába és hallgattam az aratólányok dalát. Legfárasztóbbak voltak a füstös kocsmai szeanszok éjszakánként.”
1905. augusztus 5-én a következő levelezőlapot küldte Felsőszeliből Balázs Béla húgának, Hildának a Párizs melletti Enghien les Bains-be:
„…most éppen egy falusi korcsmáros szép szobájában ülök, míg mellettem gyalázatosan muzsikál egypár cigány.”
Ezek a sorok Eősze László: Kodály Zoltán életének krónikája c. könyvében találhatók (Editio Musica, 2007). Amint elolvastam, felkeltette az érdeklődésemet, s eszembe ötlött a gondolat, vajon hol lehetett az a bizonyos kocsma, hol szállhatott meg Felsőszeliben a Mester.
Mindjárt felkerestem édesapámat, Danajka Lajost, aki a falu egyik legrégibb utcájában, Főszegen lakott gyerekkorában, vajon hallott-e valamit erről a látogatásról. Mivel már a 81.-et is betöltötte, ő olyan, mint egy élő lexikon: mindenkit ismer, sok mindent tud a falu történetéről. Reménykedve vártam válaszát. Így emlékezett vissza:
-A békebeli időkben Szeliben több kocsma is volt, de olyan, ahol meg is lehetett szállni, csak egy volt, az pedig a Bedecs-kocsma Főszegen a 261-es házszám alatt. Ismertem azt az épületet és a tulajdonosát is. Sokszor megnéztem a bejáratot, mert a fölötte levő háromszögben KORCSMA alakban volt kiírva a megnevezés. Az épület a Dudvág-partján levő hatalmas telken állott, az úttal párhuzamosan húzódott a kocsmáros lakása, mellette a fűszerüzlet, majd a kocsma volt. Az udvar jobb oldalán állt az az épületrész, melyben a kiadó szoba várta a vendégeket.
A tulajdonost Bedecs Ferencnek hívták. Vállalkozókedvét bizonyítja, hogy szódagyártással is foglalkozott. A szódásüvegek töltése az udvar bal oldali épületében valósult meg. Rátermett kereskedő volt, gondolt a sportos szórakozásra is, ezért kuglit működtetett az udvar hátsó részében.
Én Kodály felsőszeli gyűjtéséről 1943-ban hallottam, amikor Galántán járt pünkösdkor. Az Esterházy-kastély parkjában az összkarban a szeli gyerekek is énekeltek a Mesternek. Majd később, mikor a szódagyárban segítettem a tulajdonosnak, annak a felesége mesélte, hogy náluk szállt meg Kodály Zoltán a szélső szobában.
Szerintem a cigány Jánoska Árpád volt.
A történelem sajnos beleszólt a Bedecs család életébe, mégpedig úgy, hogy 1947-ben őket is kitelepítették Magyarországra. Mindenüket vihették, csak a házat, földet nem. Az itt maradt prédára. A tótkomlósi család nem sokat törődött a hely hagyományaival, szellemével, a fogadószobát gazdasági célokra használta fel, a korcsma megnevezést leverte a falról – fejezte be visszaemlékezéseit édesapám.
A teleknek azóta már több gazdája is volt, ablakokat, ajtókat cseréltek, az előtte levő hatalmas akácfákat régen kivágták. Ma már csak az út menti épület áll, ahogy az a mellékelt képen is látható.
Arról, hogy itt valamikor milyen híres ember szállt meg, a faluban nagyon kevesen tudnak.
Ezért is gondoltam, hogy felkutatom, s megörökítem, amit még lehet, hogy a felsőszeli gyerekek még többet tudjanak a falu történetéből. S ha éppen énekeljük a Törik már a réteket…, vagy a Felsőszeli magas torony…, a Ha felülök, csuhaj, ha felülök kis pej lovam hátára…kezdetű dalokat, hogy csak a legismertebbeket soroljam a 22-ből, akkor az is eszébe jusson, hogy hol történt a gyűjtés, hol lakott a falunkban Kodály.
Gondoljunk büszkeséggel a zeneszerzőre és népdalgyűjtőre, aki egész életét a magyar népdal felemelésére, elismerésére, megszerettetésére tette fel. E nemes küldetéséhez falunk is hozzájárult egy morzsányit. S ezt nem szabad elfelejtenünk.
Mészáros Magdolna, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”57608,56618,54138,54033″}
