A szlovákiai magyarság sorsa 1944-53 között.
A második világháború végén, a határon túli magyarság történelmileg legtovább egybefüggő területét Kárpátalját és Felvidéket ugyanaz a sors éri. Jogos a feltételezés, miszerint a felvidéki, tehát a jelenlegi Szlovákia területét lakó magyar és német nemzetiségű lakosság 1944 novemberétől 1945 márciusáig zajló deportálása is, a szovjet terminológia szerinti ún. Kárpáton-túli terület Szovjetunióhoz történő csatolása tervének folytatása lehetett. Az illetékes szovjet parancsnokságok sem rendelkeztek részletes információkkal, hogy hol is fog húzódni a végleges határ a háború utáni Szovjetunió és Csehszlovákia között. Így a kárpátaljai magyar férfiak deportálása minden fennakadás nélkül folytatódott a már Csehszlovákiához tartozó területeken is.
Az elhurcolások első célja egyértelműen a német polgári lakosság és magyar férfiak eltávolítása és a lakhelyén maradt lakosság megfélemlítése volt. Szlovákia területén a tömeges deportálások jellemzően egyértelműen követték a szlovák-magyar etnikai határt, és a nagyobb számban történő elhurcolások csak a magyar jellegű községeket érintették. Csak a deportálások második szakaszában érezhető, hogy a deportáltakat, mint a háborús károk ellentételezéseként, már munkaerőként veszik számba.
A civil lakosság deportálásról szóló döntésekben az illető település és lakosság politikai, nemzeti hozzáállása semmilyen szerepet nem játszott. Például a mindig is antifasiszta érzelmű Bódva-völgyi német Mecenzéf kisváros „mánta”, tehát német, lakosságát brutálisabban deportálták, mint a környező magyar települések férfijait. Sőt ebből a kisvárosból a magyar jellegű községekkel ellentétben még a nőket, lányokat és fiatalkorúakat is elhurcoltak az NKVD egységei. Jellemzően, a községről 1946-ban készült repatriálási /hazatérési/ kérelmi listán több mint 100 név mellé csehül odaírva a megjegyzés „Návrat je nežádoucí” magyarul a „Visszatérése nem kívánatos!” Tehát az illető személyt nemcsak a szovjet szervek, hanem a cseh és szlovák szervek is halálra ítélték.
Az 1944-t következő időszak, melyet egyesek egy új, szebb kor eljövetelének vártak újabb sorstragédiák eljövetelét jelentette. Nem hiába használjuk mifelénk a tatárdúlás, törökdúlás és a felszabadulás szinonimáit együtt. A korra jellemző embertelen módszerek megmaradtak, sőt gyakran ugyanazon egyének, ugyanazokat a létesítményeket használják fel.
Folytatása következik…
Köteles László, Felvidék.ma
