A rendszerváltás óta, Pazderák Bertalan tanár kezdeményezésére, a rohamosan elszlovákosodó Magyarbődön minden évben a március 15-éhez közeli vasárnapon ünnepségeket tartanak abból az alkalomból, hogy a helyi hagyomány úgy tudja, az első kassai csatában, mely 1848. december 11-én zajlott, az elesett honvédeket Balla József, a helyi református lelkész temette el. Erre azonban írásos bizonyíték nincs.
Az ünnepség a magyarbődi református templomban kezdődött ünnepi istentisztelettel, ahogy már ez a kezdetektől így van. A településnek azóta, hogy korábbi lelkésze elhunyt, nincs lelkipásztora. Így Orémus Zoltán esperes igével üdvözölte a vendégeket két nyelven: „Akik az Úrban bíznak, olyanok, mint a Sion hegye, amely nem inog, örökre megáll.” (Zsoltárok Könyve 125, 1). Az ünnepséget jelenlétével megtisztelte Szesztay Ádám főkonzul családjával együtt.
Csoma László, a Szlovákiai Magyar Református Lelkészegyesület elnöke prédikációja textusát Dániel könyvéből vette. Nabukadneccar, Babilónia király álmában egy hatalmas, égig érő fát látott, dús lombbal és sok gyümölccsel, mely táplálékot adott mindenkinek, ágain madarak fészkeltek. Egy angyal parancsot adott, hogy vágják ki a fát, de a töve gyökerestül maradjon meg és azt bilincseljék meg. Boruljon el elméje, de mihelyst elismeri, hogy az Isten „uralkodik az emberek királysága fölött”, visszanyeri korábbi hatalmát. Dániel megfejtette a király álmát. A fa őt saját magát jelentette és minden úgy következett be, ahogy a látomás megjósolta. Miután a király visszanyerte értelmét, dicsőítette az Istent és még nagyobb hatalomra jutott, mint korábban (Dániel Könyve 4).
Csoma értelmezése szerint, ez az ige mindent elmond, ami a zsarnokság és szabadság szembenállására jellemző. Azokról a módszerekről és eszközökről, amit a zsarnokság arra használ, hogy minél nagyobb teret nyerjen és arról is, hogyan lehet felette győzni.
Ez az ünnepi alkalom a huszonötödik. 1991. március 17-én délután ez a templom zsúfolásig megtelt emberekkel. Székeket kellett hozni. Most még lenne hely. Ez fölvet egy nagy kérdést: valójában mi történt az elmúlt negyedszázad alatt?
Szinte minden alkalommal jelen volt, sőt Pazderák Bertalant temette. A történelmi események mellett nem szabad megfeledkeznünk azok számon tartóiról sem. Mert csodálatos, szívet melengető dolog hogy ebben a gyülekezetben, ebben a községben élt valaki, akinek fontos, hogy 1848-49-ben történt eseményekről megemlékezzünk.
1848-49 arról beszél, hogy a magyarság fölött állt egy olyan elnyomó hatalom, mely korábban szinte Európa két harmad részében óriási befolyással bírt. Ezt Habsburg uralomnak nevezzük. Szerény körülmények közül indult a család, mely világbirodalmat épített ki. A magyarság tetemes része felkelt ellenük. A szabadságharcok sorában épp az 1848-49-es volt az, mely bizonyos fokig alapjaiban rázta meg a Habsburgok e közép-kelet európai birodalmát. Látszólag minden a régi kerékvágásba került vissza, jött Arad, az 1867-ig tartó kemény elnyomás, megpróbálták eltörölni az évszázados rendet.
Nemcsak azért jöttünk, hogy emlékezzünk az elesett hősökre, de egy dánieli lelkületű lelkészre, akinek sírköve itt áll a templom mellett. Aki vállalta a zord és elnyomó hatalom idején, a hősi halottak fölött el kell hangoznia Isten igéjének. Nem csak arról szól jelenlétünk, hogyan kell ébreszteni egy ünnepet, hanem egy komoly kérdést kell önmagunknak föltennünk: mit tudunk meríteni a Szentírásból? Egykor e templom megtelt ezen az ünnepen. Nemzetünket sohasem a sokaság tartotta meg, hanem a hit, a hitben való helytállás. Az Ószövetség úgy fogalmaz, hogy a babilóniai fogságba kerültek közül egypár embernek a hite mentette meg őket. A mi kérdésünk, vannak-e közöttünk Dánielek!?
A felolvasott Igében a király magát tartja a birodalomnak. Emberileg minden jogában áll. Sokszor, akik hatalmon vannak úgy gondolják ebben az országban, az egész csak politikai játszma kérdése, minden a hatalmukban van. Játszanak a nemzetünkkel. Az elmúlt 25 év alatt tízezer számra menekültek el ebből az országból az emberek. Hol vannak a Dánielek?
Dániel ott ül a királyi udvarban és sokan azt mondhatnák, kiszolgálója a zsarnoki hatalomnak. A hatalom kegyeltje, élhet minden privilégiumával. Amikor oda kell állnia az uralkodó elé és meg kell magyaráznia az álmát, ugyan használja a szokásos tiszteletteljes megszólításokat, de kendőzetlenül tárja föl az álom üzenetét.
Mi annyian maradunk, amennyien nem privilégiumokért, nem kiváltságokért tűzzük ki mellünkre a kokárdát, mint a megélhetési magyarok! „Kokárda nélkül is ugyanúgy dobog a szívünk, ugyanazt a fohászt mondaná az ajkunk, ugyanolyan hűséggel állnánk helyt, mint amikor kokárdával együtt tesszük. De a mi életünk nagyon fontos küldetése az, hogy ne azt gondoljuk, talán elfogyunk. Hanem azt lássuk meg, hála a mindenható Istennek, Ő mindig megtalál, formál, erősít.” Azt kell kiáltanunk ebben a világhatalmi mámorban már az őrület határáig jutott világnak, hogy amit a király látott, az mennyei látomás. A hatalomba szinte beleőrült ember nem tud különbséget tenni a valóság és az álom között. Dánielből, az Isten emberéből a király nem tud kegyencet formálni. Nincs az a hatalom!
Megmaradásunk, jövőnk szempontjából az a fontos, hogy mi ne tekintsünk se jobbra, se balra, hanem előre. „A kérdés az, mi van előttünk! Azért mondtam előre, mert előttem a Szentírás van.” Ha az van előttünk, akkor mindig megtaláljuk a megfelelő utat. Ha az van előttünk, mindig megszületnek a Dánielek! Igaz, mindig ott lesznek a Nabukodonozorok, de mindig lesznek Dánielek!
Az Isten igazság, megtartó erő. Vannak, akik tudják, hogy ezt anyanyelven kell olvasni. Mert így értjük meg mélyen üzenetét és nagy-nagy utánagondolással annak érthető dallamát is. Nabukadneccar hatalmas fává nőtt, de amikor Isten megszólal, akkor ez megszűnik.
Csoma sokszor elgondolkozott azon, hogy azon hatalmas uralkodóház, mely ellen 1848-49-ben a magyarok és Európa színe java, legyenek azok németek, horvátok, lengyelek felkeltek, mit vállaltak. Egyet biztos tudtak. Ezen a harctéren el lehet esni. Nemcsak dicsőségek, hanem veszteségek is kísérik őket. Ahogy az aradi vértanúk utolsó órái is tanúskodnak, nagyon fontos volt a krisztusi hit. Nagyon őszintén merték a szemébe mondani a királyi hatalomnak, hagyj fel vétkeiddel! Légy igazságos, bánj irgalmasan a szegényekkel, így majd sokáig élhetsz boldogan. Gondoljuk végig I. Ferenc József életútját! Nem tudott igazságos lenni, nem tudott kegyes lenni, nem tudott megbocsátani, szinte semmit nem tudott arról, amiről Dániel Nabukadneccárnak beszélt. Elveszíti fiát, az egyetlen trónörököst és élete utolsó éveiben, azt kell látnia, széthullik a birodalma is.
A Szentírás szól, üzen, de ha gőgös a szív, ahol az ember elhiteti magával hogy ő dönt, ő minden jónak és igaznak a forrása, akkor ez következik be. S mi, amikor emlékezünk, ott van a fájdalmas valóság is, hogy eljött Arad, a világosi fegyverletétel, de végül az Úr megmutatja, a menny uralkodik!
„Isten megítéli a gonoszt, de a mi helyünk ott van Dániel mellett, a mi feladatunk, hogy neveljük gyermekeinkben, unokáinkban a Dánieleket, az Isten igazságához ragaszkodó, az ember szabadságát tiszteletben tartó, nemzetet népet, mindenkor Isten megtartó kegyelmében és hitével szolgáló ifjakat, s ebben járjunk jó példával mi is! Ámen.”
Március 15-én forduljunk először Kossuth Lajoshoz – mondta beszéde kezdetén Regéczy-Nagy László. – Híresen jó fogalmazó volt. Az amerikai Ohio fővárosában, Colombus törvényhozásában mondta 1852. március 20-án: „Mindent a népért, mindent a néppel együtt, semmit a népről a nép feje felett. Ez a demokrácia.” Abraham Lincolnra olyan nagy hatást gyakorolt, hogy később gettysburgi beszédébe is belevette ezt a gondolatot.
Kossuth turini magányában azon tépelődött, hogyan adhatná csattanósan a szabadságharc tanulságait az utókorra. Négy rövid mondatban adta ezt elő. „Nem győztünk, de harcoltunk. Nem törtük meg az elnyomást, de akadályoztuk. Nem mentettük meg a hazát, de védtük. És ha egyszer a történelmünket megírják, annyit elmondhatnak rólunk, hogy ellenálltunk.”
Akinek kedves a magyar hősök vére, arra gondolhat, hogy de sokba került nekünk ez a „semmi”. Nincs igaza! Ha ezt sem teszi a magyarság, egy alkalommal sem, sem Rákóczi, sem 56-ban, ma már talán nem is léteznénk. Csakugyan sokba került. Ilyen a földi szabadság!
Elmondta, Bibó Istvánnal és Göncz Árpáddal együtt állt a vádlottak padján 1956-ban.
„Nem szeretem a francia forradalmat, Bibó István ki merte mondani, hogy a francia forradalom nullszaldós. Legalább annyi kárt tett, mint amennyi hasznot hozott.” Russeau használt a tudatunknak azzal a mondásával, mely szerint: „A szabadság könnyen ehető, de nehezen emészthető étek.” Sokkal több kötelezettséget hoz, mint amennyi könnyebbséget. Aki nem vállalja a kötelességeket, az a könnyebbségeket nem érdemli, nem is fogja sokáig élvezni azokat.
A nemzeti ünnepek különösen alkalmas pillanatok arra, hogy szembe nézzünk önmagunkkal. Mi, magyarok általában és egyénenként. Széchenyi összegyűjtötte az általa ismert legkárosabb nemzeti bűnöket. Az igazi magyar szalmaláng természetű, szívpolitizáló, irigy és közéleti restség jellemző rá. Mindenki vessen számot a maga tapasztalataival.
Az igazi szabadság, nem a mi fegyvereinkkel vívható ki! Pál apostol a rómaiakhoz írt levelében kiált föl kétségbeesésében: „Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem a bűn rabságából?” Ő erre választ is ad. Jézus mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” „Megismeritek az igazságot és az igazság szabaddá tesz benneteket.” Ha üdvösségünket megkapjuk, akár szabadok is lehetünk. Azt a szabadságot nem a mi fegyvereink hozták.
Azt ajánlotta, olvassuk a Bibliát. Tizenöt év börtönt mértek rá. Kilenc hónapon keresztül minden nap hallhatták, hogy egy, néha két embert vittek az akasztófa alá. Micsoda különbség 15 év és halál! Ha az ember megragad a földi szabadságnál, akkor nem jut tovább! Nekünk az Úristen megkönnyítette, hogy szembenézzünk ezzel. A megtérés is katarzis. Amikor a Himnuszt énekeljük, mindig benne van a megtérés szükségessége és jelentősége.
Végül személyes vallomásként elmondta, családja gömöri származású. Nem tudta megemészteni Trianont. Tízéves korától katonának nevelték. „Akkori felfogásom szerint, amit elvettek és nem adnak vissza szépszerével, azt fegyverrel visszaszerezzük. Mit tudtam én akkor az isteni valóságról? De a Felvidéket, mint szülőhazámat sohasem tudtam elfelejteni.” Mikó István gróf, Erdély legnagyobb történésze arra tanított, hogy a történelem nem mögöttünk van, hanem alattunk. Azon állunk! Abban vannak a gyökereink. Aki nem eresztett gyökeret sehol, azt elfújja a szél! „Nekem itt vannak a gyökereim a Felvidéken, sohasem szakítottam el őket. Furcsa növény az, amely maga alatt vágja a gyökereit!”
Sok esztendő múlva visszatérni és szembesülni azzal, hogy akik nem mentek el, azok hogy élnek magyarként. „Nekem sem volt könnyű.” A 15 évből hatot töltött rács mögött, a többit a kádári koncentrációs távborban töltötte el. Azután kukáznia kellett, mert nem lehetett állása. Jó iskola az sok szempontból! „Én is üldözött voltam. A magyarságom miatt voltam az. Egyek vagyunk ebben a harcban. Azt kérem mindenkitől, vegye elő a Bibliáját. Nézze meg, mit tanít Isten igéje a szabadságról. Ennél fontosabbat nem tudok mondani!”
A templomban fellépett a Laudate Dominum, a kassai magyar református gyülekezet énekkara Köteles Natasa fuvolaművésszel és Orémus Ágota énekelt szólót.
Ezt követően megkoszorúztuk Viliam Bačo polgármesterrel együtt az Ige kíséretében Balla József lelkipásztor sírját. Csoma László az Írást idézte, mely szerint: „hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő”.
Majd a temetőben emlékeztünk 48 hőseire a kopjafánál. Duncsák Mária tanár idézte Petőfit, hiszen – ahogy mondta – most szinte életre kelnek szavai: Hol sírjaink domborulnak,/ Unokáink leborulnak,/ És áldó imádság mellett/ Mondják el szent neveinket.” A Laudate Dominum énekelt, majd Béres Viktor elszavalta Wass Albert: A gyökér megmaradt c. versét. „Míg Isten a mi menedékünk/ és hűség minden fegyverzetünk,/ addig félnünk nem szabad:/ mert a gyökér, az megmaradt!// Ki hűséget vet – életet arat,/ és a gyökér, az megmarad!”
A Szózat eléneklése után a résztvevők a parókián szeretetvendégségen vettek részt.
A szerző képriportja az eseményről ITT>> tekinthető meg.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”60040″}
