Élő legenda, nem mellesleg rekorder. Tizennégyezerre tehető az általa összegyűjtött népzenei alkotások száma, s ez jócskán meghaladja a magyar népzenekutatás eddigi összteljesítményét. Életműve azonban nemcsak a múlt kincseinek feltárásról, a jövőről is szól: az általa létrehozott szórványkollégiumot a magyar lelkek mentésének hatékony modelljeként tartják számon, nem csak Erdélyben.
Kallós Zoltán, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas erdélyi néprajzkutató, népzenegyűjtő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja a mezőségi Válaszúton született 1926. március 26-án. Húszévesen szerezte meg Kolozsvárott a tanítói oklevelet, pedagógusként Kalotaszegen (Magyarvista), majd Moldvában (Lészped) működött. Miután itt megszűnt a magyar oktatás, 1959-ben Gyimesbe költözött. Ekkor már gyűjtötte a folklórnak szinte minden válfaját, de elsősorban az énekes és hangszeres zenét, a népszokásokat.
Moldvai zsebkendő
Miért éppen a mezőségi, illetve csángó népi kultúrához szegődött? – tette fel neki a kérdést a születésnapi interjúban a sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap hasábjain Csinta Samu.
„Mert rájöttem, hogy a Mezőség ismeretlen világ a néprajzosok előtt. Palotai Gertrúdnak a széki rámás írásosokról a 40-es évek elején megjelent tanulmányát megelőzően gyakorlatilag említés sem esett erről a világról. A tanulmány elolvasása után mondta Kodály Zoltán Lajtha Lászlónak: ahol ilyen varrottasok vannak, ott jó zenének is lennie kell. Lajtha ezt követően kezdte el gyűjtéseit Széken. Moldvával a kolozsvári kollégiumban találkoztam először Domokos Pál Péter révén. A moldvai magyarság című könyvében elsősorban a leírt nyelvjárás, a szöveg szépsége, az érzékletesen ábrázolt életmód ragadott meg“ – nyilatkozta.
Hatósági zaklatások közepette gyűjtötte össze azt a hatalmas anyagot, amelyből aztán megszületett a műfaj talán legnagyobb visszhangot kiváltó kiadványa, a Balladák könyve (Kriterion, 1970), amely azóta több kiadást is megért. 259 balladát és további 8 ballada meseváltozatát tartalmazza, így az egyik leggazdagabb magyar balladagyűjtemény. Erénye azonban inkább a minőség, mintsem a mennyiség.
„Soha nem lehetek eléggé hálás Domokos Gézának, a kiadó igazgatójának, hogy vállalta a megjelentetés kockázatát. De azzal a Hargita, Kolozs és Bákó megyére érvényes kutatási szerződéssel is sokszor volt szerencsém, amelyet a Balladák könyve kiadása kapcsán állított ki és újított meg évente Domokos, hiszen munkaviszonyt igazolt. Ellenkező esetben egykettőre rám sütötték volna a közveszélyes munkakerülést, így viszont kénytelenek voltak szabadon engedni“ – meséli Kallós. Azt mondja, általában megbíztak benne az emberek gyűjtései során. Moldvai tanítóskodása alatt a házigazdái olyannyira családtagként kezelték, hogy a lányaik esküvőjén még zsebkendőt is kapott, ami csak a legközelebbi rokonoknak jár.
Szórványkollégium Válaszúton
Családja válaszúti birtokán 1992-ben létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt, amelynek keretében szórványvidéken élő magyar gyermekek anyanyelvi oktatását szervezik meg bentlakásos rendszerben, és egy néprajzi múzeum is létesült. Az alapítvány ma is hatékonyan működik, a magyar kormány a nemzeti jelentőségű intézmények között tartja számon.
„Amikor visszakaptam a válaszúti házat és birtokot, felajánlottam az Erdélyi Református Egyházkerületnek. Csiha Kálmán püspök idősek házát szeretett volna berendezni Válaszúton, én azonban már akkor határozottan elutasítottam a tervet, azt mondtam, a fiatalok nagyobb veszélyben vannak, mint az öregek. 1999-ben három folyóvölgyben, 20 településen kerestük meg a magyar családokat. Ezen felmérés alapján megállapítottuk, hogy a 0-6 éves kor közötti 98 magyar gyermek számára nem biztosított az anyanyelvi oktatás. Végül magunk indítottuk el 1999-ben a szórványiskolát, meglehetősen drámai körülmények között, mivel az öt beiratkozottból csak három gyermek jelent meg az első tanítási napon. De 25 év szünet után négy gyermekkel beindult a magyar oktatás Válaszúton“ – emlékezett vissza a lélekmentőként is emlegetett iskola- és kollégiumalapító.
A kollégiumi ellátás napi ötszöri étkezést, éjszakai felügyeletet, orvosi ellátást, hétvégi hazaszállítást, tanszerekkel való ellátást, délutáni nevelést, oktatást, népművészeti foglalkozásokat, anyanyelvi fejlesztést, szabadidős tevékenységet jelent, olvasható az alapítvány honlapján. S ma már százhúszan tanulnak az első négy osztályban, illetve a mezőgazdasági iskola kilenc-tizedik osztályában a Mezőség 33 településéről.
„Sokan közülük nálunk találkoznak először a magyar nyelvvel. Ők a mi gyermekeink, ha őket elveszítjük, a jelenlegi családjaikról és az általuk alapítandó családokról is lemondhatunk“ – szögezte le Kallós Zoltán. Isten éltesse!
