Apáti-Tóth Sándor fotóművész tárlata a komáromi Duna Menti Múzeumban

„Hatalmas, őszinte hittel indultam fotográfusi pályámon; láttam a világ tisztátlanságát, az emberek gyarlóságát és ostobaságát, s meg akartam változtatni őket. Ideáimat fel nem adva utam későbbi szakaszaiban beértem azzal, hogy képeimet felmutatva megadjam azok nézőinek a töprengés lehetőségét.

Atlantisz.
Elsüllyedt, mesés, kincses világ. Túl földi életem nagyobbik felén elmerülő emlékeim ellenállhatatlanul kívánkoztak ki belőlem, s álltak össze e ciklussá. Megváltoztatni, netán jobbá tenni senkit nem akarnak ezek a képek. Legfeljebb egy kis szomorúságot, fájdalmat hagynak bennünk, hogy valamikor mindannyiunknak el kell hagyni Atlantiszt.
Amíg lehet, gyönyörködjünk abban, hogy bent vagyunk.”

Ezekkel a mélyen szántó, szívből fakadó őszinte gondolatokkal indította útjára Atlantisz című tárlatának anyagát Apáti-Tóth Sándor, a kiváló ceglédi fotóművész, akinek továbbgondolásra és képzettársításra ösztönző, remek művészi érzékkel megkomponált alkotásaiban ezentúl a Duna Menti Múzeum főépületébe látogatók is elgyönyörködhetnek és eltöprenghetnek.

Csütörtöky József PhD, a Duna Menti Múzeum igazgatója (balra), dr. Gaál Ida, a kiállítás kurátora (középen) és a kiállító fotóművész

A kiállítás kurátora, dr. Gaál Ida a tárlatot és a kiállító művészt méltató megnyitó beszédében többek között a következőket mondta: „Ha végignézzük ezeket a képeket, nem látunk események rögzítését, tájképeket, sőt egyetlen embert se, a háttérben mégis ott az ember, hiszen minden képhez magának az alkotónak személyes köze van, az ő tapasztalatai, érzelmei, emlékei vannak ezekben a képekben, de azzal, hogy a sajátos módon, maximálisan letisztulva ábrázolt tárgyi világ valaminek a szimbólumává válik, úgy érezzük, ezek már nem csak az alkotó személyes emlékei egy elmúlt időről, világról, de jelképei mindnyájunk emlékeinek is.”

A sajátosan képekké formált fotóesztétikai elvein túl a művész a digitális képszerkesztés adta lehetőségekhez nyúl, azokat azonban nem öncélúan alkalmazza, hanem mondanivalójának szolgálatába állítja.

A tárlatnyitó résztvevői és az első látogatók

A kiállítás megnyitóján jelen volt Nagy Tivadar mérnök, a komáromi Helios fotóklub elnöke is, aki többek között a következőket mondta a Felvidék.ma-nak: „Több mint harmincéves baráti szálak fűznek a kiállító fotóművész családjához, édesapját, a 93 éves Tóth Istvánt, a magyar fotóművészek nesztorát 1985 óta ismerem. Fotóklubunk örökös tagja. Ahhoz nyilván nem fér kétség, hogy az édesapának jelentős szerepe volt abban, hogy fia is a nyomdokaiba lépett, ám ő a saját útját járja, és olyan egyéni stílust alakított ki, amely csakis őreá jellemző.”

Amikor végignézzük a képciklust, és eltűnődünk a látottak felett, hamarosan rádöbbenünk, hogy mindaz, amit a kiállított képek ábrázolnak, rólunk, a mi Atlantiszunkról üzennek és egyetérthetünk az alkotóval abban, hogy mindaddig, amíg egyszer majd el kell hagynunk Atlantiszt, gyönyörködjünk benne és örüljünk annak, hogy részei lehetünk. A tárlat szeptember 3-ig látogatható.

A szerző felvételei