A jeles magyar genealógus, Nagy Iván nógrádi emlékei

Történelmünk búvárai, a helytörténészek és a családfakutatók valamennyien jól ismerik az egyetemes magyar kultúrtörténet kiemelkedő alakját, a Balassagyarmatról, Nógrád megyéből indult és az ide, pontosabban Horpácsra megtért Nagy Ivánt /1824 – 1898/, az MTA tagját, a jeles történészt és genealógust.

Tizenkétkötetes nagy műve, a Magyarország családi címerekkel és nemzedékrendi táblákkal (I-XII., Pest, 1857 – 1865 és egy pótkötet. Pest,1868) sokunk által gyakran forgatott alapkönyv s a szakma nélkülözhetetlen kiadványa. Éppen ezért örülhetünk annak, hogy a munka 1987-ben Szakály Ferenc kísérőtanulmányával a Helikon kiadónál reprint kiadásban újra megjelent.

A történész Nagy Iván, illetve fő műve kapcsán írja R.Várkonyi Ágnes, hogy „a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a genealógus, a művelődéspolitikus és múzeumalapító soha nem esett ki a Magyarország tudósainak és szülőföldje emlékezetéből. Századunk derekán mégis csaknem teljesen feledésre ítéltetett; a magyar történettudomány múltját összefoglaló áttekintések már megemlítésre méltónak sem érdemesítették. Olyannyira, hogy az 1960-as években szinte újra kellett felfedeznünk; feltárva a magyar történetírás elfelejtett, vagy eltagadott történetszemléleti irányzatát, meglepve ismertük fel Balassagyarmat tudós fiának írásaiban a múlt századi európai történettudomány korszerű, polgári szemlélettel áthatott törekvéseit.“ (R.Várkonyi Ágnes: Nagy Iván, történetíró a polgári átalakulás korában. In.: Tyekvicska Árpád, szerk.:Nagy Iván emlékezete. Balassagyarmat, 2000.8.l.) R. Várkonyi szerint Nagy Iván „az európai történettudományt követve használható kézikönyvet akart letenni a hazai történetírás asztalára“, s ez sikerült is neki:

„munkája a polgári nemzet kibontakozásában szolgál mintegy segédkönyvként“.

Természetesen e nagy műnek is vannak fogyatékosságai, s annak ellenére, hogy a kézikönyv „felöleli az egész magyar történelmet“, nem tekinthető a színvonalát illetően egységesnek: „Forrásai minőségben különbözőek és nem egyenletesen oszlanak meg az egyes korszakok között. A középkor hiányait és tévedéseit majd később próbálja pótolni. Óhatatlanul átvesz hagyományokat, mert nem állnak rendelkezésére megbízható adatok, de elsőként tesz ki súlyos kérdőjeleket.“

Bertényi Iván a heraldikus Nagy Iván erényeivel és gyengéivel foglalkozik. Megjegyzi, hogy bár sokan kiemelik a neves családfakutató alaposságát, tárgyszerűségét és igazságkeresését, könyvének egyik hiányossága, hogy a családtörténeti adatok bemutatása után számos család címerét évszám nélkül közli. Az is negatívuma Bertényi szerint a munka heraldikai részének, hogy szerzője „a 17-19. században divatos felfogást követve a nemességet és a címerszerzést összetartozónak tekinti“. (Bertényi Iván: A heraldikus Nagy Iván. Idézett kiadvány: 30.l.) Persze mindez a kiadvány értékeit nem kisebbíti, különösen akkor nem, ha tudjuk, Nagy Iván szinte egyedül és elsőként, jelentősebb előzmények nélkül fogott ilyen hatalmas vállalkozásba.

Természetesen más kiemelkedő érdemei is vannak még e neves tudósnak, melyekről itt csak vázlatosan szólunk. Ilyen többek közt az Egyetemi Könyvtár őreként kifejtett tevékenysége, a Magyar Tudományos Értekező és az Országgyűlési Napló szerkesztőjeként végzett munkája. Ami az előbbi periodikát illeti, Nagy Iván szerkesztőként nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon megszilárdítsák a történelmi szaksajtó alapjait, népszerűsítsék az új kutatások eredményeit stb.

S akkor nem szabad megfeledkeznünk a múzeumalapító és helytörténész Nagy Ivánról vagy a szabadságharc honvédjéről s az irodalombarát és versíró genealógusról sem.

Talán az utóbbiról tudunk a legkevesebbet. (Minderről részletesebben írtam az Irodalmi kapcsolatok II. című kötetem Nagy Ivánnal foglalkozó tanulmányában. Dunaszerdahely, 2005. 90-97.p.)

S ha már Nagy Iván szépirodalmi próbálkozásai is szóba kerültek, hadd említsük meg itt a tudós irodalmi kapcsolatait is. Különös barátság fűzte őt földijéhez, Madách Imréhez, hiszen a nagy drámaköltő legjobb kebelbarátja volt az a Szontagh Pál, akivel Nagy Iván szomszédságban állt Horpácson.

Praznovszky Mihály írja egyhelyütt az alábbiakat: „1861 novemberének közepén Nagy Iván levelet írt barátjának, Madách Imrének Alsósztregovára címezve. Melegszívűen, örvendezve számol be, Pesten már elterjedt a hír, micsoda nagyszerű új irodalmi remekmű született s ő is csak most tudta meg, hogy ennek barátja a szerzője.“ (Praznovszky Mihály: Nagy Iván, a Magyar Tudományos Értekező szerkesztője. In. Nagy Iván emlékezete. Balassagyarmat, 2000. 102.l.) Levelében Nagy Iván arra ösztönzi a drámaköltőt, hogy küldjön írást az általa szerkesztett Tudományos Értekezőbe is.

De kapcsolatban állt másokkal is Nagy Iván. Például a népköltészet kutatójával, Erdélyi Jánossal vagy a mitológiakutató földivel, Ipolyi Arnolddal. Hisz maga is foglalkozott gyűjtéssel, beküldött népdalgyűjteménye többek közt az Akadémia archívumában is megtalálható.

Aztán volt kapcsolata Jókai Mórral, Vahot Imrével és másokkal is. Jókait Pesten többször személyesen is felkereste, 1853-ban pedig ezt írta Naplójába a nagy regényíróval kapcsolatban: „ Írtam Jókai Mórnak is Mester Ede ösztönzésére, hogy küldje Délibáb lapját a szegény nagy-enyedi casinónak Erdélybe“. /156.l./

Kapcsolatban állt Nagy Iván a nógrádi Krúdy-ősökkel is, s maga is többször megfordult a család falujában, Szécsénykovácsiban. S ha már az irodalmi kapcsolatokról beszélünk, nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy Nagy Iván szeretett felesége volt az a Csató Mária, akivel a Nógrád megyei Zsélyben (valószínűleg az akkor híres itteni fürdőben) ismerkedett meg, s aki árva leánya volt Csató Pál (1804-1841) írónak, műfordítónak, az MTA levelező tagjának, s akinek révén a horpácsi birtokhoz is hozzájutott.

Természetesen a szülőfölddel szintén szoros kapcsolata volt a tudósnak. Hiszen szorgalmasan dolgozott Nógrád megye történetén, Horpácson a falu bírája volt; vagyonát, könyvtárát és levéltárát a Nógrád Megyei Múzeumtársulatra hagyta. Bejárta a vidék valamennyi települését, gyakran megfordult például Zsélyben, ahol kutatta a levéltárat, ismert gyógyfürdőjében kezeltette betegségét stb.

Nagy Ivánnak az említetteken kívül a Felvidék más tájaival ugyancsak voltak kapcsolatai.

Úgy is, mint kutatónak, úgy is, mint irodalombarátnak és embernek. Megfordult például többször is Ipolyságon: járt itt mint gazdálkodó a város vásárain-piacain, mint kutató a Történelmi Társulat ülésein, de segítette a honti muzeológia kibontakozását is. Szellemének idézése tehát ilyen értelemben szintén illendő lehet köreinkben.

A szülőföldi kapcsolatokat nem tudjuk itt részletesebben bemutatni. Annyit azért el kell mondanunk, hogy az utóbbi időben, elsősorban a Nógrád Megyei Levéltár balassagyarmati részlegének kezdeményezésére példaadóan ápolják a tudós emlékét. Ez abban is megnyilvánul, hogy kiadták Nagy Iván Naplóját, konferenciát rendeztek tiszteletére, publikációkat jelentetnek meg rendszeresen munkásságáról stb. Megalapították a Nagy Iván Történeti Kört, van Nagy Iván-emlékkiállítás a Palóc Múzeumban, van szobra, emléktáblája a tudósnak Balassagyarmaton és Horpácson. Az utóbbi település egyben a család temetkezési helye is.

A Horpácsra látogatók elsősorban a Mikszáth-házat tekintik meg, s az író emlékeit keresik a helyszínen. Ám itt találjuk Nagy Iván családi sírkertjét, s a nagy tudós szürkés-fehér, csúcsíves, keresztalakzattal díszített obeliszkjét is. A Mikszáth-ház előtti parkban pedig ott áll a genealógus szobra, ifj. Szabó István alkotása.