Közel öt évtizede történt. Budapesti egyetemistaként meglátogattam fogorvosomat. Miután felfigyelt arra, hogy kassai vagyok, megkérdezte, hogy melyek azok a Márai-könyvek, amelyeknek a birtokában vagyok. Sajnos, könyvtáramban egy sincs – válaszoltam letörten. Jellemző – mondta ő a kinyilatkoztatás erejével.
Évtizedek elteltével is fülemben cseng az a lekicsinylő és elítélő hangsúly, amellyel válaszomat „díjazta”. Ez volt az indíttatása Máraihoz fűződő viszonyomnak.
Akkoriban nem volt egyszerű Márai Sándor műveihez hozzájutni. Szüleim könyvtárának kötetei a háború alatt elvesztek. 1945 után újak nem jelentek meg, a korábban kiadott könyveket a hatalom betiltotta. A kassai és pesti antikváriumok sem forgalmazhatták ezeket a műveket. Egy budapesti ismerősöm jóvoltából ennek ellenére hozzájutottam néhány első kiadáshoz. Nagy megelégedéssel nyugtáztam, amikor Márai Sándor Halotti beszéd című felkavaró verse az elmúlt század nyolcvanas éveiben első ízben feltűnt szlovákiai magyar szavalóversenyeken, a Jókai Napokon. Máig sem tudom megmagyarázni, hogy miért nem tiltották be előadását, miközben akkoriban jóval kisebb dolgok is szemet szúrtak.
Az 1989-es rendszerváltoztatást követően 1990 elején levelet hozott a posta a változások utáni első kassai főpolgármester számára. A feladó a Magyar Írószövetség akkori elnöke, Göncz Árpád volt. Levelében azt javasolta, hogy az írószövetség és Kassa városa leplezzen le közös emléktáblát a nemrégiben elhunyt kassai írónak. A levelet a magisztrátus átküldte a Csemadok Városi Választmányának azzal, hogy a javaslatot jónak tartja, de erre a célra semmiféle anyagi támogatást sem tud biztosítani, hiszen a robbanásszerű változások miatt a város még költségvetéssel sem rendelkezik. Miután a Magyar Írószövetséggel megbeszéltük a dolgot, kiderült, hogy nekik sincs egy fillérük sem. Ekkor jutott eszembe, hogy évek óta a Csemadok padlásán porosodik a Kommintern Nyugat-Európában kiadott hajdani folyóirata szintén kassai születésű főszerkesztőjének felhasználatlan márvány emléktáblája. Ezt cipeltük le a padlásról, vittük el Szepsibe, ahol a Csemadok ottani titkárságának közvetítésével Lukács János kőfaragóhoz került, aki a tábla hátsó oldalát felhasználva elkészítette Márai Sándor kétnyelvű tábláját, amelyet hajdani lakhelyén a Mészáros utca 35. számú épület falán helyeztünk el. Már ekkor felvetődött, hogy létre kellene hozni egy kassai Márai Múzeumot. Ennek az ideje 1998-ban érkezett el, amikor a kassai városi önkormányzat a főpolgármester hathatós támogatásával megnyitotta az épületben a Nemzetiségek Klubját és a Márai Sándor Emlékszobát. Az emlékszoba múzeummá fejlesztését az évezred elején Kassára látogató Habsburg Ottó is támogatta, aki saját bevallása szerint Márai segítségével tökéletesítette magyar nyelvtudását.
Az emlékszoba gazdagításának szándékával hirdette meg Kassa városa azt a pályázatot, amely a tárlat tartalmi és esztétikai színvonalának emelését célozta. A kiírást egy spanyolországi fiatalember nyerte meg, akinek tervei alapján 2012-ben Kassa Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozatának előestéjén nyílt meg a felújított kiállítás. Az emlékhely kezelését a Kassai Turizmus elnevezésű társulás vette át. Az elmúlt évek alatt az emlékszoba látogathatósága azonban egyre nehézkesebbé vált és azok a látogatók, akik végül megnézhették a kiállítást, arra is panaszkodtak, hogy a kiállított anyag nincs azon a szinten, amelyet Máraival kapcsolatban a látogatók elvárnának.
A Csemadok Kassai Városi Választmányának már korábban is voltak elképzelései az emlékhellyel kapcsolatban. Figyelembe vettük azonban, hogy Kassa város vezetése jóindulattal kezeli Márai emlékének ápolását és azoknak a feladatoknak az elvégzését is, amelyek a fenntartással kapcsolatosak. Azt is elismeréssel követtük, hogy a Nemzetiségi Klub és Márai Sándor Emlékszoba elnevezésű polgári társulás sokat tettek annak érdekében, hogy a kis „intézmény” zökkenőmentesen működjön. Ennek ellenére sok Kassára látogató vendég és a kassai polgárok elégedetlensége miatt úgy gondoltuk, valamit tenni kell a helyzet javítása érdekében. A Csemadok 2016-os városi konferenciáján is szóba került az emlékszoba sorsa, amelyen határozatot hoztunk ezzel kapcsolatban.
A helyzetet 2016-ban a magyar–szlovák vegyes bizottság is megtárgyalta és indítványunkkal megegyező határozatot hozott. Ennek megfelelően a kassai Csemadokot Magyarország kormánya olyan támogatásban részesítette, amely elégséges volt ahhoz, hogy Máraiék (pontosabban Grosschmidék) hajdani lakását megvásárolhassuk és ott az eddigi emlékszobához képest részletesen bemutassuk Márai Sándor életét és kassai kötődéseit. Ugyanitt egy szobát szeretnénk szentelni öccsének is, Radványi Géza filmrendezőnek, aki gyermekkorát szintén ebben a lakásban töltötte, amelyet Márai szülei 1912-ben vásároltak meg és 1932-ig laktak itt. Miután megvették, Grosschmid Károly mérnöknek, Márai nagybátyjának vezetésével újították fel.
Ezekben a helyiségekben kívánjuk kialakítani a Márai Sándor életét bemutató új kiállítást, nevezhetnénk akár múzeumnak is. Kivitelezésében és szakmai kialakításában a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum iránymutatására számítunk. Bízunk abban is, hogy Márai unokaöccsének családja szintén segít a tárlat kialakításában. Természetesen szeretnénk, ha hazai szakemberek és intézmények – például a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma – ugyancsak közreműködne a munkálatokban. Azoknak támogatására is számítunk, akik valamilyen Márai Sándorhoz (és persze Radványi Gézához) kapcsolható emlékkel vagy tárggyal rendelkeznek és azt felajánlják a leendő kiállítás gazdagítása céljából.
Köszönettel tartozunk Magyarország Kassai Főkonzulátusának, amely kezdeményezésünket azonnal felkarolta és megtette a szükséges lépéseket ahhoz, hogy a kassai és szlovákiai magyarság, valamint a más nemzetiségű polgárok is megismerkedhessenek Márai Sándor életével és munkásságával.
