Múltkori naplójegyzetemben azt próbáltam kifejteni, mit is kellene értenünk az iskolából szervezett tanulmányi kirándulás, honismereti túra fogalma alatt, s hogy miért érdemes itthon is körülnéznünk. Most arról szeretnék szólni, milyen kincset rejtegethetnek a legközelebbi helyek, miért éri meg azokra ellátogatni.
Először is erkölcsi kötelességünk értékeink szemügyre vételezése, azok szellemi birtokba vevése. Mert mindezek tágíthatják önismeretünket, erősíthetik szülőföldünkhöz való kötődésünket; adhatnak egyféle egészséges büszkeséget és tartást az embernek.
Hadd említsek szűkebb környezetemből néhány példát. Ipolybalogon több éven át tanítottam az alapiskolában. A falu gyönyörű Árpád-kori templomáról a régió, sőt az ország határán kívül is sokan és sokat tudnak. Kérdezem: akkor mi miért ne ismerkednénk meg azzal alaposabban?
Elsősorban, mint szakrális hellyel, de úgy is, mint patinás építészeti alkotással, az egyetemes magyar történelembe is beépülő hajlékkal. Ahol a gyermeknek be lehet mutatni az egyes építészeti stílusokat, láttatni lehet a román, a gótikus, a reneszánsz és barokk kor egy-egy elemét. Miközben könnyen megtanulhatja azok sajátosságait, és tisztában lehet az olyan fogalmakkal, mint a keleti tájolás, a csúcsíves ablak, a bordaháló, a diadalív, a reneszánsz ajtókeret, a szentély, a pastofórium és még sorolhatnám.
De gyönyörködhet a magyar Szent Korona hiteles másolatában is, megtudhatja, mikor és miért őrizték itt, mik voltak azok a trónviszályok. S akkor még nem beszéltünk a templomot körülvevő védőfalról, a népi faragású bejárati kapuról, annak motívumairól.
Az ipolybalogi román kori templom déli szárnya (Fotó: Csáky Károly)
A nemrégiben feltárt és restaurált közeli Nagycsalomja templomromjainál ugyancsak elénk tárul – a maga módján – a középkor. A mai faluban meg egy igen értékes XX. századi szecessziós templomot láthatunk, értékes freskókkal, csodálatos szobrokkal. Mindhárom hely élő tárháza tehát a történelemnek és a művészetnek.
Ipolyhídvég környékén, a még nem szabályozott folyó régi medrében, az Ipoly-part csodálatos növény- és állatvilágában gyönyörködhetünk elsősorban. S ha felkapaszkodunk a szőlőhegyek feletti erdőségekig, elénk tárul a tágabb folyóvölgy, a szemben húzódó Börzsöny meg a távolabbi Cserhát, illetve az egészen közeli Drégelyvár. Összekapcsolható hát a történelem meg a földtörténet, tágítható a földrajz- és a természetismeret.
Nagyon sok településnek ma már tájháza és falumúzeuma is van. Régiónkban ilyen például Palást, ahol igen gazdag gyűjtemény tárul az ide látogatók elé. Ha a diákokkal mi is gyakrabban belépünk e termekbe, könnyen elsajátíthatják a régi munkaeszközök, az egyéb tárgyak megnevezését, bővíthetik szókincsüket. Eléjük tárul egy évszázaddal ezelőtti világ a maga rekvizitumaival: berendezési tárgyaival, viseletdarabjaival, lakáskultúrájával. De láthatják a ma már nem használatos szakrális tárgyakat, templomi berendezéseket; a csodálatos hímzéseket, varrottasokat is.
Egykori diákjaim a néprajzi tárgyak között jegyzetelnek (Fotó: Csáky Károly archívuma)
Érdemes ellátogatni a települések temetőibe is. Hiszen azok nyitott könyvei a múltnak. Kiolvasható egy-egy falu régi névanyaga; felkereshetjük az ott nyugvó jeles személyiségeket; megfigyelhetjük a sírok tájolását, a sírjelek formáit, az itt-ott felbukkanó sírverseket, a több évtizedes (évszázados) központi kereszteket.
Manapság sokat beszélünk arról is, miként kellene a helyismeret oktatását megoldani. Aki gyakorló pedagógus, az tudja, hogy mindehhez órakeret, tankönyv, felkészült pedagógus kell elsősorban. De addig is sok mindent meg lehet oldani. Például úgy, hogy a távoli célpontok helyett, e hozzánk csak pár lépésnyire lévő helyekre is ellátogatunk. Nem egyszer, de többször is. S ma már több helyen falumonográfia ugyancsak megjelent. Ezeket is érdemes kezükbe adni gyermekeinknek. Ne becsüljük hát alá önmagunkat és értékeinket!
