Bizonyítványosztás napján nagyon sok gyermeket és szülőt érhet kellemes vagy kellemetlen meglepetés. Lezárul az iskolaév, s tudásszintjük lenyomataként érdemjegyeket kapnak a diákok.
S talán nemcsak ők, de a pedagógusok és a szülők is. Valójában arról kellene, hogy szóljon ez a történet, hogy a diák, a tanár és a szülő szoros hármasban azon munkálkodik, hogy a lehető legszebb eredmények szülessenek.
Ám úgy tűnik, ez legtöbbször csak szépséges utópia. Mert amikor olyasmit hall az ember, hogy a hármasra álló diáknak úgy vágja be a négyest a tanító, mint a huzat, akkor egy pillanatra meghűl benne a vér. Akárcsak akkor, amikor kiderül, hogy a javítani akaró diákot nem engedi felelni a pedagógus. Mindennek a teteje azonban az, amikor a tanító a gyereknek – ahelyett, hogy motiválná – a szemébe vágja, hogy tehetségtelen, ügyetlen, semmire sem fogja vinni… Ez már egyenesen a gonoszkodással határos.
Hiába múlt el több mint negyed század a bársonyos óta, még mindig ott vagyunk, ahol régen. Még mindig vannak tanítók, akik a pedagógusi pályára teljességgel alkalmatlanok és gyermekeink lelkébe tipornak naponta… Ki kell mondani, hogy az igazán jó pedagógus bizony ritka, mint a fehér holló…! Ha egy gyermek nem akar iskolába menni, az az első figyelmeztető jel, hogy az oktatási intézményben nincs minden rendben.
Mikor érjük meg végre azt, hogy a pedagógus arra lesz kíváncsi, amit tud, amiben jó az adott gyermek, és nem arra, amit nem tud, vagy amiben gyengébb? Mikor válik valóra a motiváló, szárnyakat adó, kreativitásra és önálló gondolkodásra ösztönző iskolarendszer? Mikor tekintenek a gyermekre úgy, mint egy csiszolatlan gyémántra? Mikor válik valóra a személyre szabott oktatás?
Persze, az érdemjegyekért a szülőt is felelősség terheli. Vajon odafigyelt-e eléggé arra, mennyit és hogyan tanul a gyermek? Hányszor ült le mellé, hogy segítsen neki? Hányszor biztatta, nyugtatta, hogy jól fog sikerülni a féléves felmérő? Felhívta-e az osztályfőnököt, vagy valamelyik tanítót, ha úgy érezte, meg kellene valamit beszélni?
Nézzünk magunkba, mi is, szülők, akik sokszor bizony szeretnénk áthárítani minden munkát és minden felelősséget iskolás gyermekeinkért az oktatási intézményekre, a tanítókra. Nem várhatunk a sült galambra, nekünk is „be kell szállnunk”, a magunk módján abba, hogy gyermekünk kibontakozhasson.
Nem fontos a tiszta egyes bizonyítvány, csak azt szeretném, hogy hozd ki magadból a maximumot. Hagyd itt a lábnyomod a világban! Talán ez a legjobb tanács, útravaló, amit adhatunk gyermekeinknek.
Valóban, nem a bizonyítvány a fontos, hanem a megszerzett tudás. S az érdemjegyek nem minden esetben tükrözik a tudást, a tehetséget. Hármas-négyes tanulóból is lehet felfedező, s a tiszta egyeses is elvérezhet egy komolyabb tudáspróbán. Mindenkiből az lehet, amire hivatott, ha jó pedagógusok és gondos szülők egyengetik az útját. De most eljött a vakáció, a pihenés ideje.
