A selmecbányai akadémia jeles tanárainak sorában előkelő helyet foglalnak el a Kerpelyek is. Idősebb Kerpely Antal a vaskohászat világhírű tudós kutatója, az intézet oktatóinak kiemelkedő alakja, a magyar nyelvű kohászati szakirodalom megteremtője száznyolcvan éve született és száztíz éve hunyt el. Nevét jegyzik lexikonaink, enciklopédiáink, akárcsak a vaskohászat magyarországi, szlovákiai és külföldi szakkönyvei.
Az Akadémiai Kislexikon szerint ő volt „a magyar vaskohászati szakirodalom és oktatás megteremtője” s nemzetközileg elismert szakértője. (Beck M. főszerk., 1989. 936. l.) A Magyar Életrajzi Lexikon kiemeli, hogy nevéhez fűződik az elhagyott magyar vasgyárak és vasművek korszerűsítése. Továbbá hangsúlyozza, hogy Kerpely úttörő munkát végzett a kohászati szakirodalmi tájékoztatás terén. (Kenyeres Á. főszerk., 1967) Szlovákia Enciklopédiája pedagógiai munkásságát emeli ki, s rámutat arra, hogy tudományos alkotómunkája révén világviszonylatban is a vaskohászat előkelő képviselői közé tartozott. (Hajko, V. és koll., 1979. 65.l.) A Szlovák Biográfiai Szótár a selmeci akadémia legenergikusabb tudományos kutatói és műszaki feltalálói közt tartja őt számon, ki nagyban hozzájárult az intézet európai szintre emeléséhez. (SBS. III., 1989. 73. l.)
Kerpely Antal az Arad megyei Kurticsról származik, itt született 1837. február 5-én. 1859-től Selmecbányán tanult bányászatot és kohászatot. Korán megtanult több nyelvet is: a magyar, a német, a román és a szlovák mellett ismerte az angolt és a franciát is.
Már mint kezdő mérnök a gyakorlati problémák megoldásán munkálkodott, első kísérleteivel pedig felkeltette a szakma érdeklődését, ezért vasgyárak és nagyolvasztók tervezésével bízták meg.
1862-től vasgyári mérnökként dolgozott; 1864-ben az oravicbányai parafingyár vegyésze volt, 1865-ben pedig az általa tervezett brassói bánya- és kohóvállalat ruszkabányai vasgyárának építését vezette. Ugyanebben az évben már szabadalmaztatta „a nyersvas kéntől, foszfortól és réztől való megtisztítására vonatkozó eljárását”. 1866-ban szabadalmát Szászországban be is mutatta, s jelentős kohászati üzemekben szakértőként működött. Kerpely azonban mindig hazájában képzelte el hosszú távú tevékenységét: az itthoni ipar fellendítéséhez, a szakma magyar nyelvű oktatásához akart hozzájárulni.
Hazatérve a kisgarami vasgyár segédigazgatójává nevezték ki. 1868-ban visszatért Selmecbányára. Oktatói tevékenysége a hozzáértők szerint oly magas szintre emelte a vaskohászat szakmai elismertségét, hogy 1872-ben az akadémia átszervezésekor külön tanszéket alakítottak vezetésével.
Először az akadémia kohászat-kémlészet (1868–1872), majd az általa szervezett vaskohászat-vasgyártás tanszékének tanára és vezetője lett (1872– 1881). Az akadémia tanárait bemutató kiadványban olvassuk: „Kerpely nemcsak a hazai vaskohászati oktatás megteremtője, de a magyar vaskohászati ipar föllendítésének elindítója, több vasgyártelep újjászervezője is volt”, ezenkívül pedig „a nemzetközi vaskohászati szakirodalom nagyhatású alakja: a vasgyárak telepítéstanának első kidolgozója és főiskolai oktatója, a nemzetközi vaskohászati szakirodalmi dokumentáció megindítója.” (Zsámboki L. szerk., 1983. 209. l.)
Az akadémián új tantárgyként vezette be a tüzeléstant és a vasgyárak telepítését. Egy ideig az akadémiai igazgatói tisztséget is betöltötte. Mint az egyik róla szóló életrajzban olvassuk: „Az akadémia laboratóriumait nemzetközi színvonalra fejleszti, ahol – a műegyetemet megelőzve – megindulnak a hazai metallográfiai kutatások (az első mikroszkópos fémvizsgálatok).”
Szakmai munkássága világhírt szerzett számára. 1880-ban „a mész- és magnéziakötésű téglagyártási eljárást”, 1884-ben „az új rendszerű kettős regeneratív kavarókemencéjét” szabadalmaztatta. (Kenyeres Á. Főszerk., 1967. 908. l.) Egyik méltatója, Vajda Pál említi: „Olyan irodalmi munkásságot fejtett ki, melyre méltán figyelt fel az egész világ szakirodalma, Németországban megbízták a vaskohászati technika évenkénti fejlődésének méltatásával. Ezek a Leipzigben évenként megjelenő könyvei (Berichte über die Fortschritte der Eisenhüttentechnik) világhírt és nagy tekintélyt szereztek Kerpelynek.” (Dr. Vajda P., 1958. 273. l.)
A Kerpely sírok (Fotó: Csáky Károly)
Magyar nyelven megjelent önálló művei közül az alábbiakat említjük meg: A vaskohászat elméleti és gyakorlati kézikönyve I–II. (Selmecbánya, 1873–74), Magyarország vaskövei és vasterményei (Budapest, 1877), A magyar vasipar jövője (Budapest, 1884). Közel egy évtizeden át szerkesztette a Bányászati és Kohászati Lapokat. 1877-től az MTA levelező tagja volt. Több tanulmányutat tett, Németországon kívül Angliában, Belgiumban és Franciaországban. Rendes tagja volt az angol Iron and Steel Institute társaságnak.
Kerpely Antal 1907. július 22-én hunyt el Selmecbányán. Családi sírboltja a Kopogtató mögötti evangélikus temetőben van. (603-605. sz.) A kovácsolt vaskerítéssel körülvett, téglatest alakú sötét márvány hármas sírjel középső darabján ez a felirat áll: Krassai/ Kerpely Antal/ 1837-1907. Ennek két oldalán az elhunyt feleségek sírjelei láthatók, eme felirattal: Kerpely Antalné/ Bányász Sarolta/ 1838-1872/, illetve: Kerpely Antalné/ Kerl Paula/ 1852-1880. A jeles személyiség rendben tartott síremléke a vaskohászat szakembereinek egyik zarándokhelye Selmecbányán.
