A karácsonyi ünnepkör advent első vasárnapjától vízkeresztig tart. Ez idő alatt számos népszokás tarkítja a mindennapokat, köztük december 13-án Luca napja, amely dologtiltó ünnep, időjósló nap is volt.
Szent Lúcia a legendák szerint a 3. és 4. század fordulóján élt Szicília szigetén, Siracusában. Nemesi család tagja volt. Fiatal lányként egy alkalommal elkísérte beteg édesanyját Szent Ágota sírjához, hogy közbenjárását kérjék a gyógyulás érdekében. Majd álmában megjelent a szent és hívta őt. Felébredve arra kérte édesanyját: férjhezmenetel helyett hadd legyen Jézus Krisztus jegyese. Lúcia vőlegénye bosszúból megvádolta volt menyasszonyát a fejedelemnél, aki mindent megkísérelt, hogy Lúciát a pogány bálványok előtti áldozat bemutatására kényszerítse, mindhiába. Ekkor bordélyházba akarta vitetni, hogy megszégyenítse ártatlanságát, de még ötven igavonó barommal se sikerült elvonszolni a szüzet. A fejedelem ezután kiadta a parancsot: olajjal és szurokkal öntsék le és égessék el! Lúcián még a tűz sem fogott. Ekkor rabtartói elvágták a torkát, de amíg imádságát nem fejezte be, nem halt meg.
Szent Lúcia (forrás: wikipédia)
A magyar hiedelemvilágban élt egy másik Lúcia, egy ártó, rontó nőalak, ősi boszorkány, az úgynevezett Luca-asszony is. Ez az archaikus hagyomány korán háttérbe szorult, bár a népszokások nagy része éppen az ő alakjához kötődik.
Dologtiltó nap
Ezen a napon az asszonyoknak és a lányoknak tilos volt dolgozni. Tilos volt a mosás, főzés, kenyérsütés, takarítás, és a varrás. Varrni azért nem volt szabad, nehogy bevarrja a gazdasszony a tyúkok lyukát, hiszen akkor a következő évben nem tojnának tojást.
Tilos volt ezen a napon kölcsönadni. Luca napján semmit nem adhattak ki a házból, nehogy a kölcsönadott tárgy a boszorkányok kezébe kerüljön, mert az bajt hozna a családra, a ház lakóira.
Marczell Béla a Naptár és néphagyomány című könyvében így ír Luca napjáról: „Napját a nép körében sok babonás hiedelem, ősi pogány hagyomány, szokás kísérte. Ezek elsősorban varázsló és bajelhárító célzatukkal mindig az érkező új esztendő sikerét szolgálták. Legtöbbjük a régi pogány hiedelemvilág, a téli napforduló gazdag hagyományainak csak a töredéke, de még így is nagyszerűen érzékeltetik a népi képzeletvilág gazdagságát.”
„Körülmeszelték” a házat
A Luca-járás szokása a Csallóközben is a 19. század elején alakulhatott ki. Kezdetben a játékban csak férfi lehetett Luca alakja. „Női, rendszerint fehér ruhába öltözött, az arcát jól megmosta hideg vízzel, de meg nem törülte, hanem vizes arccal egy teli zsák lisztbe fújt, s így az arca is olyan fehér lett, mint a ruhája. A kezén fehér kesztyű volt” – írja Marczell Béla. A Lucának nem volt szabad megszólalnia, nehogy megtörje a varázslatot és felismerjék. Kezében tollsöprű (néhol meszelő) volt, így ment be a házba és körbesöpörte, meszelte a házat. A család tagjait is körülmeszelte, ezzel űzte ki a betegséget, bajt belőlük. Marczell Béla szerint „Az a háziasszony, akit a lucázók meglátogattak, körülmeszeltek, s leültek nála a székre, egész évben kitűnően főzött, s a házat is mindig nagy tisztaságban tartotta, ahogy azt Szarván mondták. Azt is mondták, hogy Luca-napkor jó tollat fosztani, mert akkor a tyúkok és a ludak egész évben sokat tojnak.”
A huszadik századra a tradíció annyiban változott, hogy nők öltöztek be, a Mátyusföld egy részén már akár apácaruhába is – mondta Stiglitz Ilona, aki gyermekkorából emlékszik a régi szokásra. A felöltözött lucázók lúdtollal, söprűvel járták a házakat, és azt kiabálták, hogy kitisztítják a kályhát. „Vigyázni kellett, mert különben nem takarítottak, hanem összekormozták a házat. A takarítás után, ha rendetlenséget hagytak is, kaptak ajándékot a maskarások, a módosabb házaknál még pénzt is” – emlékezett vissza a 85 éves Stiglitz Ilona.
Luca széke (forrás: folyoiratok.ofi.hu)
A lucázók több helyütt söprűvel jártak, nemcsak a házakban söpörtek, hanem az istállóban is, leszedték a pókhálót, hogy a boszorkányok ne tudják megrontani az állatokat.
Termésjóslás, időjóslás
Szokás volt ezen a napon a termésjósló eljárás is, egy tálba búzaszemeket tettek, ha az karácsonyra kicsírázott, akkor az ünnepi asztalra tették, hogy a következő évi termés olyan gazdag legyen, mint a tálban a hajtás.
Időjósló szokások is kapcsolódnak ehhez a naphoz. Mátyusföldön a hagymát félbevágták, rétegenként szétszedték, hónaponként szétrakták. Úgy gondolták, hogy amelyik hónap hagymarétege nedves lett, az esős hónap lesz. A Csallóköz településein hagymaszárat tettek tálba és azt sózták be, a levél szár felőli része jelölte a hónap elejét, a gyökér felőli része pedig a hónap végét. Ennek alapján tudták, milyen lesz a következő év időjárása. Mások a napok szerint írták az időjárást. Az egyes napok egy-egy hónapot jelölnek, 13-án januárral kezdték, majd 24-én decemberrel fejezték be. Amilyen volt a nap időjárása, olyan volt a következő évben az arra a napra eső hónap időjárása.
Luca széke
Szintén ezen a napon kezdték el készíteni a Luca székét, aminek karácsonyra kellett elkészülnie. Minden nap kellett rajta csinálni valamit, de csak keveset, így lassan készült, ebből alakult ki a mondás is: lassan készül, mint a Luca széke. A hagyomány szerint a széket többnyire kilencféle fából állították össze, szöget pedig nem használhattak. A hiedelem szerint, aki rááll karácsonykor az éjféli misén pontban éjfélkor a maga által készített székre, az megláthatja, hogy kik a boszorkányok, mert ilyenkor azok szarvat viselnek. Ha valóban meglátja az illető, kik a boszorkányok, akkor aztán gyorsan haza kellett szaladnia, mert különben széttépték volna. A boszorkányok lába elé mákot szoktak szórni, hogy elcsússzanak, és akkor nem érték utol azt, aki meglátta őket. A Mátyusföldön fennmaradt egy hiedelem, miszerint aki háttal az oltárnak ül le, az is meglátja a boszorkányt.
