Ma van a Magyar Hősök Emlékünnepe, amikor az ezeréves magyar haza védelmében elesett katonáinkra emlékezünk. Ennek törvényi háttere 1917-ből származik – melyet a 2001. évi LXIII. törvénycikk erősített meg és emelt kegyeleti ünnepeink sorába –, így ezen írás keretében – rendhagyó könyvrecenzió formájában – tisztelgünk az Osztrák-Magyar Monarchia felvidéki ezredeinek hősies áldozatvállalása előtt.
A Nagy Háború sajátságos lenyomatait képezik az Osztrák-Magyar Monarchia sapkajelvényei, melyekből több ezer fajta készült a háborús esztendők során. Ezek 1915 tavaszától terjedtek el, melyek az alábbi témák széles spektrumát ölelték fel: voltak a háborúval, hadvezérekkel, hadszínterekkel, hadseregekkel, hadosztályokkal, dandárokkal, alakulatokkal, frontünnepekkel kapcsolatos jelvényfajták és léteztek jótékonysági célból kiadott jelvények. A szigorú és olykor „szemellenzős” osztrák-magyar hadvezetés csupán négy sapkajelvény viseléséhez járult hozzá hivatalosan: az I. Ferenc Józsefet és Frigyes főherceget ábrázoló jelvények viselését 1915 nyarán, míg a IV. Károly és Zita királyné arcképét ábrázoló jelvényeket 1917 nyarán engedélyezték. Az első időszakban a hadseregcsoportok, hadseregek, hadtestek jelvényei jelentek meg, ezeket követték 1915-1916-tól egyre nagyobb számban az alakulatjelvények, melyekből csapattestenként többfélét viseltek. Az alakulatjelvények a bajtársiasság és összetartozás fokozását szolgálták, így a katonai vezetőség, bár igyekezett tiltani azok viselését, a harckészség fokozása érdekében mégis megtűrte azokat. Így léteztek hivatalos, félhivatalos, támogatott és megtűrt jelvénytípusok. Voltak, amelyeket tiltottak, így például nem lehetett sapkára tűzni a hadi trófeaként zsákmányolt ellenséges rendfokozati jelzéseket. A sapkajelvények gyártása 1915 tavaszától vált önálló iparággá, a jelvények számtalan méretben, minőségben és alapanyagból készültek a bécsi és budapesti üzemekben, ékszerészeknél és a frontokon.
Tervezőik között voltak ismert művészek (pl. Kisfaludi Strobl Zsigmond, Sidló Ferenc, Bory Jenő, Manno Miltiades), de akadtak művészi vénával megáldott tisztek is. Általában a tábori sapka homlokrészét és oldalait díszítették sapkajelvényekkel, majd a rohamsisak megjelenésével a zubbonyok felső zsebeit is.
A sapkajelvények átfogó és alakulatszintű történetéről kaphatunk bővebb információkat két, igazán szemet gyönyörködtető kötetből, melyek egyike a Hermann Attila-Szanyi Miklós által írt „Csak előre, édes fiam…”. A magyar Szent Korona országaiból sorozott gyaloghadosztályok, ezredek és zászlóaljak jelvényei a Nagy Háborúban első kiadása 2012-ben (Méliusz Központ, 248 oldal), második, javított és bővített kiadása (Nemzeti Közművelődési Intézet, 260 oldal), pedig 2015-ben jelent meg. Hermann Attila tovább folytatta a sapkajelvények mustráját, hiszen 2016-ban adták ki az „Él magyar, áll Buda még!”
A magyar Szent Korona országaiból sorozott lovashadosztályok és dandárok, huszár- és ulánusezredek, rohamfélezredek jelvényei a Nagy Háborúban című munkája (Népművelők Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete, 228 oldal) 2017 óta angol kiadásban is hozzáférhető – The Red Devils – Badges of Cavalry Divisions and Brigades, Hussar and Uhlan Regiments and Assault Half-Regiments Recruited from the Territory of the Kingdom of Hungary int the Great War, (magánkiadás, 222 oldal).
E kötetek előszavát dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára írta. A pazar kivitelű színes katalógusok a Hadtörténeti Múzeum gyűjteménye mellett magángyűjtők kollekcióinak felhasználásával készültek. A kötetek részletgazdagon tárgyalják a sapkajelvények történetét, és az egyes seregtestek, alakulatok működésének rövid leírása mellett a sapkajelvények pontos és szakszerű tárgyleírásai szerepelnek, a színes tárgyfotók és korabeli felvételek – melyeken a sapkajelvények viselésének módozatai tanulmányozhatók – pedig kiegészítik. A kötetekben a sapkajelvények kultuszának továbbéléséről is képet kaphatunk, mivel számos emléktárgy (cigarettatárca, levélpapír, tábori levelezőlap, bajonett, szablya, fokos, lőszerhüvely stb.) fotóját közlik a szerzők.
Részlet a kiadványból
Felvidéki közös és honvéd gyalogosok
A gyalogsági sapkajelvényekről szóló első kötetben a gyalogos seregtestek (gyaloghadosztályok és dandárok) történetét és jelvényeiket ismerhetjük meg, így a közös hadsereg kötelékéből a pozsonyi 14., a kassai 27. és a komáromi 33. közös gyaloghadosztályokét, a pozsonyi 27., a kassai 53., az eperjesi 54., a győri 65. és a komáromi 66. gyalogdandárokét, a Magyar Királyi Honvédség gyalogos seregtestei közül pedig a pozsonyi 37. és a kassai 39. honvéd gyaloghadosztályokét, a pozsonyi 73., a nyitrai 74. és a kassai 77. honvéd gyalogdandárokét is.
Ezek után a közös és honvéd gyalogezredek, illetve a közös tábori vadász zászlóaljak jelvényeit tárgyalja a könyv. A császári és királyi gyalogezredek közül a losonci 25., az esztergomi 26., a kassai 34., az eperjesi 67., a trencséni 71. a pozsonyi 72. gyalogezredek mellett két vadász zászlóalj, a komáromi 19. és a losonci 27. volt felvidéki hadkiegészítésű. Az esztergomi 26-os bakák egyik figyelemre méltó jelvénye – mely több alapanyagból készült, így tombakból, ezüstözött alpakkából és cinklemezből – a kötet 104. oldalán található leírás szerint a következőképp nézett ki: „Álló téglalap alakú jelvény az ezred sorszámával, »MINDVÉGIG / KITARTUNK« felirattal. (…) A beütők, a szöveg és a szám ábrázolásában kissé eltérő példányok is ismertek.”
A honvédség gyalogezredei közül a kassai 9., a pozsonyi 13., a nyitrai 14., a trencséni 15. és a besztercebányai 16. volt felvidéki. Természetesen a honvédek is igyekeztek egyedi alakulatjelvényeket készíttetni, így a pozsonyi 13. honvéd gyalogezred Bécsben legyártott cinklemez jelvénye a 202. oldalon közreadott leírás szerint: „(…) babér- és tölgykoszorú kapu előtt puskájára támaszkodó honvéd áll őrt, köpenyben és menetfelszerelésben, sapkája jobb oldalán halványan látszik a 13-as szám. A jelvény alsó részén, mintegy talapzatként, az ezred neve olvasható: »M.KIR. POZSONYI 13 / HONVÉD GYAL.EZR.«” Hasonló jelvényük volt a nyitrai 14-eseknek, amely Budapesten készült: „A nyitrai vár látképe előtt szuronyos puskájára támaszkodó honvéd áll őrt, teljes menetfelszerelésben. A várból kilátszik a püspöki Szent Emerám-székesegyház tornya. A jelvény bal alsó részén az ezred neve olvasható: »NYITRAI 14. / HONVÉD / GY. EZRED«, mellette koronás magyar címer, s alatta a két háborús évszám: »1914-1916« látható.”
Részlet a kiadványból
Felvidéki közös és honvédhuszárok
A lovasság sapkajelvényeit bemutató munkában természetesen a legmagyarabb lovassági csapatnem, a huszárság jelvényvilágával ismerkedhetünk meg részletesen. Előbb a lovas seregtestek történetét és jelvényeit tárgyalja a munka – köztük felvidékiekét is, így a császári és királyi temesvári 1., pozsonyi 2., jaroslaui 6. és a budapesti 10., továbbá a budapesti 5. és a debreceni 5. honvéd lovashadosztályokét.
A 16 közös huszárezred közül az 5., a 6., a 9., a 11., a 12., a 14. és a 15. állományában szolgáltak felvidéki születésűek. Az 5. Radetzky-huszárezred míves, ezüstözött és zománcozott tombak sapkajelvénye a kötet 115. oldalán található leírása szerint a következő: „Az alul masnival összekötött, álló ovális tölgykoszorút fent az osztrák császári korona mása zárja. A korona palástja vörösre zománcozott. A közrefogott mezőben a csákó színének megfelelően vörössel zománcozott ovális gyűrűben a jelvény felirata: HUSAREN REG. 5., azaz 5. huszárezred. A belső ovális mező a mente és az atilla színének megfelelően sötétkék, amelyre Radetzky altábornagy ezüstözött mellképe került. (…) Ára: Fekete Ignácz jelvénykatalógusa szerint 6 korona” A jelvény árának feltüntetése azért is érdekes, mivel akkoriban egy kilogramm kenyérért 1-3 koronát kértek, az átlagos, lemezből préselt jelvények ára 1-3 korona, a nemesfémből készülteké pedig 20-40 korona volt.
A 10 honvéd huszárezred közül a kassai 5. és a pápai 7. honvéd huszárezredek soraiban katonáskodtak felvidékiek. Mindkét ezrednek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy az orosz katonák félelemmel vegyes tiszteletük gyanánt „vörös ördögöknek” hívták a honvédhuszárokat. Egy korabeli tudósítás erről így számolt be: „Nemcsak mi, hanem ország-világ tudja már e két szó jelentését. A világ bámulattal, ellenfeleink gyáva félelemmel, mi magunk szívünk őszinte örömével ejtjük ki az ellenfél által véreinknek adott keresztnevet (…) »vörös ördög«. A császárváros kirakataiban idealizált képek mutatják Die Roten Teufel, a vörös ördögök rohamait és ezer néző teszi hozzá: Das sind Mordkerl – das sind die Helden, die roten Teufel! (Ezek a fenelegények; – ezek a vörös ördögök hősök!) … Az ördög fogalma az Istennel ellentétes, s mi mégis hozzá emeljük fohásszal teli szíveinket, hogy segítse, védje, oltalmazza a mi vörös ördögeinket…”
A kassai 5-ös honvédhuszárok egyik sapkajelvény fajtája különösen szép volt. „Zöld zománcos, kör alakú babérkoszorút alul nemzeti színű szalag, felül pedig a magyar királyi korona zománcozott ábrázolása díszíti. A babérkoszorú által közrefogott mezőben vörös csákós huszár látható kék dolmányban és vörös nadrágban, aki kivont karddal vágtat barna lován. A mező zöldje és az ég kékje is színezett. A jelvény felirata a hátoldalon: 5./ HONV.HUSZ.EZR.(…) Anyaga: aranyozott és zománcozott tombak, festett porcelán (…) Ára a jelvény hátlapján jelölve 6,- korona, Fekete Ignácz jelvénykatalógusa szerint 7 korona 5 fillér.” (177. oldal) Mivel a porcelánt kézzel festették, ennek köszönhetően alig találni két egyforma darabot ezen típusból.
Részlet a kiadványból
A sapkajelvényeket már a Nagy Háború idején is gyűjtötték, de megállapíthatjuk, hogy az első világháború centenáriumának idején ismét az érdeklődés középpontjába kerültek, mivel nem csak a Monarchia utódállamaiban, de Németországban, Olaszországban, Angliában és a tengerentúlon is gyűjtik azokat.
Az említett munkák méltóképp hajtanak fejet a Nagy Háború magyar katonáinak – köztük a felvidékieknek – teljesítménye előtt és plasztikusan idézik fel a világégés véres és heroikus korszakát. Vélelmezhető, hogy számos felvidéki magyar család birtokában maradtak első világháborús sapkajelvények, avagy olyan fotográfiák, melyeken azok láthatók, így e kötetek segítségével is könnyen beazonosítható, hogy a dédapa, ükapa melyik közös vagy honvéd alakulatban küzdött az uralkodóért és a Monarchiáért. Hadtörténészként jó szívvel ajánlom ezen köteteket nem csak a korszakkal foglalkozó felvidékieknek, de a laikus érdeklődőknek is! Akik szeretnék a bemutatásra került könyveket megvásárolni, bővebb felvilágosítást a szerzőtől, Hermann Attilától kérhetnek a vmuvhaz@vmuvhaz.hu email címen.
