A sok szép, de nehéz időket is megélt, hányatott sorsú szervezet múltjának egy jelentős, talán leggazdagabb évtizedét dolgozta fel Bakos István művelődéskutató, aki abban az időszakban főtitkára volt a szervezetnek. „1998-ban, a Világszövetség megalakulásának 60. évfordulóján hatóköre a Föld 52 országára terjedt ki. Akkor mintegy félezer tagszervezete – azoknak közel egymillió tagja – valamint a Szövetség tízezer egyéni tagja révén széleskörű társadalmi támogatottsága, közéleti szerepe, befolyása volt határon innen és túl.” – írja bevezetőjében a szerző.
Az MVSZ újjászervezése az 1989-es politikai változásokkal együtt zajlott, ezért is természetes volt, hogy Bakos István könyvének bemutatójára a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézetben került sor.
„Amikor létrehozták, sokat vártak tőle, de sokat is teljesített” – mondta köszöntőjében Dr. Bíró Zoltán főigazgató az egykori Magyarok Világszövetségéről.
Igyekezett a személyeket és a szervezeteket olyan táborba összegyűjteni, amelynek középpontjában a nemzethez tartozás áll, függetlenül attól, hogy milyen kormány van hatalmon, vagy milyen folyamatok zajlanak a világban.
Hiányzik-e az MVSZ?
A függetlenség persze mindig relatív, és a demokráciát gyakorlók félre is csúsztathatják a szervezetet, mint ahogy meg is történt. Ezzel mindig számolni kell, hiszen vannak, akik csak pozíció szerzésért vesznek részt benne, és akkor elkezdődnek a belső harcok. Ez másutt is megtörténik, ez következett be az MVSZ-ben is. Bíró Zoltán részvétét fejezte ki a jelenlévők közül azoknak, akik ezt átélték, mert küzdöttek és csalódtak.
De csalódás volt maga a rendszerváltozás is – tette hozzá.
Hiányzik-e az MVSZ, újra lehet-e indítani, a működő magyar szervezetek tudják-e pótolni?
Bíró Zoltán (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Ezekre a kérdésekre kell válaszolni, mert kell egy játéktér, amelyben kormányok és civil szervezetek össze tudnak dolgozni. A főigazgató, aki lektorként vett részt a munkában, gratulált Bakos István szerző-szerkesztőnek a hiánypótló hatalmas munkához, de születésnapjához is. Minden elismerést megérdemel, hogy megírta és megszerkesztette ezt a könyvet, amelyet éppen 75. születésnapján mutathat be az olvasóknak.
Világszövetség – a nyugati diaszpóra szemszögéből
Ludányi András egyetemi tanár, aki Bíró Zoltán mellett szintén lektora volt a könyvnek, a nyugati diaszpóra szemszögéből tekintett vissza az MVSZ-re, minthogy tíz éve költözött haza az USA-ból, ahol már tizenévesen bekapcsolódott az 56 után alakult magyar diákszervezetekbe.
1938-ban Perényi Zsigmond és Teleki Pál azzal a céllal alapította meg a Magyarok Világszövetségét, hogy segítsen a kisebbségi sorba került magyarságnak. Még a háború után is folytatta tevékenységét, míg a Rákosi rendszer megszüntette. Pontosabban: a nevét meghagyta, hogy a diktatúra saját céljaira használhassa fel.
A kétmilliósra tehető magyar vagy magyar-származású nyugati emigrációból ki tudták mazsolázni azt a mintegy tízezer személyt, akit meg lehetett nyerni, és akik által le lehetett járatni, vagy egymásnak ugrasztani az emigráció meghatározó személyiségeit. Ez a folyamat főként 1956 után erősödött fel. Válaszul: a diaszpórában az 56-osok összefogtak a korábbi, a 45-ös emigráció fiatal tagjaival és felvették a kapcsolatot a hazai magyarokkal, – nem a kormánnyal, hanem a nemzeti kultúrát képviselő személyekkel! – így jött létre az anyanyelvi mozgalom a Magyarok Világszövetsége keretein belül.
Ezt a folyamatot az idősebb emigráns nemzedékek tagjai gyanakvással, sőt támadásokkal kísérték, még ha olyan kiválóságokat hívott is meg a fiatalabbak javát tömörítő Magyar Baráti Közösség, mint például Sütő András vagy Csoóri Sándor. Ez a gyanakvás csak a rendszerváltozás után engedett fel, ezért is volt nagy jelentősége a világkongresszusoknak.
Ludányi András (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Akik az MVSZ mögött (élén) álltak
Hogy milyen komoly emberi háttere volt az MVSZ-nek, azt Bakos István már könyve fedőlapján és hátsó borítóján látható képgalériájával is bizonyítja. Sinkovits Imrétől Makovecz Imréig, Dobos Lászlótól Tempfli Józsefig sorakoznak az ismert arcok, akik sajnos már nincsenek köztünk, de ott vannak a ma is még aktív idősek közül is a meghatározó személyiségek.
Nem lehetett könnyű a válogatás, hiszen a könyvben 143 oldalt tesz ki az MVSZ kislexikona, a szervezet tisztségviselőinek, alkalmazottainak valamint azoknak a névsora, akik munkájukkal, a programokban való részvételükkel szerepet vállaltak a szövetségben.
A vezető testületekbe a tárgyalt évtizedben beválasztott felvidékiek: dr. Bauer Győző, Dobos László, Duray Miklós, Dr. Erdélyi Géza, Kolár Péter és Dr. Szabó Rezső, valamint választmányi tagként Bauer Edit és Gál Sándor. Ebben az időszakban Csoóri Sándor volt az MVSZ elnöke, a hivatalvezető pedig Bakos István főtitkár volt. A három régióból a Kárpát-medencei élén Dobos László, az MVSZ alelnöke állt, munkatársai között tanácsosi rangban Pogány Erzsébet nevét olvashatjuk.
A könyv külön fejezetet szentel az egyes országokban működő szervezeteknek. Hogy ismét felvidéki példával éljünk: az MVSZ Szlovákiai Országos Tanácsának elnöke Dr. Bauer Győző volt, a felvidéki intézmények, szervezetek, lapok, egyesületek névsora az Atelier művészeti folyóirattal kezdődik és a Zoboraljai Községek Regionális Társulásával végződik. (az összeállítást Pogány Erzsébet, Végh László és a Fórum Kisebbségkutató Intézet anyagai alapján végezte Bakos István.) Hasonló alapossággal Ausztriától Új-Zélandig minden fontos információt megtalálhat az olvasó, de fontos kiindulópontot kaphatnak a kutatók is.
Nagy remények, lassú sorvadás…
Joggal jegyezte meg Ludányi András a könyvbemutatón, hogy egy élő, küzdő szervezetről szól a lakihegyi Antológia kiadónál megjelent csaknem 500 oldalas munka, olyan szervezetről, amelyre az amerikai magyarok nagy reményekkel néztek.
Az itthoniak inkább a realitás talaján álltak, és sajnos az események őket igazolták, mert a szervezet legjobb időszakát – amiről Bakos István beszámol – lassú sorvadás követte, sokan elfordultak tőle, állami támogatást nem kapott, de ez már egy másik történet.
Bakos István (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Tanulságos és kortörténetileg is nagyon érdekes a könyv IV. fejezete, amely az 1989-2000 közti időszak világszövetségi dokumentumaiból válogat. „Ne legyen harmadik Trianon!” címmel az alapszerződések kérdésében 1995-ben tartott egyeztető értekezlet állásfoglalását közli. Vagy említhetjük ugyanabból az évből Duray Miklós nagygyűlési beszédét: „A létünk cáfol, nem a helyzetünk!”, vagy Dobos László régióelnökkel a Magyar Nemzetben közölt interjút, amelyben az MVSZ alelnöke utal a szervezet egységét megosztó, és a lényeges munkát akadályozó személyeskedésekre.
Az utolsó dokumentumot 2001-ben írta Csapó Endre, akinek korunkról szóló látleleteit az ausztráliai Új Szóban napjainkban is olvashatjuk. Az idős, nagy tekintélyű újságíró azt kérdezi cikkében: Lesz-e valaha Magyarok Világszövetsége?
A kérdést szóban vagy gondolatban sokan feltették a jelenlévők közül, de egy prózaibb kérdés is felmerült: hol vannak a dokumentumok? Ugyanis miután Nagymihály Zoltán a dokumentumok egyik szerkesztője, köszönetet mondott Bakos Istvánnak, azért, hogy titkári évtizedének anyagait, mint egyszemélyes archívum megőrizte, így volt miből válogatniuk társával, Házi Balázzsal; szóba került, hogy hová lett a többi, a megelőző évtizedek iratanyaga?
Bakos meghívására jelen volt Dr. Germuska Pál, a Nemzeti Levéltár főosztályvezetője, aki fontos bejelentést tett, miszerint
törvény született arról, hogy az MVSZ teljes iratanyaga – nemcsak a 90-es évek, hanem az előző időké is – bekerüljön a Nemzeti Levéltárba.
Sajnos a könyvben tárgyalt évtized anyagán kívül a többi sorsa ismeretlen, pedig nagy értékről van szó. Reméli, hogy ez a könyv most hozzájárul a figyelem felkeltéséhez, és kutatásukhoz kapnak új információkat.
Bakos István köszöntötte egykori munkatársait, akik közül jó néhányan ott ültek a széksorokban, végül elmondta mennyire örül, hogy éppen születésnapján veheti kézbe könyvét, amelyről azt reméli, hogy elindítja egy új magyar világszervezet létrehozását.
Teleki Pál bátorító szavaival ajánlja a szerző könyvét az olvasónak:
„Merjünk magyarok lenni!”
