Az Európai Parlament idei utolsó ülésszakának második napján tűzte napirendjére az emberi jogok és a demokrácia világbeli helyzetéről szóló 2017. évi jelentést, valamint az EU–Ukrajna közötti csatlakozási szerződésről …
december 2018
-
-
December 11-én ezúttal adventi szentmisét tartottak a nagyszombati Fő utcai szent Ilona templomban.
-
A Nagyszombati Kerületi Képviselőtestület 2019. december 12-i ülésén több fontos kérdésben döntött. Idei utolsó ülésén tárgyalta és fogadta el a 2019-es év kiegyenlített költségvetését, amelyben a bevételi és …
-
Tizenhatodik évét zárja a Kassai Figyelő, amely a keleti régió egyetlen lapja, de kérdéses, megjelenik-e jövőre is.
-
Šimko József polgármester erre a ciklusra is Rigó Lászlót (MKP) javasolta fizetett alpolgármesterének. Rigó László 1 950 eurós fizetést vihet majd haza, a képviselők egyhangúlag megszavazták a javaslatot.
-
A hat évvel ezelőtti tragédiának, amely során három roma származású ógyallai vesztette az életét, strasbourgi végkimenetele van. Az áldozatok hozzátartozói ugyanis panaszt emeltek amiatt, hogy a szlovákiai hatóságok …
-
Pozsonyt és Kassát a hazai megoldásnál legkevesebb öt évvel hamarabb összefüggő autópálya kapcsolja majd össze Magyarországon át.
-
A Panoráma Világklub és a Czegei Wass Albert Alapítvány által meghirdetett Wass Albert Emlékév keretében december 11-én, Budapesten, a Józsa Judit Galériában Wass Albert-díszoklevelet és ajándékot vett át …
-
A Gömöri Református Egyházmegye Alsópokorágyon tartotta őszi egyházmegyei közgyűlését, melyen 47 alkotótagból 32 jelent meg. A közgyűlésnek három fő tárgypontja volt. Új egyházmegyei tanácstagot választottak, meghatározták a közalapi …
-
Immár hat esztendeje, hogy a Felvidékről 1945 és 1948 között kitelepített magyarok emlékére – a kiskomáromi Kecskés László Társaság kezdeményezésére – az Országgyűlés emléknappá nyilvánította április tizenkettedikét, e …

