Elérkezett a nagyböjt, a keresztény közösségekben a húsvét előtti negyven napon át tartó előkészületi, bűnbánati időszak. Lényege a húsvétra, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére való felkészülés, a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás révén.
A vallásos gyakorlat középpontjában ebben az időszakban a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozatvállalás és a könyörgés áll, kifejezve az embernek Isten iránti szeretetét. A nagyböjt lelkületének része az ima és a szegények megsegítése is. A negyvennapos böjt a 4. századra vált általánossá, majd a 7. században alakult ki a szerdai kezdőnap.
A böjtöt a 4. századi források szerint mindenki maga szabta meg magának, sokan egyáltalán nem ettek nagycsütörtök estétől a feltámadási szertartás végéig, mások egész nagyböjtben különféle fogadalmak szerint böjtöltek, csak kenyeret és vizet, nyers zöldségeket fogyasztottak, vagy csak naponta egyszer étkeztek. A későbbiekben az egyház szabályozta a böjti napokat, de ez az előírás az újkorban egyre inkább enyhült.
Eredetileg az egész nagyböjt során csak egyszer, este lehetett enni (ezért a középkorban délre hozták előre az esti zsolozsmát, hogy hamarabb „este” legyen).
Idővel egy kisebb étkezés, majd még egy engedélyezetté vált. A jelenlegi szabályozás a korábbi enyhe böjtöt írja elő szigorú böjtnek (napi háromszori étkezés, melyből egy a szokásos bőségben), és péntekekre az egyszerű hústilalmat rendeli. A nagyböjti önmegtartóztatás legszigorúbb változata a negyvenelés volt. Ilyenkor a böjtölő mindössze negyvenszer evett ebben az időszakban – azaz naponta csak egyszer, naplemente után.
A katolikus egyház mára enyhített a korábbi szabályokon: szigorú böjtöt hamvazószerdára és nagypéntekre ír elő (ekkor a 18 és 60 év közötti hívek a nap folyamán háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól), valamint ezeken a napokon és a nagyböjt többi péntekén arra kéri 14 évnél idősebb tagjait, hogy tartózkodjanak a hús fogyasztásától.
A böjt lényege azonban nem a hústilalom, hanem az önmegtartóztatás. A böjti fogadalmainkat megtehetjük úgy is, hogy a negyven hétköznapra vonatkozzanak, de úgy is, hogy végig megtartjuk a nagyböjtben.
Az időszak liturgikus színe a bűnbánatot jelképező lila. Sok keresztény közösségben – így a katolikus egyházban – az egész időszakban nem hangzik fel az istentiszteleteken az örömöt kifejező alleluja. A templomokat nem díszíti virág. Liturgikus hagyomány, hogy nagyböjt ötödik vasárnapjától (feketevasárnap) a feltámadási szertartásig a templomi feszületeket, továbbá a főoltár képét violaszín lepel takarja. A katolikus egyházban ennek az időszaknak egy sajátos szertartása a keresztúti ájtatosság, Jézus szenvedéstörténetének megjelenítése.
A keresztúti ájtatosság hagyománya onnan ered, hogy a szentföldi zarándokok lelkes úti beszámolói után az itthon maradottak is végig akarták járni Jézus útját, elmélkedni az eseményekről az elítélésétől az eltemetéséig.
Ezért kezdtek kálváriákat építeni és keresztutat járni. A ferencesek már a 14. században jártak tizennégy állomásos keresztutat Jeruzsálemben. Az idők során sokféle számú stációval állítottak keresztutat (héttől egészen negyvenhárom állomásig), a 18. században a Szentszék a tizennégy stációsat fogadta el, és ehhez kapcsolt búcsút. Egyes stációk eseménye nincs benne a Bibliában (például Veronika kendője, Jézus elesik a kereszttel). Ezek a jeruzsálemi zarándoklatok alkalmával, az egyes helyekhez fűződő hagyományok kapcsán kerültek be a stációkba.
Illusztráció: Fotoport.hu
Nagyböjt idején tilos volt a lakodalom, bál, mindenféle zenés, hangos mulatság. nagyböjtben gyóntak, áldoztak, a haragosok igyekeztek kibékülni. Ilyenkor a lányok és menyecskék egyszerűbb, sötétebb színű ruhákat viseltek.
A böjti ételek kendermag- vagy napraforgóolajon, esetleg vajon készültek. Az étrend levesből, főzelékből, kásából, tésztából és különféle böjti csemegéből állt. Legismertebb böjti levesek voltak a savanyú levesek (krumpli, bab), a kukoricagombóc- és csipetkeleves. A kásafélék közül a kukoricakása volt a leggyakoribb. A tésztafélék közül a mákos tészta volt a legkedveltebb böjti étel. Böjti ételkülönlegességnek számított a csíráztatott rozsból és búzából készült kőttís (Besenyő, Udvard), költís (Érsekújvár) vagy biracs (Kőhídgyarmat) és a kukoricalisztből sütött görhöny. Kedvelt böjti csemege volt a főtt morzsolt kukorica, a sült tök és az olajos savanyú káposzta.
A böjt református értelmezésével kapcsolatban el kell mondani, hogy az a megállapítás, miszerint „a reformátusoknál nincs böjt”, nem igaz. Az viszont igaz, hogy az Istenhez való viszonylásukban a reformátusok jobban hangsúlyozzák az Isten kegyelmét, mint például az ember böjtös teljesítményét.
Ugyanakkor azonban azt is vallják, hogy sok minden zavarhatja az Isten és az ember kapcsolatát és e zavaró tényezők eloszlatásának egyik módja lehet az önfegyelem, önmegtartóztatás az étkezés és az élet bármely más területét illetően vagy a különös igyekezet a jó cselekedetek gyakorlására, áldozathozatalra. Az egyiket passzív böjtnek, a másikat aktív böjtnek nevezhetjük.
Kamocsán például úgy tartották, hogy nem a tiltott étel a bűn, ami a szájon bemegy, hanem sokkal inkább az, ami a szájon kijön – az istenkáromlás, a gonosz beszéd. A nagypénteki étrendben azonban náluk is fellelhetők a böjti elemek, például a savanyú leves és a mákos tészta. A hitüket gyakorló reformátusok általában nagypénteken általános értelemben böjtöt tartanak. Vannak, akik semmilyen állati eredetű étket, tehát tojást és tejet se fogyasztanak. Hagyományos nagypénteki étel az aszalt szilvából készült leves.
Nem kötelező, de általában gyakorlat, hogy úrvacsora vétele előtt nem fogyasztanak ételt.
A húsvétot megelőző úgynevezett nagyböjt olyan formában jelentkezik a reformátusoknál, hogy ez alatt nem illendő mulatságokban, nagy evésekben, ivásokban részt venni. Természetesen a reformátusok is követik az ünnephez kötődő tradicionális és szezonális étkezési szokásokat.
Arról, hogy őseink életében a böjtnek fontos szerepe volt, az is tanúskodik, hogy két régi hónapnév is őrzi emlékét – a böjtelő (február) és a böjtmás (március) hava.
