A Pázmaneum Polgári Társulás által szervezett katolikus felnőttképzés, a Regnum Marianum Akadémia 2011 óta működik a Felvidéken a Pázmaneum égisze alatt, melynek vezetője ThDr. Karaffa János plébános.
A havonta ismétlődő előadássorozat házigazdája dr. Farkas Zsolt, a társulás elnökségi tagja, a Jópásztor Alapítvány elnöke, a szőgyéni egyházközség plébánosa, a párkányi esperesi körzet iskolaesperese. A márciusi előadásra Zsolt atya Bokor Klárát hívta meg, aki interaktív előadásában „Hitvallások a világban” címen elevenítette fel azokat az élményeket, melyeket utazásai során tapasztalt.
Minden utam zarándokút. A spiritualitást keresem az emberekben, a kultúrákban és a vallásban. Figyelem azt, hogyan élik meg a helyiek a hitüket, milyenek a vallási szokásaik, ünnepeik, templomaik. Nekünk, akik a keresztény kultúrkörben nevelkedtünk, megdöbbentő látni más vallások rituáléit, követelményeit
– mondta a világutazó Klára. Majd beszélt a nepáli és az indiai útjáról, és beszámolójában meghökkentő, varázslatos, sokszor pedig taszító képsorokkal mutatta be a vallási rítusokat, a nagyvárosok sokaságát és mindennapjait. Beszélt India autentikus ősi vallásáról, a hinduizmusról, mely nehezen definiálható, hiszen a történelem folyamán dinamikusan fejlődött, és ma is alakul, formálódik. Beszélt a Gangesz-parti élményeiről, a koldusokról, a mérhetetlen szegénységről, a kulturális örökségről, a falvak életéről, a kasztrendszerről.
Az előadás második részében azokat az élményeit osztotta meg hallgatóival, amikor messzi országokban a kereszténység nyomában járt.
A nagyböjti időszakban járt Etiópiában, ahol a legősibb keresztény emlékek találhatóak, közülük sok helyszín és templom a világörökség részeként van nyilvántartva.
Az etiópiai népnek „választott nép” tudata van, mivel azt vallják, hogy náluk van a frigyláda.
A templomok tisztelete természetes, csakis mezítelen lábbal lehet belépni (ezt minden útján tapasztalta). A híres körtemplomok, melyek a 15. századból maradtak fent, vályogból épült, nádtetős építmények, tele értékes, ősi bibliai és történelmi ereklyékkel, melyek nincsenek elzárva, mégsem esik bántódásuk.
Az etiópiai népnek „választott nép” tudata van, mivel azt vallják, hogy náluk van a frigyláda (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
„Minden ősi, tömjén áztatta templomot egy ortodox pap őriz, kinek a kezét a hívők belépéskor megcsókolják. Volt időnk felfedezni e csodás épületegyüttes minden zugát, elmerültünk a szertartásokban, elnéztük a küszöböt csókolgató zarándokokat és hosszan elmélkedtünk az átimádkozott falak között.
A templomegyüttes körül sziklába vájt üregekben remeték százai élnek, akik híján vannak a legszükségesebb dolgoknak is. Egy bot, rózsafüzér és a vízhordó kulacs minden vagyonuk. A magunkfajta európai csak csodálkozik, milyen kevés elég egy emberi élethez.”
– mondta el Klára.
Ugyancsak a nagyböjti időben járt Mexikóban. Beszélt a kicsi mexikói templomok varázsáról a maják földjén, ahol szimbiózisban élnek a vallások, megfér az ősi hit a kereszténységgel. A San Juan Chumala templomban az ősi maja hitvilág keveredik a keresztény tanokkal, és magától értetődő, hogy a templom padlóján ezerszámra égnek a gyertyák az ősi nép napimádását jelképezve, és az ima áhítatos szövege együtt szólítja meg Szűz Máriát és Quetzalcoatl-t, a Tollaskígyót.
Végezetül a 2011-ben a Fülöp-szigeteken tapasztalt nagyböjti élményeit osztotta meg hallgatóságával, ahol önsanyargatásba torkollik a vallásosság. Az utak mentén már a nagypénteket megelőző napokban keresztet cipelő férfiakkal lehet találkozni.
Nagypénteken magukat korbácsoló férfiak sokasága indul útnak és fröcsög a vér az utcákon.
Cutudban, a kisvárosban, a 35 fokos hőségben a szenvedéstörténetet kíváncsi tömeg kísérte, akárcsak kétezer évvel ezelőtt. Akkor Cutudban tizenheten vállalták a keresztút és a keresztre feszítés gyötrelmeit.
Keszegh Ágnes, aki Garamkövesdről érkezett az előadásra, hozzászólásában ezt vallotta: „Megdöbbentett a sok fiatal férfi látványa, akik véresre korbácsolták a hátukat, s a szenvedést vállalva vonultak végig a keresztúton. Nekünk csak be kellene mennünk nagyböjt idején, péntekenként a templomainkba, hogy emlékezzünk Krisztus szenvedéstörténetére…”
A Fülöp-szigeteki rítus vajon vallásosság, vagy turistalátványosság? Vajon a katolikus (egyetemes) kereszténység miben különbözik a népek mentalitása és hagyományai által? Átformálódik-e az egységes liturgiájú vallás? Az előadó a hallgatókkal együtt erre a kérdésre kereste a választ.
Élethű szenvedéstörténet – nagypénteki rituálé a Fülöp-szigeteken (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
A megdöbbent hallgatóság számára végül szívderítő volt Klára Manilában átélt, nagyszombati feltámadási szentmisén tapasztalt élménye. „Mindenki kezében égő gyertya, elképzeltem, mi lenne, ha…, de nem gondoltam tovább, mert egy hatalmas, neonnal megvilágított kereszt is felfénylett a feltámadt Jézus alakjával. A szentmise, majd három órán át, jó hangulatban telt. A pap prédikált, ezen a hívők derültek, feleltek az atya humoros kérdéseire, tapsoltak. Azon már nem is csodálkoztam, hogy a mise utáni körmenet látványos népünnepélybe torkollott, ahol életnagyságú Krisztus- és Szűz Mária-szobrokat vittek végig a városrészen, dobszó és más ütőhangszerek kíséretében. A két szobor egy emelvény előtt találkozott, melyet kis angyalkák (angyalnak öltöztetett gyermekek) seregei leptek el „a földtől az égig”. Az ünneplő tömegre felhőnyi csillogó konfetti hullott, s mi lebegtünk a „mennyben”. Mindezek megkoronázása a körös-körül felvillanó tűzijáték volt.”
Bokor Klára befejezésül elmondta, bármerre is járt a világban, és bármily meglepő élményekben is volt része a katolikus egyház messzi földön élő keresztényeivel való találkozása során – a másság és a sokszínűség ellenére – mindig az összetartozás felemelő érzését tapasztalta meg, mely egyazon úton minden hívőt az Úr Jézushoz vezet.
