Közösen imádkoztak a zarándokok a helyi és a Felvidék más szegleteiből érkező hívekkel Alsóbodokon Esterházy János boldoggá avatásáért.
Esterházy Jánosnak, a felvidéki magyarok mártírjának boldoggá avatásáért minden hónap első szerdáján közösen imádkoznak a hívek Alsóbodokon, a Szent Kereszt felmagasztalása kápolnában.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2019/03/Helyi-fiatalok-700x466.jpg)
Március első szerdája azonban különleges alkalom volt, mert hamvazószerda ünnepével esett egybe. Az engesztelő szentmisét Ambruskó Gyula mutatta be.
A helyi és a felvidéki hívek mellett zarándokok érkeztek Budapestről, a Charta XXI. Egyesület tagjai, dr. Surján László vezetésével, akik közösen imádkoztak Esterházy János boldoggá avatásáért és a közép-európai népek megbékéléséért.
Karaffa János plébánossal együtt mondták el Pintér Zoltán Esterházy János emlékére című fohászát. (Surján László beszédét ide kattintva olvashatják)
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2019/03/Dr.-Surján-László-700x466.jpg)
Dr. Molnár Imre Esterházy-kutató, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója a szentmise végén kihirdette, hogy március 25-én Krakkóban bejelentik Esterházy János boldoggá avatási perének elindítását.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2019/03/Dr.-Molnár-Imre-Esterházy-kutató-a-Pozsonyi-Magyar-Intézet-igazgatója--700x466.jpg)
Arra kérte a híveket, hogy addig naponta imádkozzanak azért, hogy az egész keresztény világ számára be tudjuk mutatni és példaként állítani az egyház által a népéért mártírhalált szenvedett felvidéki politikust.