Szerencsére még a XXI. században is természetes, hogy tavasszal romantikus hangulat lesz úrrá rajtunk. Azonban egyre világosabb, hogy a technikai eszközök fejlődésével megváltoztak a párválasztási szokások. Erről beszélgettünk Ujpál Emőke pszichológussal, aki munkájából adódóan rendszeresen találkozik fiatalokkal. Észrevételei egyaránt szólnak nekik és a szülőknek is.
Manapság az interneten többet beszélgetnek a fiatalok, mint élőben. Mit mutatnak egy chates beszélgetésben?
Ahogy Tari Annamária mondja, egy chates „beszélgetés” az valójában nem beszélgetés, hanem írás és olvasás. Írásban pedig többet megengedünk magunknak, mert nem látjuk a másik embert. Könnyebben meg is nyílunk, ez azt eredményezi, hogy hamar leírunk olyan információkat is, melyeket személyes találkozó és kommunikáció során csak jóval később mondanánk el a bizalom erősödését követően. Kialakul tehát egyfajta kettősség a kapcsolatokban, mintha írásban és élőben más szinten lennénk. Minél nagyobb a távolság a két sík között, annál nehezebb az áthidalás.
Mitől bátrabbak, másabbak az online térben?
Azért, mert nincs személyes kapcsolat. Nem nézünk a másik ember szemébe, nem látjuk a metakommunikációját, nem tudunk olvasni a testbeszédből, ezek a csatornák teljesen kizáródnak írásban. Ez tulajdonképpen elhalványítja annak az érzését, hogy egy hús-vér emberrel kommunikálunk, mintha nem lenne akkora tétje, és nincs visszacsatolás sem a másik arcáról.
Lehet-e jól párt választani a közösségi média oldalairól egy fiatalnak?
Ha betartunk bizonyos szempontokat, akkor bizonyára jól is sikerülhet egy online ismerkedés. Nagyon fontos szempont, hogy nem érdemes túl hosszú ideig csak chaten tartani a kapcsolatot, mert túl nagy lesz a szakadék a már online „felépített” kapcsolat és a valóság között, amikor találkozunk egymással. Érdemes tehát néhány alapinformáció cseréjét követően minél előbb személyes találkozót szervezni. Ez azért is fontos, hogy megóvjuk magukat az esetleges illúziók gyártásától, majd az ezzel általában köszönőviszonyban sem lévő valósággal való szembesülés csalódásától. Sok üzenetváltást követően kialakulhat a szerelem illúziója, mintha ismernénk a másikat, holott csak egy tökéletes projekciós felület képződik (rávetítjük az illetőre az összes vágyunkat), mivel nem látjuk, nem halljuk a másikat, így lehetőségünk van belevetíteni minden illúziónkat. Egy fénykép cseréje sem jelent „garanciát”, mert nem látjuk a másik mozgását, mimikáját, nem halljuk a hangját, nem érezzük az illatát, melyek mind nagyon fontos információk az összbenyomás kialakítása szempontjából.
Ujpál Emőke, tanácsadó szakpszichológus. (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)
Érheti-e csalódás ebben az ismerkedési folyamatban?
Igen, de sok csalódást lehet megelőzni azzal, ha minél előbb személyes síkra tereljük a kapcsolatot. Gondoljunk csak bele, hogy hónapokig írogatunk egymással, megosztjuk egymással a titkainkat, szerelmet érzünk, majd eljön a személyes találkozó, és kiderül, hogy a másik nem is olyan, mint amilyennek elképzeltük. A gesztusai, az illata, a hangja stb. teljesen más képet sugallnak, mint amit addig beleláttunk. Ilyenkor nagy feladat összehangolni az illúziót a valósággal, és az is lehet, hogy egy szempillantás alatt kiderül, hogy nincs is meg a vonzalom, amiről azt hittük, hogy van. Ilyenkor viszont annak a tudata, hogy mennyire kitárulkoztunk már egymásnak a találkozás előtt, miközben mégsem tetszik a másik, nagyon kellemetlen érzéseket szülhet, csalódást, szégyent, dühöt, stb.
Van-e valós veszélye annak, ha a személyek csak a neten ismerkednek?
A fent említett jelenségen felül még az, hogy minél inkább az online világban élünk, annál ügyetlenebbekké válhatunk az emberi kapcsolataink terén. Aki csak a neten ismerkedik, komoly szorongást élhet át egy valós találkozótól. Ez egész odáig fajulhat, hogy fogalma sincs, miről lehetne élőben beszélgetni, hogyan kell kérdezni. Élőben meg kell teremteni az intimitást a kölcsönös feltárulkozáshoz, és ehhez idő kell. Egy chates beszélgetésnél könnyen megtehetjük, hogy nem reagálunk azonnal, mert magyarázat mindig akad rá (bocsi, csak épp csöngettek, vagy elszaladtam mosdóba, csörgött a telefonom, „bealudtam”), élőben azonban reagálni kell egymásra, nem tehetjük meg, hogy kitérünk egy válaszadás elől, mert az kínos helyzetet szülne.
Mire figyeljen a tinédzser?
Veszélyes lehet és előfordulhat az is, hogy akivel társalgunk írásban, másnak adja ki magát, mint aki valójában. Ezt könnyen megteheti, hiszen az elején ezt nem tudjuk leellenőrizni. Ezért sem érdemes sok személyes információt megosztani magunkról túl gyorsan. Vannak persze figyelmeztető jelek, melyek arra utalhatnak, hogy esetleg kamu profilról van szó, ezekre ajánlatos odafigyelni.
Továbbá, ha valaki nagyon halogatja a személyes találkozót, mindig éppen véletlenül közbejön neki valami, az szintén gyanús, mert amennyiben valaki valóban akar találkozni, akkor bizonyára rövid időn belül talál rá megoldást, kifogások helyett, úgyhogy merjünk a sorok közt olvasni. Leírni bármit le lehet, ahogy mondani is, viszont az, hogy ez mennyire van összhangban a cselekedetekkel, azt csakis élőben tudjuk megítélni. A másik valódi szándékát is csak így tudjuk biztosabban megérezni, megtapasztalni.
Hogyan alakíthatnak ki egyensúlyt?
Érdemes törekedni a személyes kapcsolatok ápolására, közös időtöltések szervezésére, ilyenkor nagyobb teret kap a spontán találkozások lehetősége, egy baráti társaság, vagy ismerős ismerősei révén.
Ha pedig ez nem kínál lehetőségeket és online próbálkozunk, akkor a kölcsönös felszínesebb információk, szándékok és fontosabb közös pontok megtalálását követően ne habozzunk minél előbb személyesen találkozni, és élőben folytatni a kapcsolatépítést. Valódi intimitást (és itt nem a szexualitásról van szó elsősorban) úgyis csak valódi emberi kapcsolatokban tudunk megtapasztalni, nem írás és olvasás közben, egymástól távol.
(A cikk a KCSSZ és a Szövetség a Közös Célokért társulás együttműködéseként jelent meg)
