Az Anyanyelvápolók Szövetsége 30 éve alakult, az Édes Anyanyelvünk folyóirat 40 éve indult. E két jeles, önazonosságunk alapját szolgáló intézmény megünneplésével kezdődött el a magyar nyelv hete a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Az ünnepi hangulatot megalapozó csellómuzsika és Nagy Gáspár verseiből készült összeállítás után Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke köszöntötte a velük együttműködő szervezetek vezetőit, majd örömmel jelentette be, hogy újabb kiadványuk látott napvilágot: az Arany-szótár után Beke József elkészítette a Bánk bán-szótár új, bővített kiadását is, amit az a támogatás tett lehetővé, amit az Anyanyelvápolók Szövetsége kap három év óta az Emberi Erőforrások Minisztériumától.
Ugyancsak ez biztosítja folyóiratuk, az Édes Anyanyelvünk évente ötszöri megjelenését.
A nagy múltú folyóirat olykor rögös útját felelős szerkesztője: Grétsy László professzor emeritus idézte fel. Az idős, nagy tekintélyű, korábbi tévéműsorai révén népszerű nyelvész elmondta, hogy már 1961-ben szerették volna elindítani a folyóiratot az MTA támogatásával. Kodály Zoltán volt akkoriban a Nyelvművelő Bizottság elnöke, sok segítséget kaptak tőle, ám különböző nehézségek miatt csak 18 évvel később valósulhatott meg álmuk Lőrincze Lajos kitartó munkájának eredményeként.
A két jubiláló intézményt, de valójában a magyar nyelvet köszöntötte beszédében Klinghammer István térképész, professzor emeritus, az MTA rendes tagja. Négy gondolat köré fűzte mondandóját: Először a Kárpát-medence egységére mutatott rá, arra, hogy ez a 300-350 ezer négyzetkilométernyi terület nagyobb, mint a Brit-szigeteké vagy Olaszországé. Európa mértani közepén fekszik, a kontinens néprajzi tájainak vonalában, ahol a három nagy nyelvcsalád: a germán, a román és a szláv szomszédol.
És ennek a területnek a magját egy mindegyikkel idegen származású nép: a magyar lakja, amelynek 11 évszázada alakult állama jelentette a Kárpát-medence határait. Hogyan szakadt három részre, hogyan egyesült újra, és hogyan szabdalták szét száz éve, ezt elemezte a professzor, majd az ezer éve alakult Magyar Királyság Európához való szerves csatlakozására tért rá.
„Bár nem volt könnyű megtartania sem Európához való tartozását, sem nemzeti identitását, azokat a mai napig megvédte. A szomszéd országokban milliónyi magyar számára az identitás megőrzése különös erőfeszítést igényel. Ezek után meggyőződésünk, hogy részben elhivatottságunkból, részben helyzetünkből adódóan mi, magyarok jobban megértjük a nemzetköziség és a nemzeti identitás kapcsolatát. Az ezeréves történetünkből fakadó előzmények felkészülté teszik Magyarországot a globalizáció és az identitás viszonyának megértésére.”
A globalizáció és az identitás, a hálózat és az egyén viszonyának szentelte Klinghammer István a harmadik gondolatmenetét. Fukuyamát idézte, de nem a sokat emlegetett mondatát a történelem végéről, hanem egy tíz évvel későbbi könyvének próféciáját, miszerint jön még egy nagy fordulat: az erkölcs válik legfontosabb tényezővé, mert meg kell védeni a közös emberi értékeket. „Csak olyan közösség sikeres, amely képes belső kohézió megteremtésére” – mondta a professzor, aki a kohéziós erőt értékőrző, élő hagyományainkban látja.
A negyedik gondolatkör a nyelvről, az anyanyelv fontosságáról szólt, Pázmánytól, Kölcseytől idézve, de felemlegetve a herderi jóslatot is „a német, szláv és oláh nyelvek közt elenyésző” magyar nyelvről. Ezzel szemben a több tucat nyelvet beszélő itáliai püspök: Mezzofanti 50 évvel Herder után azt írta: „Tudja, melyik az a nyelv, amelynek mondatszerkesztő képessége és ritmikájának harmóniája minden más nyelv fölé, a göröggel és az olasszal egy szintre emel? A magyar. …Figyelje sorsát, és tanúja lesz olyan magyar költői géniusz váratlan felmerülésének, aki maradéktalanul igazolni fogja az én jóslatomat.” Mezzofanti szavaihoz Klinghammer István már csak azt tette hozzá, hogy e sorokat 1823-ban írta az itáliai tudós, abban az évben, amikor Petőfi megszületett.
A nagy hatású köszöntő beszéd után Balázs Géza egyetemi tanár, az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke megnyitotta a magyar nyelv hetét. Rövid beszédében szelíd humorral emlékeztetett arra, hogy az 1967-ben alapított kezdeményezés iránt idővel megcsappant az érdeklődés, előfordult, hogy mindössze egy óra hosszat tartott, csupán a megnyitóra korlátozódott, de aztán összefogtak több szervezettel, elsőként a Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal, s így sikerült újra feléleszteni a magyar nyelv hetét, amelynek 50 éves történetéről szóló kiadványukat 2016-ban Sárospatakon mutatták be. Most pedig a Honismereti Szövetséggel fűzik szorosabbra az együttműködést, hiszen a lokalitás, a hely szelleme, a nyelvjárás mind részei a hagyománynak, az identitást képző, identitást, az ember lényegét megtartó erőnek.
Idén országszerte húsz eseményre készülnek a magyar nyelv jegyében. Ezek felsorolása után Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke mondott rövid köszöntőt, majd Juhász Judittal, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnökével aláírták az együttműködési megállapodást.
