Ezerkilencszáznegyvenkilenc március 5-én, Pozsonyban a Belügyi Megbízotti Hivatal koncerttermében, Szlovákia magyarok által lakott területéről mintegy 300 meghívott jelenlétében megalakították a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületét, a Csemadokot, valamint megválasztották központi vezetőségét: elnöke Lőrincz Gyula festőművész, az Új Szó főszerkesztője, első alelnöke Kugler János, második alelnöke Egri Viktor író, központi titkára Fellegi István kultúraszervező, helyettese Wetzler Dóra, örökös díszelnöke Fábry Zoltán antifasiszta író lett, az ősz folyamán csatlakozott hozzájuk Pathó Károly szervezetőtitkárnak.
Amíg a Csemadok kiépített apparátussal rendelkezett, folyamatosan gondoskodott a művészeti csoportok vezetőinek képzéséről, irányításáról. Az apparátusában – országostól járásokig – művészeti ágakként tanácsadó testületeket (szakbizottságokat) működtetett, melyek rendszeres időközönként testületi ülésükön, vagy az általuk szervezett egy-két napos konferenciákon megvitatták az adott művészeti terület problémáit és gyakorlatban is segítettek azokat megoldani. A kezdeti években a központilag rendezett vezetői tanfolyamok időtartama általában két hét volt. Rendezője 1956-ig a Csemadok KB volt, utána az 1954-ben létrehozott Szlovákiai Népművészeti Központi Ház végezte ezt a feladatot is. Ez is a Csemadoktól átvett nemzetiségi szakdolgozók munkakörébe tartozott, mely szakmai csoporthoz 1956 januárjában én is átkerültem a Csemadoktól.
1956 nyarának végén már közösen rendeztük a tánccsoportvezetők és koreográfusok országos méretű, négynapos képzését. A közös az volt benne, hogy a hallgatókat a Csemadok szervezte, biztosította.
A felnőtt művészeti együttesek minden művészeti ágban 90-95%-ban ekkor még a Csemadok helyi szervezetei keretében léteztek, ezért a Csemadok részére ez a feladat természetes volt. A tanfolyamok részére az előadókat, és az egész rendezvény költségét a Szlovákiai Népművészeti Központi Ház biztosította. A táncmozgalmi területen az első ilyen közösen megvalósított képzés a közép-szlovákiai Szklenófürdőn (Sklené Teplice) valósult meg. Már én lettem, mint a ház nemzetiségi néptánc szakelőadója ennek a szakmai szervezője, illetve a további években a ház mindenkori magyar szakelőadója lett az amatőr művészeti tanfolyamok szakmai szervezője, vezetője.
A tanfolyam résztvevői, középen táskával a kezében Takács A., ea. Modor,1958. (Fotó: Takács A. levéltárából)
Erre a tanfolyamra akkor még nem tudtam magyarországi vendégelőadót, előadókat hívni, mert azt az előző évben kidolgozott és jóváhagyott költségvetésben kellett volna tervezni. Abban az időben ezen a vonalon még csak kezdetlegesek voltak Magyarországgal a nemzetközi kapcsolatok. Ezért magunkra, hazai előadókra építve valósítottuk meg a képzést. Politikai előadó Pathó Károly, a Csemadok KB vezető titkára volt, szakmai előadók pedig Hemerkáné Langler Olga, a volt Népes tánc- és zenepedagógusa, koreográfusa, Sztriezsenyec Rudolf (csak később vette fel a Horváth vezetéknevet), a II. Országos Spartakiáda prágai központi bemutatóján 1955-ben kiváló eredménnyel szerepelt Felső-csallóközi Népi Együttes koreográfus vezetője, és én voltunk. Az együttes fenntartója akkor a Csemadok Pozsonypüspöki Helyi Szervezete volt. Az együttest fenntartási gondok miatt, és mert a koreográfusnak családostól állást és lakást biztosítottak, Pozsonypüspöki 1958-ban átadta Somorjára a járási népművelési háznak, ahonnan az 1960-as országos területi átszervezés után leköltözött Dunaszerdahelyre, mert az lett az új járás székhelye, azóta ott fejti ki nagyon eredményes tevékenységét.
A további években is a Népművelési Intézet és a Csemadok ilyen közös összefogással valósította meg a szakmai képzést, illetve az intézet úgy vette át ezt a feladatot is, hogy a Csemadok mindig, minden rendezvénynél jelentős támogatást nyújtott a szervezésben.
1956-tól az intézet nemzetiségi osztályának felszámolásáig az amatőr felnőtt, gyermek és hagyományápoló tánccsoportok, táncegyüttesek koreográfusainak, pedagógusainak, és a különböző újabb táncirányzatok vezetőinek a képzését így valósította meg. Ez a gyakorlat érvényesült a többi művészeti ágaknál: ének, zene, színjátszás, irodalmi színpadi szakvezetők képzésénél is.
A Szlovákiai Népművészeti Központi Ház 1960-ban, amikor Pozsony központjában befejezték az új többemeletes székház építését, egyesült a Népművelési Központtal és a továbbiakban Népművelési Intézetként létezett. Az új Népművelési Intézetben az előzőleg a két intézetben dolgozó magyar szakelőadókból dr. Koczka István vezetésével nemzetiségi osztály alakult, amely az akkor létrehozott Népművelési Intézet részeként önálló, osztályszintű hatáskörrel működött.
Ide a Csemadokból, és a különböző más szervezetektől, intézményektől – ifjúsági szövetség, tűzoltóság, nőszövetség, iskolák – átkerültek az amatőr művészeti csoportok részére a műsoros füzetek, néprajzi gyűjtési anyagok: táncok, szokások, dalok, zenék, továbbá kész alkotások: koreográfiai leiratok, kórusművek, színdarabok, irodalmi színpadi összeállítások, valamint a módszertani anyagok kiadása is. Az intézet saját nyomdával rendelkezett. Nagyon értékes munkát fejtett ki ezen a téren is, például:
1956 és 1992 között 43 titulus, 100-200 oldalas füzetkiadványt, a szlovákiai magyar táncmozgalmat szolgáló táncleiratot jelentetett meg, összesen 11 65O példányban, mintegy 27OO oldalnyi terjedelemben.
A Csemadok is kulcskérdésnek tartotta a műsorpolitika kellő irányítását és a műsoranyag hiánypótlásában ő is jeleskedett, például „…1970-72-ben 52 művet jelentetett meg egynemű, illetve vegyes karok részére. A leggyakrabban énekelt szerzők közé tartozott/tartozik Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Bartók Béla, Szíjjártó Jenő, Eugen Suchoň, valamint a nagyon kedvelt népdalfeldolgozások – rögzíti a KB népművészeti osztálya az évi értékelésben.
Az országos és a kerületi szintű szakemberképzés később felvállalta a gyermekek művészeti mozgalmának szakemberképzését is, és módosult, három-, illetve kétéves távoktatási, úgynevezett levelező rendszer került bevezetésre. Ezzel megtörtént a magyar nemzetiségi anyanyelvű szakemberképzés összehangolása az országos szakemberképzési rendszerrel, s ezáltal egyenértékűvé vált azzal. Sajnos, az intézet 1983-ban, a belső átszervezésekor megszüntette a nemzetiségi osztályát, azóta annak a feladatait rendszerbe foglalva nem látja el egyetlen más intézmény sem.
(Folytatjuk)
