Kisebbségben élni mindennapi kihívás. Kitartás, türelem és erő kell hozzá s kell valamiféle morális emelkedettség is. Bár jómagam Békésben, a határ magyar oldalán születtem, mégis van személyes tapasztalatom a kisebbségi sors mindennapi mibenlétéről. Valami határozott belső késztetés, vagy inkább kényszer indított útnak, egészen fiatalon.
Ha most képzeletemben végigpergetem azokat a napokat, heteket, amelyeket személyesen is a kisebbségi létbe szorított magyarok között töltöttem, igencsak hosszú időről kell számot adnom. Városok és emberek képei villannak föl ezen a képzeletbeli filmen, Arad, Bákó, Beregszász, Dunaszerdahely, Kassa, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Nyitra, Pozsony, Szabadka, Újvidék és Ungvár.
Azután jönnek sorra a falvak: Alsóbodok, Barslédec, Gyergyóremete, Ipolypalást, Kalotaszentkirály, Klézse, Szabófalva, Szék, Vicsápapáti és Visa. Éppen olyan részei lettek az életemnek, mint a szülőfalum Újkígyós, vagy éppen Budapest, Szeged, Debrecen vagy Békéscsaba.
Nem csupán ismerem ezeket a falvakat és városokat, sok-sok emlék, barát, ismerős is kapcsol hozzájuk, vagy – sajnos növekvő számban – sírjelek a temetőkben. Valódi otthonom lett az utak során a Kárpát-medence, s ha valami csuda folytán az éjszaka közepén kellene irányt keresnem – mint ahogyan már annyiszor megesett – Szék, Somorja, vagy Csíkszereda utcáin, nem jönnék zavarba. S tapasztalat is gyűlt, s be is villan ebbe a képzeletbeli filmbe:
Most, a 21. század magyarságának át kell tekintenie és felül kell vizsgálnia a múltról alkotott képét! El kell végre vetnie az örökölt illúziók béklyóit s haladéktalanul hozzá kell fognunk a közösségi tudatunk gyökeres megújításához.
A romantikus, javarészt mára csupa kliséből álló magyarságunkat helyes önképre és valódi kritikai szemléletre kell cserélnünk! Erre, a váltás szükségszerűségére kedves Mesterem és atyai jóbarátom, a Komáromban született Lükő Gábor már jó fél évszázada felhívta a figyelmet:
„A szelídségen belüli szigorúság nehéz műfaját kellene művelnünk. Önmagunk szelíd elfogadásán belül a szigorú törekvést, hogy változtassunk azon, amin változtatni érdemes.”
„Hagynátok-e földet? hol ősi / Éltünknek fája vert gyökért!”
Mondja Tompa Mihály, s e föld, Felső-Magyarország vidéke a középkorban a Magyar Királyság fejlettebb területei közé tartozott. Városai, bányavidékei európai szinten is jelentőséggel bírtak. Nem véletlenül volt tehát vidékünk a német, (szász) a szláv és az anabaptista habán telepesek egyik fontos célpontja.
A török hódoltság korában a maradék Magyarország a török elől menekülő, alapvetően magyar ajkú népesség menedéke lett, ahová tömegével húzódtak föl délről. A reformáció hullámai ekkoriban érték el hazánkat, s a magyarság jelentős része, a korszak végére a kálvini irányzat, míg a szlovákok zöme pedig a lutheránus vallás követése mellett állapodott meg.
A katolikus megújulás központjává az esztergomi érseknek átmeneti otthont adó Nagyszombat városa vált, ahol Pázmány Péter 1635-ben megalapította a török kiűzése után Budára települt és ma is Budapesten működő tudományegyetemet. Ahogyan a magyar nyelv és műveltség ügyén fáradozó főpap fogalmaz:
„Ennek a lesújtott hazának jólétén, s a nemes magyar nemzet tekintélyén segíthetne ezzel az egyetemmel, amelyben ennek a harcias nemzetnek fiai szelídülnének és egyben az egyház kormányzására épp úgy, mint az állam igazgatására is képeztetnének.”
Buda török kézre kerülése után a Magyar Királyság fővárosa, országgyűlési és koronázási székhelye Pozsony lett, amelynek kedvező földrajzi helye, dunai kikötője és erős vára biztonságos gazdasági, kulturális fejlődést tett lehetővé. Ez a város évszázadokon át volt az ország nyugati kapuja, Buda után a második – majd egy ideig az első – kultúrközpontja. A magyar főurak a XVI. századtól a Bécshez közeli fővárosba tették át székhelyeiket, s itt építették föl téli palotáikat. Az utolsó rendi országgyűlést is itt tartották 1847-48-ban.
Pozsony Bratislava néven ma Szlovákia fővárosa, politikai, gazdasági és kulturális központja, ahol rengeteg magyar emlékhelyet, régi magyar épületet találunk. E városban született többek között gr. Batthyány Lajos, 1848 vértanú miniszterelnöke is. A Felföld nyugati felén, a Csallóköztől északra találjuk a Mátyusföldet, amely a történeti Pozsony, Komárom és Esztergom megyék Dunától északra eső területeit és a Vág folyó völgyét foglalja magába. A Pozsony, Nagyszombat, Nyitra, Érsekújvár és Komárom városok által közrefogott bortermő vidéken olyan jeles mezővárosokat találunk, mint a zsoltárfordító Szenczi Molnár Albert szülőhelye, Szenc, a táncairól nevezetes Galánta, csillagvizsgálójáról híres Ógyalla, viseletéről Bátorkeszi, Kéménd, hídjáról Párkány. E tájon ringott egykor bölcsője Prohászka Ottokárnak, a nemzetnevelő papnak és Jókai Mórnak, a magyar romantika legnagyobb írójának. A csehszlovákiai magyarok kiemelkedő vezetője, mártírja gróf Esterházy János Nyitraújlakon született.
Néha lenyűgöz a népművészet mívessége, aprólékossága, összetettsége. Több száz öltés egyetlen centiméternyi anyagon, a néha csak nagyítóval látható karcolatok aprólékossága, a feszes és pontos kompozíciós rend. Az benne a csoda, hogy máskor pedig nehézkes, alig komponált, sokszor véletlenszerűnek tűnő vonalak beszélnek ugyan arról a Rendről. Pontosan olyan hierarchia ismerhető föl ezeken a tárgyakon, mint a természetben. S lehet, hogy a mívességet, a datáltságot mai kereskedelmi világunk, a kereskedők és az aukciós katalógusok anyagi tekintetben többre értékelik, ám ezek a botladozó művek is elengedhetetlen részei a nagy rendszernek – a képet kereső és alkotó ember világának. Lehet, hogy a gazdasági növekedés bűvöletében éppen mi, mai emberek nem vagyunk részei ennek?
A valódi tudás olyan, mint a búvópatak. Adott esetben nem is látszik, apa a fiának, anya a leányának úgy adhatja tovább, különösebb rontás nélkül, hogy talán nem is értik igazán mi az értéke, mit is jelent. Ez a hagyomány ereje! Azután jön egy új generáció s minden úgy tör föl, mint valami tiszta forrás, vagy, mint a bibliai földbe rejtett kincs. S egyetlen pillanat alatt élet forrásává válik évszázadok letisztult tapasztalata, háborúk és csöndes túlélések tanulságai, közös célok, generációk során átszűrt megfigyelések, a közösségi géniusz teljes bölcsessége. Ha ezt végleg elveszti egy közösség, az az amnéziát követő pillanatban szét is esik!
Ebben a részben két Ipoly-menti imádságot is közlünk:
Hová mégy Aranyszájú Szent János?
Kakasok szólának,
Máriát kiáltának,
Krisztus Urunkat kergették,
Krisztus Urunk, ki az aranyfánál,
Aranyfának ágán üdvözültek virága.
Arra menyen Aranyszájú Szent János,
Hová mégy, hová mégy, Aranyszájú Szent János,
Megyek a fekete fődnek színyire,
Ottan láték két kűkáponkát,
Arra megyen tizenkét apostol,
Se nem áldva,
Se nem látva,
A fejet lehajtva,
A szíve szomorodva,
Aki ezt az imádságot este reggel elmondja,
Vélem leszen a mennyei paradicsomban.
Ámen.
Ostyava Józsefné Szendrei Rozália Szül.: 1916. Apátújfalu;
Gyűjtötte és lejegyezte: Harangozó Imre, 2002. július 07.
Szent szåkrámëntumba bëteszik…
Mikor å kåkåskå mëgszólål,
Kiáltjå Máriå kelj föl,
Jézuskát a zsidók kergetik,
Mågås keresztfárå fölfeszítik,
Három csöppenet vére lëcsöppen,
Szent angyalkåk fölszegyik,
Szent szåkrámëntumba bëteszik,
Åki ezt az imádságocskát minden nap elimádkozza,
Hålálos bűnöktül mëgszåbådul.
Ámen.
Saliga Imréné Pásztor Mária Szül.: 1919. Palást.
Gyűjtötte és lejegyezte: Harangozó Imre, 2002. július 08.
