Szerény, halk szavú ember, neves főorvos, sokunk barátja, a magyar nemzeti érdekek kitartó képviselője, közíró, a politikai-társadalmi eligazodást segítő cikkek, könyvek szerzője 91 év után szelíden elfogadta a végső megpihenést, ránk hagyva szellemi örökségét.
Az Érsekújvár melletti Bánkeszin született. Ősei Horvátországból származnak. Apja falusi értelmiségi, jegyző volt Negyeden, anyja Pozsony mellől, a gazdálkodó Denk-család tagja.
Nagybátyja a háborús években magas közjogi pozíciót töltött be. Komáromi házában több menekülő lengyel katonatisztet látott vendégül. Könyvtára, az ott folyó szellemi élet nagy hatással volt a fiatal Lászlóra.
Révkomáromban járt elemi iskolába. 1947-ben átszökött Magyarországra. A budapesti Ügetőnél helyezkedett el, hogy „pályamunkás” besorolása lehetővé tegye továbbtanulását a szocializmus világában. Az ELTE Bölcsészettudományi Kar történelem, magyar nyelv- és irodalom szakán és az orvosi egyetemen végzett summa cum laude.
Deme László nyelvészprofesszor és Janics Kálmán orvos hatására a magyar kultúra fennmaradása érdekében a 70-es évek elejétől a rendszerváltásig saját költségén ezrével küldte a könyveket a Felvidékre, Erdélybe, hogy segítse az ottani magyar felnövekvő nemzedéket nevelő pedagógusok, értelmiségiek munkáját.
Maga szervezte a könyvek eljuttatását rendszerint bizalmas „futárszolgálattal”. Hetente kétszer kórházi ügyeleti ideje alatt számos „vendéget” fogadott, civil ellenzékieket. Több erdélyi főpap járt nála, vitték a könyveket, híreket, gyógyszereket. Határon túliak valóságos búcsújárása zajlott ügyeleti szobájában.
Az állambiztonság egészen a rendszerváltásig figyelte, jelentéseket adtak le róla, mint ellenzéki nacionalista jellegű csoportosulás szervezőjéről.
Sem a gyógykezelésben, sem a politikában nem a tüneti kezelés híve volt, hanem a bajok gyökerét, okait kutatta. Meglátta mind a szocializmus, mind a kapitalizmus hibáit, mindenekelőtt a nemzetet segítve a kívülről rákényszerített rendszerek túlélésében. A Kárpát-medencében sem a szomszéd népek nacionalista megnyilvánulásainak leleplezésével foglalkozott, hanem a magyar sorskérdéseket elemző írásaival a magyar nemzet megmaradását igyekezett elősegíteni.
Magam is Érsekújvárról szöktem 11 éves gyermekként és szlovák szakos lettem. Amikor Horváth László főorvos úr felismerte békítő célú tudományos munkámat, hosszú évekig segítette azt.
Nála nélkül nem születtek volna meg könyveim, szlavisztikai intézetem, megannyi diplomás nevelése. Édesanyám gondozásáért örök hálával tartozom neki.
Számos elismerés mellett 2012-ben a köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjével tüntette ki, a Bethlen Gábor Alapítvány Teleki Pál Érdemérmét, a Rákóczi Szövetség Emlékérmét ítélték neki.
Legyen áldott önzetlen munkálkodása, célratörő gazdag élete.
A szerző egyetemi tanár, a Szlavisztika-Közép-Európa Intézet alapítója
