Egy ország elleni támadás azt hinni, hogy ha Matovič megbukott kormányfőként, akkor jó lesz pénzügyminiszterként, s egyfajta modern Mózesként kivezeti népét Egyiptomból, pontosabban esetünkben a járvány miatt egyre mélyülő gazdasági válságból.
Ilyen csodák márpedig nincsenek, ez sajnos nem így működik, főleg annak ismeretében, hogy korábban kijelentette, fogalma sincs még az otthoni pénzügyeikről sem, az asszony kezeli a családi kasszát. Emlékezzünk csak arra, amikor a sajtóban felröppent hírek szerint Matovič felesége 10 millió eurót fektetett be az Arca Capital pénzügyi csoportnál. A kormányfő minderre úgy reagált, hogy immár 14 esztendeje nem kérdezi a feleségét arról, mibe fektet be, hová teszi a pénzt. Ha olvasott volna József Attilát, a tegnapi bejelentés hajnalán, borotválkozáskor a tükörbe pillantva, a költő után szabadon így szedhette volna rímekbe az ország sorsát megpecsételő elhatározást:
„Ha már a családi kasszát kézben tartani nem tudom,
Akkor egész népemet fogom
– lopott diplomás fokon –
Pénzügyekre
Taní-tani“
Bárhogy is van, az, hogy állítólag halvány fogalma sincs a családi költségvetésről, nem lenne éppen jó ajánlólevél egy pénzügyminiszteri poszt betöltésére meghirdetett „állásinterjún“. Már ha lenne ilyen, mert ezeken a posztokon ilyesmiről szó sincs, nincs szükség alkalmassági vizsgára, pontosan meghatározott végzettségre, gyakorlatra és egyéb földhözragadt követelményeknek sem kell megfelelni, ezek az emberek a jelek szerint ugyanis mindenhez értenek, kormányfőből lehet valaki pénzügyminiszter, ahogy lehetett volna egészségügyi miniszter is, hiszen olyan eredményesen kézben tartotta a járványhelyzetet…
Ha mindehhez még hozzávesszük azt a színpadias nyilatkozatot, mellyel ezt a hírt bejelentette, nevezetesen, hogy a nagyhét előestéjén, „amelyet a szenvedés, az áldozat és az elengedés szimbólumaként ünneplünk”, úgy döntött, hogy tesz egy gesztust azok felé, akik a lemondását követelték, hogy aztán a politikai nyugdíjba vonulás helyett mártírként áthelyezze becses hátsóját a pénzügyminiszteri székre, el kell mondanunk, hogy ezzel aztán valóban feltette az i-re a pontot.
S hogy ezt a szégyenteljes színjátékot egyelőre lezárva Veronika Remišová „államférfihoz méltó gesztusnak” minősítette Matovič bejelentését, azt jelenti, hogy ennek a garnitúrának a hatalom mindennél fontosabb, s hogy még annyi gerincesség sem szorul beléjük, mint Robert Ficóba, aki legalább ment, amikor mennie kellett.
Ők viszont maradnak, s miután heteken át kígyót-békát kiabáltak egymásra, most mintha mi sem történt volna, némi helycserékkel, de folytatják ezt a dicstelen kormányzást, egészen a következő koalíciós válságig. Valahogy az az érzése az embernek, hogy erre nem kell sokáig várnunk.
(NZS/Felvidék.ma)
