Papjaink elkötelezettsége, szolgálata egyre nélkülözhetetlenebb. Mekkora teher hárul rájuk, s mennyiben vannak magukra hagyatva? Hiszen az elmúlt hetven évben az erőszakos hittiprás megtette a magáét, amelynek következményei az utódokra is hatnak.
Reményik Sándor intelme: „Ne hagyjátok a templomot és az iskolát” ma is aktuális, bár ma már más értelemben is szükség van templomaink védelmére, hiszen a XXI. század rémálma is fenyegeti kereszténységünket.
Erről és egyéb napjainkban nyomasztó gondokról is beszélgettem dr. Fóthy Zoltán párkányi esperessel, aki 2018. decemberében került több állomás után e határ menti kisvárosba.
Párkányi helyét elfoglalva, alig pár hét után kinevezte Önt a megyei püspökség körzeti esperesnek. Hogyan fogadta ezt a megtiszteltetést és mit jelent ez a mindennapi életében?
Aki az életben bizonyos „előléptetést” megtapasztalt, érezhette, hogy az több felelősség és intenzívebb szolgálat egyben. Így próbálok tekinteni erre a kihívásra a párkányi plébánia lelkipásztori szolgálata mellett. Az esperesi funkció ugyanis nem a plébánia hívő közösségét érintő papi feladat. Az esperes feladata a rábízott esperesi kerületben a közös lelkipásztori tevékenységet előmozdítani és összehangolni azokkal a paptestvérekkel, akik a meghatározott kerületben teljesítenek szolgálatot. A párkányi kerületben egyébként tíz plébános és egy káplán van. Az esperesnek szintén gondoskodnia kell arról, hogy a kerületén belül működő lelkipásztorok a számukra előírt feladatokat teljesítsék, s hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt. Így tehát esperesnek lenni sokkal inkább szolgálat, mint kitüntetés. Igyekszem ennek eleget tenni, amennyire a lehetőségek engedik.
Fóthy Atyáról már mindenki tudja, hogy fáradhatatlanul dolgozik. Az elmúlt két évben jelentős változások történtek a helyi egyház berkeiben: templomfelújítás, az egyházi földek, területek rendezése, a napi online misék bevezetése, a weboldal beindítása, a legújabb felújítási munkálatok, (templom külső része, a marianum), templomfűtés szerelése. Mindezek mellett a városi és a nánai fília szentmiséit celebrálja, és a magyar temetések is az Ön feladatai közé tartoznak.
A plébánosi szolgálatnak, és a becsületesen végzett bárminemű munkának hátterében a mindennapok hűségének kell állnia.
A nekünk ajándékozott időt szeretnénk ugyanis minél jobban kitölteni, szolgálatban és szeretetben, miközben a jóságos Isten segítségét is kérjük. Az ő országának kiteljesedéséért imádkozunk. Plébánosi tevékenységem mozgatórugója „Isten nagyobb dicsősége” – amint ezt Loyolai Szent Ignác megfogalmazta. Egyébként is: a mulandóság völgyében bármit teszünk, csak ennek az örökkévalóságba lendítő távlatnak fényében van értelme. Nem szeretném persze, ha életem aktivizmusba fulladna, mert az is véglet.
Elsődleges feladatként számomra mindenképp az emberek Istennel való kapcsolatának megszilárdítása áll. Hiszen ő alkotott minket, és feléje irányul életünk, amit az idő folyása, mint ránk nehezedő valóság is fémjelez.
Isten csodái vagyunk. Létünk lelki dimenziója tagadhatatlan. Számomra minden egyes emberrel való találkozás fontos, mert mindenkiben Isten képét láthatom.
Néha ugyan homályosnak tűnik a kép, de mégsem én vagyok aki ítélkezhet. Ez az Isten feladata, az enyém pedig, hogy általam minél jobban kitisztuljanak az emberi lét motívumai az emberek életében.
Ezért is szeretném megteremteni magam körül azokat a lehetséges körülményeket, amelyek ennek kibontakozását elősegítik. Akár materiális értelemben is, hiszen nem tagadhatjuk: Isten ilyen világba helyezett minket. Benne azonban minden anyagi dolog csupán javunkat szolgálhatja, amennyiben nem válunk azok rabjaivá. Ennek fényében próbálok szemlélni mindent, így templomaink felújítását, lelkipásztori központunk korszerűsítését. Köszönet minden jóakaratú embernek, aki bármilyen formában támogatja ilyen jellegű beruházásainkat. Hála a Magyar Kormány támogatásainak is, amelyekkel a felvidéki magyarság felemelkedését segítik. Nagylelkűségükből nekünk is jutott!
Az anyagi jellegű terveken túl természetesen a lelkipásztori tevékenység az elsődleges. Megpróbálom minden korosztálynak továbbítani az evangélium szépségét, a Jézussal való találkozás csodálatos élményét, a „mag szárba szökkenését” pedig rábízzuk a Szentlélekre. A lelkipásztorkodás szentségi formáin túl a katekézisek és a személyes találkozások sokasága, a kommunikáció különböző formáival … ez mind-mind kitölti mindennapjaimat. Így a sok elfoglaltság mellett óvatosan tervezek. Spontán módon, Istenben bízva bontakoznak ki a konkrét tervek, amelyek közösségünk lelki életét és jövőjét kívánják gazdagítani.
Mindezek mellett középiskolákban hittanórákat tart, tehát a fiatalokkal is foglalkozik…
Néha úgy érzem, hogy a fiatalokra már kevés időm jut, amellett, hogy tényleg a párkányi és a zselízi gimnáziumokban is tanítok hittant. De legalább a fiatalok között vagyok, és a hittanórán túl is keresem az alkalmat, hogy megszólítsam őket.
Nehéz és kritikus éveket élünk e felbolydult világban. Hogyan látja a kereszténység jövőjét? Mit mutatnak a számadatok akár helyi, körzeti viszonylatban, és főleg a jövő nemzedékére vonatkozóan? Érzik a fiatalok hitük és vallásuk megélésének szükségét?
A keresztény hit a maga teljességében ragadja meg az embert, és így reflektál létére. Aki ennek a távlatnak erejében kívánja látni és megélni életét, az biztos felfedezi benne az abszolút jövő zálogát.
A hagyományokra épülő kereszténység képe eltűnőben van. A számok viszonylatában is visszaesés tapasztalható, kevesebb gyermek születik, s kevesebben is kérik gyermekük keresztségét. Abban azonban bízhatunk, hogy azon „kevesek”, akik megnyílnak Krisztus és Egyháza felé, engedik, hogy a hit egzisztenciális mélységben megérintse őket.
A fiatalok pedig mindenképp szebb jövőt akarnak, és próbálják megfogalmazni vágyaikat. Ma sok fiatal intelligens kereső. Csakhogy az eszmék zűrzavarában nem könnyű nekik eligazodni. Olykor lázadozó létük és tapasztalatuk azt mutatja, hogy maguk nem tudnak nyugalmat és teljességet szerezni önmaguknak. És itt kell megmutatnunk számukra, hogy az igazi és a voltaképpeni vágyakozás csak az Isten utáni vágyakozás lehet.
Mit tanácsol a ma félelemben, aggodalomban élő embereknek, lett légyen Istenhívő, vagy Istenfélő, esetleg hitetlen ember?
Az elmúlt hónapok tényleges félelmet váltottak ki nagyon sok emberben. Hiszen hirtelen szembe kellett nézniük az elmúlás lehetőségével, amire egyébként máskor egyáltalán, vagy csak alig gondoltak.
A halál gondolata egzisztenciális félelmet kelt, de a halál fölött győzedelmes Úr Jézus egész életünket érintő bizonyosságot ad.
Jézus titkában felismerjük az isteni bölcsesség jeleit és reményünk forrását. A hitet mellőző egyén számára az intellektuális becsületesség a járható út, az állandó keresés folyamatának megélése, hiszen létünk nem sztatikus. A fejlődés és a szeretetben való növekedés pedig bizonyosan kitágítja szellemi és lelki életünk horizontjait, utat nyitva a jóságos Istenhez.
***
A minap olvastam, hogy a kereszténység romjain épül a muzulmán London. Csaknem ötszáz keresztény templom zárt be a brit fővárosban 2001 óta, sokat közülük
muszlimok vásároltak fel és alakítottak át mecsetté.
Elgondolkodva Fóthy atya válaszain, s a világban zajló eseményeken, kereszténységünk védelme rajtunk (is) múlik.
A felvidéki magyar papság jövője nagyon is a vészharang kongatásra ad okot. Nekünk kell melléjük állni, a hit és a szeretet hordozóihoz, közösen értünk, értük és velük is összefogni, civil vonalon is, de a hazai magyar politikai életben is.
