Világszerte a keresztyénségben ma tartják az egyházi év utolsó előtti vasárnapját. Ki ne kapná fel a fejét erre: utolsó előtti? S mi van, ha tényleg így lesz? Ha nemcsak az egyházi naptárban, hanem a globális és a lokális naptárakban is ez lesz az utolsó előtti vasárnap? Bizarr a gondolat? Egyáltalán nem.
Azt az órát senki sem tudja, csak a világ Teremtője! És egyszer eljön. Korunk egyik legkiválóbb protestáns gondolkodója élete summájaként megírt Reménység etikája (2010) című könyvében külön fejezetben ír a terrorizált tudatú mai emberiségről (J. Moltmann). Azokról a válság-szcenáriókról, amelyek olvadó jéghegyekként vagy ömlő lávafolyamként törnek rá mindennapi tudatunkra, életünkre. A most befejeződött klímacsúcs nem arról szól, hogy mit lehet(ne) még tenni az utolsó előtti pillanatban az egyre brutálisabb természeti jelenségeket produkáló, ember okozta klímaválság mérséklésére?
És a közel 2 éve az emberiség nyakába szakadt Covid-19, s a nyomában a megrendült pénzvilág, és a személyes jövőtervezések megtorpanása nem a nyomasztó krízis mindennapi tapasztalatai? S a migránsok nyomulása Európa lengyel határain? A világméretű hackertámadások? Meg a hétköznapi terror tombolása a kommunikációban, a közbeszéd „eltrágyásodása”, minden korábbinál vastagabb és durvább szlengek járványszerű terjedése?
Terrorizált tudattal élünk, de meddig lehet így élni? Boualem Sansal, a Párizsban élő algériai író 2015-ben megjelent könyve futótűzként olvasott lektűrje lett az emberiség problémaérzékeny részének. 2084 – a világ vége című könyve kapcsán készült interjúban így fogalmazott:
„Az iszlám terroristák nem fegyverrel fogják legyőzni Európát, hanem a félelem, a megfélemlítés eszközével. A mindennapok megrontásával, a terrorizált tudat bénító erejével.” Roppantul elgondolkodtató.
Roppantul elgondolkodtató. Miként az is roppant elgondolkodtató, hogy a „halál kultúrája” ellenében éppen a fenti Ige jelent meg a bibliaolvasó világ múlt heti lelki horizontján, 69 nyelven. Isten csodálatos gondviselése, világméretű lelki gondozása, az „élet kultúrája” jeleként. Mert Ő mindig üzen. Éppen azt, amire szerinte igazán szükségünk van. A krízisek világcivilizációjában a továbbvivő üzenetet mondja.
Miként Ravasz László fogalmazott közel egy évszázada: „A válság megoldása a váltság. Ilyen egyszerű.” Ilyen egyszerű? Igen, az okoskodás, a mindentudás pöffeszkedése, a bábeli, Isten fölé kerekedni akaró aránytévesztő emberi tudat helyére lépő bizalom és hit számára ilyen egyszerű. Ahogyan az 1922-es Római levél magyarázatában a kor világítótornya, az Ige teológusa, Barth Károly Bázelben pontosan a 12. fejezettől kezdve fejtegeti az etika kérdéseit a nagy zűrzavar, az első világháború utáni válsághelyzetben. Ő a fenti Igét úgy fordítja, hogy ne alkalmazkodjatok e fennálló világkorszakhoz. Hiszen a görög eredeti aión-t használ az időleges, pillanatnyi korszak jelölésére.
Az új Luther-fordítás még inkább aktualizálja az Ige figyelmeztetését: ne alkalmazkodjatok e jelenvaló világ múlandó sémájához. A halál sémájához.
Ahhoz a sematikus gondolkodáshoz, amit a terrorizált tudat diktál. A felhalmozódó krízisjelenségek okozta pánikhoz vagy az ellenkező hatásként jelentkező közönyhöz, melynek közönséges refrénje: Mit érdekel engem, teszek rá. A kétségbeesés és a cinikus, önző nemtörődömség egyformán életveszélyes, a terrorizált tudat negatív márkájú terméke. Az Ige pedig azt mondja, dobjátok el ezeket a sémákat, ne dőljetek be a válságjelenségeknek. Vegyétek komolyan ezeket, de ne ez határozza meg kizárólagosan földi létezéseteket. A kor diktátuma.
Inkább azzal vegyetek részt az élet kultúrájának egyéni, családi, nemzeti, egyházi, globális, jobban mondva planetáris építésében, hogy a legnemesebb értelemben pro-testáltok. Kiállotok a megújulás, a személyes és közösségi gondolkodásbeli, kommunikációs, életszemléleti megújulás, reformálódás, etikai innováció mellett. Álljatok bele a megújulás égi-földi folyamatába, az Isten szerinti antrópikus, emberi megújulás korszakos lelki folyamatába.
És miközben hatalmas megrázkódtatások vagy cinizmushullámok mossák lelketek partjait, ti azt keressétek, mi az Isten akarata ebben a világkorszakban. Mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. Földi létezésetek autonómiájának, még mindig lehetséges függetlenségének a záloga, biztosítéka.
Ez az Isten szerinti élet ellenkultúrája, amelynek Magna Chartája a Biblia. A 200 éve született Dosztojevszkij számára is ez volt az élet ellenkultúrája Szibériában a katorgán, a korabeli Gulágon, amivel túlélte a szinte túlélhetetlent. S akit Barth idézett kommentárjában 26-szor, hogy az etikus élet jövőesélyeit a nagy orosz író példájával is alátámassza. Szakadjunk hát el egy nagy lelki szabadságmozgalomban a békesség fegyvereivel: napi Istenre figyeléssel, bibliaolvasással, imádsággal, az élet és a remény kultúrájának legszemélyesebb hitével és napi építésével a nyomasztó sémáktól, amelyek kíméletlenül ránk törnek.
Az emberi romlás és rontás okozta kíméletlenséggel szemben csak egyetlen védelmünk, erős várunk van: maga Isten. Aki Őbenne elmerül, az nem elsüllyed, hanem éppen hogy felülemelkedik a sémákon, illetve megtanulja a felülemelkedés kultúráját.
És a remény kultúráját, az utolsó pillanatig megmaradó reményét, amivel Luther hagyta ránk a jövő mentőövét. Ezt írta: Ha tudnám is, hogy holnap vége lesz a világnak, még ma elültetnék egy almafát. Az egyházi év utolsó előtti vasárnapján, és a földi élet abszolút törékenységének, végességének és a sematikus krízis szcenáriójában tárjuk ki szívünket az Ige előtt. Hallgassuk meg és gondolkodjunk el az égi szón: Ne alkalmazkodjatok e világ sémájához, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával… És terrorizált tudat helyett éljünk „a legszebb még hátra” van hitbeli távlatosságának és isteni realizmusának a reformált, reformáló, megújító tudatában! A táguló horizontok vonzásában…
(Dr. Békefy Lajos Ph.D/Felvidék.ma)
