Fotó: WWF

A szlovákiai vidéken a földek, erdők és az élővilágért dolgozó emberek, de egyre több hazai és külföldi turista és nyaraló elégelte már meg a környezetvédelmi civil szervezetek képviselői és a környezetvédelmi miniszter szájából elhangzó félrevezető információkat. A vadászok, később a turisták, a fotósok és a kistelepüléseken élő emberek megvádolása után, akik nyilvános tiltakozásukkal fejezték ki felháborodásukat és egyet nem értésüket a szlovákiai medveprobléma elbagatellizálása kapcsán, a miniszter ismét a vadászok ellen fordult, azzal vádolva őket, hogy a medvéket a szóróhelyekkel szinantropizálják.

Hazugságok a szórózásról

A kormányrendelet és az afrikai sertéspestis (ASP) elleni nemzeti felszámolási terv alapján jogszerűen és törvényesen létesített szóróhelyek segítik a vadászokat a vaddisznó hatékony vadászatában. A vadászok ezen tevékenységét szigorúan szabályozzák, regisztrálják és ellenőrzik. A Szlovák Vadászkamara a vaddisznóállomány szabályozásának okait, formáit és eljárásait riportokkal, videókkal és podcastokon keresztül ismerteti. Bárki, aki akár csupán alapvető ismeretekkel is rendelkezik a vaddisznó biológiájáról, tudja, hogy a szóróhely nélküli egyéni vadászat nem hatékony, időigényes és nagyon lassan tudja csak csökkenteni a populáció létszámát az erdei élőhelyi körülmények között.

Két évvel ezelőtt a Szlovák Vadászkamara javaslatára a csülkös vad szemestakarmánnyal való etetésének tilalma bekerült az ASP-re vonatkozó nemzeti felszámolási tervbe, valamint az élelmiszer-maradékokkal és egzotikus gyümölcsökkel való szórózás tilalma. A Szlovák Vadászkamara létrehozott egy külön e-mail címet (podnety@polovnictvo.sk), ahol az ilyen nem megfelelő etetést be lehet jelenteni. Egy év alatt mindössze 5 panasz érkezett erre az e-mail címre. Mindegyiket az illetékes állami erdészeti és vadgazdálkodási hatósági szervekhez továbbítottuk megoldásra. Manapság az illegális szórózással kapcsolatos problémák szinte nem is léteznek. Ezt bizonyítja a nem megfelelő szórózásról készült több éves felvételek használata, amelyeket a természetvédők újra és újra felhasználnak a vadászok lejáratására.

A közelmúltban a médiában ilyen felvételeket hoztak nyilvánosságra a Polyánán (Poľana) történt répával való szórózásról, de szándékosan elhallgatták, hogy a felvételek 2020-ban készültek.

Ez egyértelmű bizonyítéka a célzottan szerkesztett híreknek és a bűnbakkeresésnek ott, ahol a valóságban nincs is bűnös.

Hazugságok a szinantropizációról

„A százszor elmondott hazugság igazsággá válik” – ezt a mondást nyilvánvalóan mindazok vallják, akik a vadászokat a medvék illegális etetésével vádolják. Szakértők és zoológusok egyaránt megerősítik számunkra, hogy a szóróhelyek látogatása nem szinantropizálhatja a medvéket, mert a vidéken bőven van más bőségesebben elérhető táplálék, mint a vaddisznók csalizására szánt néhány kilogrammnyi élelem. A medve előszeretettel alkalmazza a lehető legkönnyebben való jóllakás módszerét. A

több tucat hektárnyi kukorica és más mezőgazdasági termény a medvék számára jobb és megbízhatóbb táplálékforrásnak bizonyult, mint a szóróhelyen kihelyezett takarmány.

Legfőbb ideje felismerni, hogy a farizeusi magatartás és a populista, a medvék védelmének fontosságát esztelenül dicsőítő intézkedések végső soron a populáció általános veszélyeztetését jelentik. Az az állítás, hogy az embernek a természetben megfontoltan és éberen kellene viselkednie, mert nem ő, hanem a medve van ott a természetes élőhelyén, a szlovák valósághoz képest teljesen téves.

Mi a helyzet a falvakban, városokban, temetőkben, gyümölcsösökben és kertekben megjelenő medvékkel? Vajon ott is természetes élőhelyükön vannak, és az embernek még a lakása lépcsőjén is ébernek kell lennie?

Hazugságok az „ellenőrizhetetlen trófeavadászatról”

Az állam több évtizede nyilvántartást vezet az összes elejtett medvéről. Minden egyes elejtett egyedet az Állami Természetvédelmi Felügyelet alkalmazottai ellenőriztek, akik felveszik az egyed biometrikus adatait. Szintén hazugság, hogy a medvéket féktelenül vadászták, és csak a domináns hímekre vadásztak, a nőstényekre nem. A Polyánán például az elejtett állatok 50%-a nőstény volt, a legnagyobb elejtett medve tömege pedig 170 kg. A vadászatot mindig az alacsonyabb súly- és korcsoportokban folytatták, hogy csökkentsék az állomány létszámát. A súlykategória be nem tartása esetén a vadászatra jogosultat (vadásztársaságot) szankcionálták.

A vadászokat azzal vádolják, hogy a medvékre nyereségvágyból akarnak vadászni. Szlovákiában átlagosan 40 medvére vadásztak, és a 3000 eurós átlagár 120 000 eurós nyereséget hozott Szlovákia-szerte.

Régebben csak az állami erdőkben vadásztak medvére. És még akkor is, amikor a medvevadászatot kivételes esetekben végezték, zömmel az önkormányzatok kérésére az élet és a tulajdon védelme érdekében, azt is főként az állami erdészetek végezték, és a vadászatból származó nyereség az állami vállalat költségvetésébe került.

Egy civilizált világban lehetetlen, hogy a civil szervezetek tagjai, sőt még a kormányok is tömeghisztériát keltsenek a probléma valódi okairól szóló tények elferdítésével, hazugságokat terjesztve a trófeavadászatról vagy a több milliós haszonnal járó vadászatról.

A jövő nagy valószínűséggel bebizonyítja majd, hogy Szlovákia nem fogja tudni kezelni a medveproblémát a vadászok segítsége nélkül.

Az állam által jól tartott bevetési csoport lenne a szlovákiai megoldás?

Az állam most a bevetési csoportot fizeti, amely többek között medvéket pusztít el. A vadászat korábban a régiók és az állam számára is előnyös volt. Sok európai országban ez ma is sikeresen működik, és az emberekkel való konfliktusok – Románia kivételével – alig fordulnak elő. Ennek oka a szabályozott vadászat, amelyet mi is előnyben részesítenénk. Ehhez a medvét át kellene sorolni az élőhelyvédelmi irányelv IV. mellékletéből az V. mellékletbe, amit 2020 óta mindkét minisztériumnál kérvényeztünk. Úgy véljük, hogy a bevetési csoport létrehozása csupán kiegészítő, nem pedig rendszerszintű megoldás, és szükségtelenül terheli az állami költségvetést.

A szlovákiai medveprobléma megoldásának koordinálásához elegendő, szakmailag művelt humán erőforrás áll rendelkezésünkre, mind az államigazgatásban, mind az állami erdészeti szervezetekben, mind a vadászati önkormányzatban, anélkül, hogy az adófizetők pénzét kellene felhasználni.

Felszólítjuk a Környezetvédelmi Minisztériumot és a civil szervezeteket, hogy tartózkodjanak attól, hogy a tények céltudatos manipulálásával eltereljék a figyelmet a medvék magas egyedszámával kapcsolatos valódi problémákról.

A medvék által megtámadott hat ember és a medvék Érsekújvár, Nyitra és Radosna közelében való megjelenése is olyan figyelmeztetés, amelyet egyetlen felelős és józan ember sem hagyhat figyelmen kívül.

Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a vadászati jog gyakorlása, a vadászat és egyéb vadak vadászata szigorúan nyilvántartott, szabályozott, ellenőrzött és korlátozott. Minden vadász beírja magát a vadászterületen tett látogatásai során a nyilvántartási könyvbe, ahol feltünteti a látogatás időpontját, a helyszínt, megállapításait, az elejtett vadra vonatkozó információkat, amelyet egy összetéveszthetetlen kóddal ellátott jelzőcímkével, krotáliával is megjelöl.

A vadászati jog gyakorlása olyan észszerű tevékenység, amelyet a gyakorlatban bevált szigorú előírások szabályoznak. Ezért nem vagyunk meggyőződve arról, hogy a lakosságot fenyegető fokozott veszély idején helyes lenne bevetési csoportokkal kísérletezni, a nyilvánosságot hiányos és torz információkkal tűrésre kényszeríteni,

és kockáztatni, hogy Szlovákiában újabb tragédia történjen.

A parlamentben megállapodás született arról, hogy a medvéket csak a bevetési csoport pusztíthatja el, és hogy csak szinantróp medvékről lehet szó. A Szlovák Vadászkamara soha nem szorgalmazta a medvék nagyarányú állománycsökkentését, csupán évek óta arra hívja fel a figyelmet, hogy a medvék számát a medvékkel való gazdálkodásra vonatkozó stratégiai tervvel összhangban csökkenteni kellene, amelyet 2016-ban minden érdekelt fél, köztük annak benyújtója, a Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma dolgozott ki és hagyott jóvá. Teljes mértékben tiszteletben tartjuk a Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottság döntését, és méltányoljuk, hogy jelentkezik a politikai akarat a helyzet normalizálására a medveállomány állapotával és tendenciájával kapcsolatban, de szeretnénk ismételten rámutatni, hogy nem elegendő csak a kialakult helyzet következményeivel foglalkozni. Ennek a helyzetnek az okaival kell foglalkozni, melyek abban rejlenek, hogy a faj élőhelyi igényeihez viszonyítva nagymértékben túllépte a kedvező állománynagyságot.

A vadászat nemcsak a populáció csökkentésében fontos, hanem annak felismerésében is, hogy ki a vadász és ki a zsákmány az ember és a medve kapcsolatában.

A medvepopulációból eltűnt az az információ, hogy az ember is veszélyes ragadozó lehet, és ez az oka annak is, hogy a nőstény medvék az ember lakóhelyére viszik kölykeiket, hogy elbújjanak a hímek elől.

(sajtóközlemény)