Gróf késmárki Thököly Imre, magyar főnemes, kuruc hadvezér, 1682–1685 között Felső-Magyarország fejedelme, majd 1690-ben Erdély fejedelme, 1657. szeptember 25-én született Késmárkon, a család ötödik gyermekeként.
Két bátyja korai halála miatt egyedüli fiúgyermek volt. Kétéves korától félárva, ekkor vesztette el huszonkét éves édesanyját. Gyermekkorától kiváló nevelésben és oktatásban részesült. Apja, gróf Thököly István 1668 januárjában beíratta az eperjesi evangélikus kollégium gimnáziumának grammatikai osztályába. Kiválóan beszélt magyarul, németül, latinul és szlovákul. Játszott a kollégium színjátszó körében, és 1669 októberében a vizsgák utáni színielőadáson is szerepelt. A diákok a háromfelvonásos darab első részét német, a másodikat szlovák, a harmadikat magyar nyelven adták elő. Ezután haza kellett térnie, mert apja szembekerült a bécsi udvarral, amiért belekeveredett a Wesselényi-féle összeesküvésbe.
A császári sereg 1670. december elején megostromolta Thököly várát, Árvát. A halálosan beteg Thököly István december 4-én, az ostrom alatt elhunyt. Hívei a fiatal Thököly Imrét előbb a Liptó vármegyei Likava várába, majd Erdélybe szöktették. A védők 10-én feladták Árvát, de a bosszúálló ostromlók nem engedték eltemettetni a vár urát, kilenc hónapig temetetlenül hagyták. Befalazott kincseit megtalálták, és Bécsbe szállították.
Thököly Imrében ezek az emlékek maradandó nyomokat hagytak, és élete végéig engesztelhetetlen gyűlöletet érzett a Habsburgok iránt.
1678-ban a bujdosók vezérükké választották. A protestáns nemesség nagy része csatlakozott a Habsburgok ellen indított függetlenségi harcához. Hamarosan elfoglalta Felső-Magyarországot, így a bányavárosokat is. Használta a Felső-Magyarország fejedelme címet, és saját nevére arany- és ezüstpénzeket veretett. 1682-ben feleségül vette I. Rákóczi György fejedelem özvegyét, Zrínyi Ilonát.
Ezután szövetséget kötött a törökökkel, akiknek 1683-as sikertelen bécsi hadjárata után az ő helyzete is romlott. A Habsburgok kiszorították az országrészből, ráadásul 1685-ben a budai pasa is elfogta, hogy a békekötésért cserébe kiszolgáltassa, de erre végül nem került sor, és Thököly visszanyerte a Porta bizalmát. 1688-ban nyolcezer fős seregével Telegdnél, majd Váradnál megütközött Donathus Heisler császári generálissal, de vereséget szenvedett. 1690 augusztusában – négy hónappal Apafi fejedelem halála után – Thököly Zernyestnél, török segítséggel legyőzte a császári sereg által támogatott Teleki Mihály erdélyi seregét, és elfogta Heisler tábornokot.
Ezután megválasztották erdélyi fejedelemmé. Októberben a császári seregek kiszorították Erdélyből, majd újabb betörési kísérletét is meghiúsították. 1691-ben elfoglalta Lugost, de nemsokára Szerbiába távozott. 1692 januárjában kicserélte Heislerért a császáriak fogságában lévő feleségét, Zrínyi Ilonát.
1696–97-ben Thököly tisztjei, Esze Tamás, majd Tokaji Ferenc próbálták újraindítani a kuruc felkelést, sikertelenül.
1697 szeptemberében Thököly a törökök oldalán harcolt a Savoyai Jenő herceg győzelmével végződött zentai csatában. Ezután Törökországba menekült. 1699-ben, a karlócai béke alapján, a török udvar a kisázsiai partvidéken, Nikomédiában jelölte ki lakhelyét, itt élt száműzetésben feleségével, Zrínyi Ilonával, akit 1703-ban veszített el. Két és fél évvel később, 48. születésnapja előtt néhány nappal hunyt el, 1705. szeptember 13-án az anatóliai Izmitben.
Földi maradványait II. Rákóczi Ferencével együtt hozták haza 1906-ban, és Késmárkon, szülővárosában helyezték örök nyugalomra az új evangélikus templomban, ahol elhelyezték a palástját és a zászlaját is, valamint azt a feliratos domborművet, amely izmiti sírját borította. A késmárki vár udvarán, 2022 tavaszán leplezték le Thököly Imre lovas szobrát, Magyarország Kassai Főkonzulátusa és a Késmárk városa közötti együttműködésnek köszönhetően. A magyar kormány támogatásából készült szobor Győrfi Lajos alkotása.
Forrás: Wikipédia, Bánó Attila: Érdekfeszítő magyar történelem
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
