Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek
(Apcsel 5,29)
A reformáció mindig a szív reformációja – vagy semmit sem fog megújítani
(Kruska)
Napjaink pörgős eseményszínpadán sorra jönnek olyan visszatekintő írások, gondolatok, amelyek a reformáció hónapját kissé kiemelik a múló idő forgatagából. Néhány írásban annak járunk utána, hogyan gondolkodnak a mai emberek a hitújítás világtörténelmi jelentőségű eseménysorozatáról, Európa népeinek lelki ébredéséről, a bibliai értékrend normává emeléséről, a digitális kor világhálós viszonyai között.
Rájövünk majd, mennyire él különféle hatásaival a reformáció hétköznapjainkban. De arra is, hogy igazából annyit ér a reformáció Kruska huszita teológus szerint, amennyi szívet, azaz emberi életet, személyes gondolkodást képes volt és képes megújítani, mozdítani a krisztusi emberség felé.
A protestáns hit alakította ki a modern világot
Alec Ryrie a „Protestants: The Faith That Made the Modern World” (2017) szerzője és a keresztyén történelem professzora az angliai Durham Egyetemen, a protestáns hit modern világot megalkotó szerepéről és hatásáról írt könyvet. Három fő mozzanatban mutatta be a reformáció legfontosabb újdonságait, újító erejét. Ezek: a szabad vizsgálódás, a demokrácia, és a korlátozott kormányzás.
A szabad vizsgálódás és véleménynyilvánítás tekintetében Ryrie kritikusan mutat rá: Luther nem volt a szólásszabadság apostola. Azt akarta, hogy a keresztyének az igazságot higgyék, ne azt, amit ki-ki akar. Ragaszkodott felismeréséhez, miszerint minden emberi tekintély ideiglenes, és a lelkiismeretet csak a Biblia és a Szentlélek korlátozhatja. Ezzel biztosította, hogy a protestánsoknak sikerült az elfogadható érvelés határait megőrizni. De ez nem ortodox konzervativizmus volt! Később, például a rabszolgaság kérdésében, amelyet évszázadokon át szükségszerű rossznak vagy egyszerűen az élet tényének tartottak, az 1700-as években néhány protestáns biblikus érvelése nyomán az 1800-as évekre új meggyőződésre jutottak. Eszerint a rabszolgaság abszolút és elviselhetetlen gonoszság. A viták és csaták elkeseredettek voltak, de végül a régi ortodox gondolkodás megdőlt. A cenzúrát megviselte, hogy a protestánsok nem voltak hajlandók hallgatni az embertelenség több évszázados gyakorlatáról. A 16. és 17. században a protestáns egyetemek és tudósok élen jártak az új természettudományok megjelenésében, éppen abban a meggyőződésben, amit a fentebb idézett Ige kifejez: Istennek kell inkább engedelmeskedni, mint embereknek. Ehhez még hozzátették: és a lelkiismeretnek.
A demokrácia. Luther valószínűleg félrenyelte volna szeretett wittenbergi sörét, amiről ezt mondta: „Amíg e jó sört iszom, addig is Isten Országa közeledik felém”, ha azt mondta volna valaki neki: a demokrácia felé vezeti a világot. Márpedig az általa elindított mozgalom kérlelhetetlenül ebbe az irányba vezetett. A protestánsok nem azt hangoztatták, hogy megválasztják uralkodóikat, hanem azt, hogy Isten kiválasztása nyomán meghívják őket. John Knox skót reformátor 1558-ban ezt írta: „minden ember egyenlő”. Nem úgy értette, ahogy ma értjük, és határozottan a férfiakra gondolt, nem a nőkre. De gondolatának meglett a maga nagy történelmi karrierje. Egy nemzedékkel Knox után VI. Jakab skót király már azzal vádolta protestáns alattvalóit, hogy „demokratikus államformát” terveznek.
Korlátozott kormányzás. Ez persze nem volt igaz. A monarchiát, a jó rendet és a társadalmi stabilitást a protestánsok is kedvelték. De ha uralkodóik hajlamot mutattak arra, hogy szembeszálljanak Isten akaratával, akkor újra és újra saját kezükbe vették a dolgokat. A jó rendért akár fegyvert is ragadtak az őket üldöző uralkodók ellen. Időnként szembeszálltak vagy megbuktatták uralkodóikat, mivel legállandóbb politikai követelésük az volt, hagyják őket békében élni, ne politizálják tele vagy politizálják át az életüket. Megpróbáltak olyan spirituális teret kialakítani, ahol nem a politikai hatalomé a legerősebb befolyás. Ez a tér Isten Országa volt számukra, a protestáns egyházak lelki-teológiai hátterében. Ez sokkal többet számított, nagyobb érték volt szemükben, mint ennek a világnak a drámai, mulandó viszályai. Az eredmények ellentmondásosak. A protestánsok gyakran engedelmes alattvalói voltak az olykor ártalmas uralkodóknak, nem érdeklődtek a politika iránt, amíg tiszteletben tartották magánszférájukat. Viszont váratlanul makacs ellenállást tanúsítottak uralkodójukkal szemben, ha nem tartotta tiszteletben követelésüket, hogy mentesek legyenek a kormányzati beavatkozásoktól, manipulációtól és zaklatástól. Ezzel hozzájárultak a korlátozott kormányzás szemléletének és gyakorlatának kialakításához. Ez az az elv, amely szerint a kormány elsőrendű kötelessége, hogy amennyire csak tudja, tartsa távol magát az emberek magánéletétől.
A protestáns aktivizmus vonásai
Alec Ryrie így summáz eszméltető könyvében: a protestantizmus ezt a három örökséget adta a modern világnak (szabad vizsgálódás, demokrácia, korlátozott kormányzás). De adott sokak szerint egy negyediket is: a kapitalizmust. Max Weber német szociológus híres érvelése szerint a „protestáns munkaetika” hozta létre a modern gazdaságot. Kétségtelen, hogy a kapitalizmus először a protestáns országok csoportjában jelent meg: Hollandiában, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban. A modern időkben pedig Dél-Koreában. Az ázsiai ország gazdasága 2,7 milliárd dollárról 230 milliárd dolláros GDP-re nőtt (1962–89). Szociológiai tény, hogy ezek azok az évek, amikor a protestánsok, főként a reformátusok aránya az országban 2,5%-ról 27%-ra nőtt. Ahogy Weber rámutatott, a kapitalizmus a „nyugtalan tevékenység” rendszere. Ugyanígy a protestantizmus is, érvel izgalmas tanulmányában az angol történész.
Harajuku Protestáns Templom, Tokió, Japán
A protestáns aktivizmus nem mindig gazdasági természetű. Hiszen van bennünk egyfajta állandó kereső-kutató nyugtalanság, „csodabogárság”: érvelő, protestáló keresés a jobb, igazabb, tisztább után. Érdekes tanulság, hogy a protestantizmus a gyors vagy kirívó társadalmi változások időszakaiban virágzott leginkább. Ez azt is jelenti, hogy viselkedése nem kellően kiszámítható. „Soha nem tudod megmondani, hová mennek tovább ezek a nyugtalan lelkiismeretek. Vigyázniuk kell tehát azoknak a politikusoknak, akik azt képzelik, hogy a protestánsok már a zsebükben vannak” – fejezi be eszméltető eszmefuttatását a reformáció hatáselemzéséről az angol történész.
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
