Hálás vagyok kínai keresztyén lelkipásztor, teológus és újságíró Testvéreimnek a sanghaji Kínai Keresztyén Napilap (CCD) online, elektronikus újság szerkesztőségében, s rajtuk keresztül sok-sok test szerint ismeretlen, de Szentlélek szerint ismerős hívőnek, hogy az Úr szeretetében összetartozunk.
Azt is köszönöm, hogy a CCD oldalán gondosan publikálják évek óta írásaimat.
A minket elválasztó mintegy 9 000 kilométer és a nagy kulturális különbözőségek ellenére mégis értjük és megértjük egymást, amit egyedül az élő Úr Jézus Krisztusba vetett hitünk drága ajándékának tekintünk kölcsönösen.
Pünkösdi nyelvi csoda ez is, de még inkább pneumatikus Szentlélek-csoda. Ő, a Feltámadott, s Lelke által jelenvaló Úr Krisztus teszi a távollévőket közelvalókká (Efézus 2,17).
Mintegy 140 millió Krisztus-hívő kínai testvérünk él a kontinensnyi országban, ami egyre gyorsuló ütemben lesz a világ legtöbb keresztyén hívőjének otthonává.
Ugyan vannak még kisebb-nagyobb problémák, hiszen az állami ellenőrzés már a digitális eszközöket is alkalmazza (de hol nem?) az egyre növekvő hívő sereg számontartására, mindezzel együtt a „sinisizáció, a kínaizálás”, a keresztyénség kínai beágyazása a Szentlélek szabadságában és bátorításával feltartóztathatatlan. Ezt másképpen nevezik eredetileg brazil protestáns és teológiai fogalommal oikodoménak, házépítésnek, otthonteremtésnek a Lélek által (erről először a Brazíliában szolgált protestáns lelkész, Geiko Müller-Fahrenholz írt nagyszerű pneumatikus könyvében, melynek ez a címe: Ébresszétek fel a világot! Hitünk Isten Lelkében az ezerféle módon fenyegetett világban, 1993).
Mértékadó tudományos becslések szerint 2050-re – ha Urunk megengedi és a földi béke fennmarad – Kína és Nigéria, meg Brazília és az USA lehet a világ legtöbb keresztyénének helyet adó országa, oikodoméja.
A reformátusság azóta növekszik Kínában, mióta lefordították részben Kálvin nagy művét, az Institutiot, a Keresztyén Vallás Rendszerét nyelvükre.
Ez pedig úgy történt, közel 3 évtizeddel ezelőtt, hogy előbb a kommunista egyetemek történettudományi, szociológiai és vallástudományi tanszékein a professzorok és a hallgatók – óvatlanul vagy isteni vezetéssel?! – megismerkedtek Max Weber vallásszociológiai nagy művével, a Protestáns etika és a kapitalizmus szelleme korszakos elemzésével a protestáns hit társadalmi, gazdasági, politikai, kereskedelmi és kulturális felhajtó erejével. Mivel pedig főként Kálvin és a genfi típusú, majd hitsorsokon át tovább gyűrűzve, a holland, skót és amerikai területeket átszövő kálvinizmus jelentette ebben az egyik legfontosabb szellemi energiaforrást, eljutottak Kálvinig, Institutióján keresztül pedig Jézus Krisztusig. A kör bezárult, Krisztus-központú csodakörré, krisztológiai tengellyé vált az oktatásban, és futótűzként terjedt az új evangéliumi felismerés, a reformáció iránt korábban soha nem látott érdeklődést szülve sok millió kínai lélekben. A maoista ateizmus lélek-, és szellemtikkasztó évtizedei nyomán, abban a kultúrában, ahol évezredekkel azelőtt már Konfuce, Laotse és mások magasrendű filozófiája, embertisztelő etikája beleivódott a kínai lelkekbe.
Az egyetemi szemináriumokban, tanszékeken megindult a nem várt nagy szellemi érlelődés és zsibongás, igazi intellektuális tavasz, cseresznyevirágzás.
Weber és Kálvin műveinek tanulmányozása nyomán mind több szívben felébredt a kíváncsiság a forrás iránt, az evangélium tanulmányozására.
Ezen közben jöttek rá a keresztyén, protestáns Jézus-hit csodájára, ami Európává tette Európát. S ha ez Európában sikerült és sikertörténetté vált, miért ne történhetne meg ez Kínában és Kínával. Most ennek a nagy ébredési szakasznak lehetünk hálás tanúi…
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
