A zene legfontosabb hozadéka az, mit vált ki az ember lelkében. Ám hallgassuk csak meg újból a hatvanas évek dalait: az útkeresés mellett az öröm, a dinamika, a szabadság érzése az, amit sugároznak. És időtállóbbak, mint bármi más abból a korból.
Szerk. megj.: Részletet olvashatnak Csáky Pál írásából, amely Az álamcsapat útján (szerző: Oriskó Norbert) c. emlékkötet előszava. A teljes cikk korrajzot is tartalmaz, ez már most olvasható Csáky Pál honlapján, itt. Az emlékkötet a mai napon jelenik meg a Felvidéki Magyarok mellékleteként is.
Hangsúlyozom: mindezt ők sem így élték meg akkoriban, nem valamiféle világmegváltó-történelemformáló ihlettől hajtva írták dalaikat. Csak tették a dolgukat, a belső közlésvágy hajtotta őket. A dalok azután élték a maguk életét, és formálták az emberek lelkét. A Magyarország közigazgatási határain kívül élő magyaroknak, azaz nekünk is sokat adtak. Emlékszem, mi, akkori fiatalok is mélyebben benne éltünk a magyar szellemi kisugárzásban.
Illés-Omega-Metró szurkolókként püföltük egymást, s a fociban is magyar csapatoknak szurkoltunk. Volt osztálytársaimmal találkozva ma is fel tudjuk mondani a Vasas-Honvéd-Fradi-Dózsa egy-egy nagy csapatának névsorát, fel-felidézünk egy-egy emlékezetes meccset. Mentálisan mindez a magyar világhoz vonzott bennünket – s ez jó volt. (…) Meg kell állapítanunk: az omegások, Szörényi és Bródy, Presser és Adamis Anna, Zorán és Dusán, Koncz Zsuzsa, Kovács Kati, Zalatnay Cini és a többiek hatása legalább olyan fontos, mint bármely politikus, tudós vagy sportoló teljesítménye abból a korból. Máig tisztelettel nézünk fel rájuk.
Persze, a kor, a történelem, a politika őket is próbára tette, ez is a történet szerves része.
De túlélték a hullámvölgyeket is, a legtöbben meg tudtak újulni, s teljesítményük előtt a korrekt értékelő ma is csak kalapot emelhet.
És most itt áll előttünk – egy jubileum okán is – Kóbor és az Omega. A kiemelt társaságban is – más oldalról is – példaként. Nem csupán a zenéjük, hanem egymás iráni tiszteletük miatt is. Mivel az együttes tagjai példaértékűen összetartottak – együtt keresvén az új utakat is –, fenn tudtak maradni, együtt tudtak maradni a végsőkig. A megkeresett pénz jelentős részét is visszaforgatták a közös vállalkozásukba, megteremtve ezzel a lehetőségeket a hangzás- és látványbeli kiugrásokra. Ezen a téren is kiemelkedőt nyújtottak évtizedeken keresztül, s tapasztalatból tudom, hogy a csapatban Kóbor János vezető szerepe mindig is meghatározó volt.
A hatvanas évektől kezdve legalább négyszer meg tudtak újulni zeneileg is, korszakaik új utak lehetséges pilléreit jelentették, s így nem csoda, hogy a magyar rockzene nemzetközi téren is legismertebb és legelismertebb képviselőivé váltak. Nagyon meg kell köszönnünk a sorsnak, hogy magyarnak születtek, s ezáltal a magyar rockzenét emelték olyan nemzetközi magasságokba, amely egyenrangú volt a bázis angolszász versenytársak szintjével.
Az Omega világmárkává vált annak ellenére, hogy az akkori társadalmi rendszer komolyan igyekezett fékezni kibontakozásukat.
Valamilyen „tehetségvírus” a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben egyébként is belenghette a Kárpát-medencét, mert itt nagyon sok, nemzetközi mércével mérhető zenekar, szerző és énekes termett. Amit a magyar könnyűzenei szubkultúra a hőskorszakban alkotott, az méltán tekinthető világszínvonalúnak, s csak örülhetünk, hogy a modern technikának köszönhetően léteznek hanghordozók, amelyek örökre megőrzik nekünk ezt a kincset. A dallamaik, szövegeik értéket hordoztak-hordoznak máig, s létrejöttük idején nagyban hozzájárultak a volt szocialista rendszer szürke hétköznapjainak színesebbé tételéhez, s ezzel az akkori társadalmi bigottság lazításához, a rendszer korlátainak szétzilálásához.
Amit produkáltak, jóval több volt, mint zene. Az életérzés, amelyet ezek a dalok kisugároztak, a szabadság felé lódította a lelkeket,
s a sok konfliktus ellenére, amelyeket okoztak, az esetek többségében a felszabadulás erejével hatottak. Mert okoztak konfliktusokat is, ezt ne tagadjuk, s a konfliktusok nemcsak ideológiaiak voltak, hanem generációs jellegűek is, családokon belül is. De nekem meggyőződésem, hogy ez a zene és annak lelki hatásai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország a nyolcvanas évek második felére a szabadság rikkancsává vált a régióban. Ezen a ponton talán figyelembe lehet venni azt a tényt is, hogy a cseh, a szlovák, a keletnémet és a balkáni országokban akkor dívó populáris zene sokkal kommerszebb, „nyálasabb”, édeskésebb volt, teljesen alkalmatlan a lázadás szítására. Egyedül a lengyel zene bizonyos áramlatai hasonlíthatóak össze a magyar beatzene színvonalával, bár a lengyel társadalomban a meghatározó erő mégiscsak a vallásosság volt. A változó világ tehát a világérzés változásainak új kihívásait generálta a lelkekben, ám a válaszok míves kimunkálásához nagyon kellett a tehetség. Nincs még egy olyan nemzet a kontinentális Európában, amely az Illés-Omega-Metró klasszikus hármasa után zenekarok, szerzők és énekesek olyan minőségi kavalkádját tudta volna felvonultatni, mint mi, magyarok. Éltetve a reményt az emberi lelkekben, hogy létezhet egy jobb, szabadabb, értelmesebb világ, eljöhet egyszer egy színesebb, felemelőbb, teljesebb emberi lét.
Még valamire megtanított bennünket az Omega. Soha nem gondoltam volna a hatvanas-hetvenes években, hogy az együttes 2021-ben hivatalosan is arra kér majd mindenkit, hogy imádkozzon a súlyosan beteg Kóbor Jánosért. A lázadás, a korlátlan szabadság szellemét hirdető zenekar érett korára porba hullott Isten előtt. Úgy látszik, valami van a lelkünk mélyén, valami nagyon mély bizonytalanság, amely akkor, amikor földi erőink végét érezzük, arra ösztökél bennünket, hogy felemeljük a lelkünket, tekintetünket, s a vélt-valós földön túli hatalomhoz fohászkodjunk. Ez valahol talán az emberi léleknek a fizikai érzékelhetőség fölötti kapcsolatairól, sejtéseiről is árulkodik.
Kedves János, kedves omegások, nagyon sok, amit Tőled, Tőletek kaptunk. Azzal, ahogy kiteljesítettétek magatokat, egész világunkat tágítottátok, a lelkeinket emeltétek fel. Köszönet érte!
Csáky Pál
Kapcsolódó cikkek: