A Nagykürtösi járás első Petőfi Sándor szobrát avatták fel szeptember 29-én a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányának ipolynyéki székháza udvarán. Mint az ünnepélyes átadón elhangzott: Petőfi kultuszát éltetni kell, hiszen iránytű a jelen korszak emberének.
Balogh Gábor, a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmány elnöke köszöntőjében felvázolta, a 2023-as esztendőben számos jubileumot ünneplünk. Madách Imre születésének 200. évfordulója mellett Petőfi-emlékévet is hirdettek. Mint leszögezte:
„járásunkban ez az első emlékjel, melyet a lánglelkű költő emlékére állítunk”.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2023/09/03-Balogh-Gabor.jpg)
A szoborral kapcsolatban kifejtette, a Magyar Kultúra Lovagrendje erre a mintára négy szobrot rendelt meg Csoma Gergely, budapesti szobrászművésznél. A négy alkotásból hármat az anyaországban állítottak fel, a negyedik Palócföldre került. A lovagrendtől Ember István költő, lovagtárs közbenjárására került az alkotás Ipolynyékre még 2021-ben.
Az anyagi források azonban csak az idén teremtődtek meg a szobor méltó elhelyezésére. „Ez nem is baj, hiszen így csatlakozunk a bicentenáriumhoz. Stílusosan szeptember végére terveztük az ünnepélyes leleplezést” – szólt a Csemadok járási elnöke.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2023/09/05-Parak-Jozsef-megszenteli-a-szobrot.jpg)
Az alkotást a Csemadok székház udvarán helyezték el, ahol már a múlt évi Palóc Világtalálkozó, illetve a Trianon 100. évfordulója alkalmából ültettek emlékfákat. A két díszfa közrezárja a most leleplezett szobrot.
A talapzaton lévő Petőfi Sándor mellszobrot Kliment Éva, Balogh Gábor és Hrubík Béla leplezte le, majd Parák József, püspöki helynök szentelte fel.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2023/09/06-Koszoruzas-pillanatai.jpg)
Balogh Csaba, Magyarország Rendkívüli és Meghatalmazott pozsonyi nagykövete beszéde bevezetőjében elmondta: Petőfi Sándor rövid élete alatt rendkívüli életművet alkotott, nemcsak költőként, hanem politikusként és forradalmárként is. „Fegyelmezett élet kellett ahhoz, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen jelentős nyomot hagyjon a magyar irodalomban, a magyar történelemben” – jegyezte meg ünnepi beszédében.
Petőfi Sándor az a személy a magyar irodalomban, akikről senkinek nincs egy rossz szava, gondolata sem. Makulátlan életutat hagyott ránk – fűzte hozzá a nagykövet.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2023/09/07-Balogh-Csaba-nagykovet.jpg)
Mint elmondta, a jubileum évében számos helyen állítottak Petőfi szobrot, melyek élő fáklyaként hirdetik szellemiségét.
„A Petőfi szobor egyfajta jelzőoszlop, iránytű, amely azt mutatja számunkra, hogyan is kell helyesen cselekedni. Kövessük a nagy költő nyomát”
– hangzott el a székház udvarán.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2023/09/09-Orisko-Norbert-eloadasa-kozben.jpg)
A koraesti rendezvényen Oriskó Norbert tartott kis előadást Petőfiről, s egyben megnyitotta Az ahogyan Petőfi szeretett című, az emlékév kapcsán létrehozott rollup kiállítást.
Az avató ünnepséget még meghittebbé tette Lőrincz Sarolta Aranka éneke, Csábi István kis műsora, valamint a Tormay Cécile Társaság két tagja Ember István és László Péter.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2023/09/IMG_7658.jpg)
A szobor felállítása Besztercebánya Megyei Önkormányzata, a Kultminor, illetve a magyar állam hathatós támogatásával valósult meg.
- Lőrincz Sarolta Aranka szaval
- Ünneplő közösség
- A helyi népdalkör
(Pásztor Péter/Felvidék.ma)