Advent első vasárnapja van, az elcsendesülés, az ünnepvárás ideje. Pontosabban az elcsendesedés, a magunkba mélyedés, a csodára készülés átszellemült ideje lenne, ha a kereskedelem, a reklámok, a költekezésre való ösztönzés épp ettől nem fosztana meg bennünket.
Még jóformán le sem zárult az üzletekben a halottak napi mécsesdömping, már elárasztották a polcokat a karácsonyi édességek, fenyőfadíszek, fényfüzérek, a reklámok pedig novembertől hirdetik az ünnepet, szól a karácsonyi zene, s bármennyire is szeretjük, ettől az erőszakos reklámhadjárattól karácsonyra már épp elegünk van a Jingle Bells-ből és társaiból, ahogy az akár hitelre történő költekezésre buzdító reklámok szakadatlan áradatából is. Az ünnepvárás csodájától fosztanak meg bennünket a megszokottá szürkülő csillogással, a megunt karácsonyi dallamokkal, attól a csodától, amit annyira várunk egész évben, a hétköznapok mókuskerekében gépiesen taposva.
Szomorú, hogy ezzel oly sokak számára elveszik az ünnep lényege, s már nem szól másról, csak a vásárlásról és az evésről-ivásról. Elvették tőlünk a csodát, holott Márai szavait idézve: „Nem lehet csoda nélkül élni!”
Nem véletlenül kellene fokozatosan készülünk az ünnepre advent idején, nem véletlenül gyújtunk meg hétről hétre mindig csak eggyel több adventi gyertyát, míg végül már négy gyertya fénye ragyogja be a szobánkat és az ünnepünket. Ennek jelképes értelme van, a várakozásé, a fokozatos felkészülésé, amikor engedjük, hogy áthasson bennünket az ünnep, a Megváltó eljövetelére várás csendes izgalma, varázsa és titokzatossága.
De mi nem tudunk csendben várakozni, mert rohanó világban élünk és mert ennek az örömétől megfosztanak bennünket a november elején ránk erőszakolt karácsonnyal. Korunk embere a mának él. Carpe diem! – tartja a mondás. Élj a mának, mert ma élsz! Mert a holnap bizonytalan. Talán ezért hajlandók sokan eladósodni a karácsonyi ajándékozás, ünneplés érdekében, nem gondolva a bizonytalan holnapra. Megéri? Nem hiszem, mert az ünnep nem erről szól, ezt csak a csillogó reklámok sulykolják belénk.
Tanuljuk meg igazán várni az ünnepet így advent idején és hasonlóan kivárni a fontos dolgokat az életben!
Csendesen magunkba mélyedve, önmagunkba nézve, áhítattal és kellő alázattal, ne pedig hamis, talmi csillogással! Ne hagyjuk életünkből elvenni a csodát! Erre gondolva gyújtsuk meg ma az első adventi gyertyát!
(NZS/Felvidék.ma)
