Z. Németh István írói világát kóstolgatom, ízlelgetem egy ideje. Rendkívül kedvesek számomra fanyar humorú novellái, melyek a tudományos fantasztikum és a realitás határán némi abszurddal fűszerezve léteznek, vonzzanak magukkal (Tejfehér köd, 2020; Kiber tér, végállomás, 2010). Izgalmasak a történetek, a cselekményben pedig mindig van egy meglepő, váratlan fordulat, ami a magamfajta olvasó számára igazi csemegévé teszi a szerző rövidprózáját.
A hencegő óriás és más mesék című kötet Z. Németh István írói világának egy másik szegletébe kalauzol el, ahol a fő jellemző a harmónia. Két kislánnyal ismerkedünk meg, Mimivel és Momival, akiknek csodás tulipános kertjük van a Százszorszép Sziromréten. Valahol a távolban található a Sosemlátott Sivatag. A két világ, a rét és a sivatag egymás ellenpontjai, ahogy az éjjel és a nappal, az élet és a halál, a termékenység és a terméketlenség. A réten és a sivatagon nem látunk túl, de nem is kell. Ebben az ellentétpárban benne van a teljesség. A mesékben pedig úgyis fontos szerepet kell hagyni a fantáziának.
Mimi és Momi kalandjai bájosak. Beszélgetni tudnak az állatokkal, van boszorkány, sőt óriás ismerősük, megelevenedik a csokinyúl, a zongora és a hóember is. A klasszikus és a modern világ együttesen van jelen. Miközben olvastam a meséket, egy másik mesevilág emléke furakodott tudatomba. Tony Wolf írói álnéven tevékenykedő könyvillusztrátor és író mesevilága, a Mesél az erdő sorozatban megismert történeteinek sora.
Mindkét szerző meséiben a történetek hátterét a természet adja (rét/erdő), melyben állatok, törpék, óriások, emberek egymásra ható társadalma jelenik meg. Ahogy Wolf, úgy Z. Németh is a gyermeki (és felnőtt) világban komoly problémát okozó helyzetekre vet fel megoldásokat.
Hiszen, ha valakit becsapnak, hazudnak neki, rászedik, azzal valamit kezdeni kell! Mimi és Momi megküzd a mesei gonosszal, az álságossal, mégpedig okosan. A mesék azt mutatják meg, hogy furfanggal, ésszel, erőszak, durvaság nélkül hogyan lehet megoldani egy-egy nehéz helyzetet. Különösen nagy értéke ez a meséknek, mert a durvaság, az erőfitogtatás, a mások megalázása gyakran a kialakult helyzetek megoldásának eszköztárába lépett már a legfiatalabb generációknál is. Talán ezért sejlett fel számomra a már említett Tony Wolf mesevilágával való párhuzamba állítás, mivel ott is/és itt is munkával, furfanggal és szeretettel oldódnak meg a legnagyobb gondok, a legélesebb helyzetek.
Z. Németh István meséiben egy nyugodtabb világot fedeztem fel a novellák világához képest.
A nyugalmat azonban nem úgy értem, hogy nem izgalmasak a mesék, nem történik bennük semmi, hanem úgy, ahogy a mesék olvasásához, hallgatásához, nézéséhez áll az ember.
Izgalmas, borzasztóan nehéz, szinte lehetetlen feladatokat kell megoldania a főhősnek, de végül győzni fog. A meséknek ősidők óta szoros logikai rendjük van. Biztos vagyok abban, hogy a legkisebb királyfi meg fogja menteni a gonosz banyától a királyleányt. Miért? Mert a mese ezt a biztonságot, nyugalmat adja a befogadónak. Ha a valóságos világban a jó és gonosz harcának kimenetele nem mindig egyértelmű, legalább a mesékben annak kell lennie. Ez az az ősbizalom, amivel a mesék felé fordulunk, és ezért imádjuk őket. Elrepítenek minket a fantázia világába, ugyanakkor egy biztonságos, kiszámítható világba. A Százszorszép Sziromrét lakói is egy ilyen biztonságos világ részei. A történetekből levonhatjuk a tanulságot, felkészülhetünk a pöffeszkedő gombákra, a gonosz manókra, a kegyetlen lepkevadászokkal való küzdelemre. Ugyanakkor megtanuljuk azt is, hogy az életben nemcsak munka van, hanem ünnep is.
A mesékben Z. Németh nyelvhasználatának egyik fő attribútuma, a nyelvi játékosság, lelemény jól érzékelhető. Különösen a mesehősök névadásában érhető tetten. A páros szereplők neveiben magas és mély magánhangzókkal játszik (Lepike és Lopika a lepkék, Mimi és Momi), a Százszorszép Sziromrét lakóhelyének földrajzi nevében vegyük észre az alliterációt is. Különös kedvencem Botorka, a boszorka névhasználat alkalmazása, ahol pusztán egy mássalhangzó megváltoztatásával hozza játékba a nevet a foglalkozással, ugyanakkor utal a boszorka kissé megkopott varázslótudományára is, tehát beszélő névként is értelmezhető.
A szövegben megbújó nyelvi játékosság a gyerekek körében még kedvesebbé teheti a történeteket. A kötetet Balázsy Géza illusztrációi teszik izgalmasabbá, kellemessé a kalandozást a hencegő óriással egy gyönyörű tulipános kertben.
(Z. Németh István: A hencegő óriás és más mesék, Vámbéry Polgári Társulás, 2022)
Írásunk az Opus 2023/5. számában megjelent recenzió változatlan újraközlése.
(Gál Éva/Opus/Felvidék.ma)
