Tizenkét Blackhawk helikoptert vásárol a védelmi minisztérium. A minisztérium 150 millió eurós árajánlatot kapott a felszerelés nélküli gépekre.
A helikopterek felszereléséről is tárgyalt a tárca – jelentette be sajtótájékoztatóján Robert Kaliňák (Smer-SD) védelmi miniszter.
„Ha az összes fegyverrendszert, és a védelmi rendszert is megvásároljuk, ami önmagában is milliókba kerül, még úgy is a felét fizetjük annak az összegnek, amibe a Viperek kerülnének” – mondta a miniszter.
Kaliňák tájékoztatása szerint a helikoptereket könnyű és nehéz gépfegyverrel, Hellfire rakétákkal szerelik fel.
A helikopterek harci műveletek mellett mentésnél vagy tűzoltásnál is bevethetők lennének.
A védelmi miniszter tájékoztatása szerint a helikopterek élettartama legalább 8000 repült óra, ami azt jelenti, hogy évtizedekig használatban lehetnek.
Kaliňák nemrég sajtótájékoztatón beszélt a korszerűsített Viper vagy Blackhawk helikopterek megvásárlásáról. Tizenkét felszerelt Viper megközelítőleg 550 millió euróba kerülne. Ugyanennyi Blackhawk ára fegyverzet nélkül 150 millió euró. Kaliňák az akkori sajtótájékoztatón hangsúlyozta, az is a Blackhawkok megvásárlása mellett szól, hogy Szlovákiának már vannak ilyen helikopterei.
(TASR)