A 2025-ös jubileumi szent év alkalmából a besztercebányai megyéspüspökség jubileumi templommá nyilvánította az ipolysági Nagyboldogasszony plébániatemplomot. Ennek apropóján került sor január 4-én a jubileumi szent év ipolysági hivatalos megnyitására. Az ünnepi esemény a vatikáni Szent Péter Bazilika Szent Kapuját jelképező gótikus bélletes templomkapu hívek előtti ünnepélyes megnyitásával kezdődött.
Mint Hlédik László, helyi plébános a szentmise kezdetén elmondta: „a megyéspüspök által kijelölt azon kevés templomok egyike az ipolysági, ahol eleget téve a búcsúi feltételeknek elnyerhetjük azokat Krisztus Urunk végtelen érdeméből.”
Az ünnepi alkalmon megjelentek az Ipoly menti paptestvérek Parák József, püspöki helynök vezetésével.
„Ez a szentmise legyen számunkra az első lelki élményünk, amely elindít bennünket a jubileumi szent évbe s közelebb visz mindannyiunkat a Jóistenhez”
– fogalmazott rövid köszöntőjében Hlédik László atya.
Az ünnepi alkalmon a szentbeszédet Fóthy Zoltán, párkányi esperesplébános tartotta meg. A prédikációjában értelmezte a jubileumi szent év mottóját: A remény zarándokai.
„Ünneplésünk akkor lesz teljes, ha megtaláljuk a betlehemi jászolban Krisztust, a jóságos Istennek a barátságos arcát, aki az egész emberiség reménye. Ebben jelöli meg a Szentatya a jubileumi év fontos mozzanatát, felismerni Krisztusban a világ reménységét, a mi reménységünket ” – fejtette ki az esperesplébános.
Hozzátette, ezt a lelki tisztaságot fel kell ismerni a hívőknek. Akik felismerik, azok Isten közelében vannak – magyarázta a szentbeszédében.
Ugyancsak kitért az idő múlására. Mint mondta, a változás rendje az időben ragadható meg. „Az idő folyása egyben kegyelmi idő is –szögezte le, mint folytatta – a keresztényi élet célja, hogy az ember az idő folyásával bele kell, hogy nőjön a Jóisten dicsőségébe. Ezért a kegyelmi idő.”
A jubileumi szent évhez kapcsolódóan kifejtette:
nagyon értékes ez az esztendő, melyet érdemszerző cselekedetekre fordíthatunk. „A jubileumi év legyen az idő folyásának és a kegyelmi időnek a találkozása. Az idő folyásával a kegyelem itt és most megmutatkozik, értékes ez az időszak”
– hangzott el a templomban.
Az előttünk álló esztendő a hitbeli és reménységbeli megerősödést, illetve az örökkévalóság távlatának tudatosítását szolgálja – szólt végezetül prédikációjában.
Az ünnepi alkalom koncelebrálásában részt vett a tágabb térség papsága. Hlédik László jubileumi szent évhez kapcsolódó gondolatai ITT olvashatóak.
Az eseményről szóló képriport ITT tekinthető meg.
Pásztor Péter/Felvidék.ma