A Szlovák Értelmiségiek Szövetsége feljelentette Hájos Zoltánt, Dunaszerdahely polgármesterét, akit a nagyszombati kerületi rendőrkapitányság nyomozója az alapvető emberi és szabadságjogok elnyomására irányuló mozgalom alapítása, támogatása és népszerűsítése miatt indított büntetőügyben hallgatott ki, ami egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Erről maga a polgármester számolt be a közösségi hálón, ahol megjegyezte, a feljelentés szerint a büntetés négy évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, ha bebizonyosodik, hogy a cselekményt nagy nyilvánosság előtt vagy nyilvánosság számára hozzáférhető helyen, súlyosabban minősülő módon követik el. Ez lenne a Felvidéki Vágta rendezvény.
A feljelentő szucsányi székhelyű Szlovák Értelmiségiek Szövetsége (Združenie Slovenskej Intelligencie) szerint ugyanis a Felvidék egy revizionista kifejezés. A szlovák „intelligencia” tehát újra akcióban, ők ugyanis nem ismeretlenek olvasóink előtt: tudósításunk alapján feljelentették már Halász Bélát, Gúta polgármesterét is.
Felkerestük Hájos Zoltánt az ügy kapcsán, aki a Felvidék.mának elmondta, ugyan nem ijedt meg a feljelentéstől, de a kihallgatást komolyan veszi.
A kerületi nyomozó a dunaszerdahelyi rendőrkapitányságon kapott egy irodát, ott hallgatta ki őt Karaffa Attila alpolgármesterrel és Mikóczy Zoltánnal együtt. Puha György alpolgármestert egy későbbi időpontban hallgatják ki, mivel épp szabadságát tölti
– tudtuk meg.
Az egyik feljelentés konkrétan a 2023. július 8-án megrendezett Felvidéki Vágtát érinti, míg a másik a 2023. augusztus 20-ai Szent István-napok mellett megrendezett Felvidéki Fesztivál kapcsán történt. Arra a kérdésünkre, hogy a feljelentés miatt elgondolkodtak-e azon, hogy megváltoztatják a rendezvények nevét, Hájos kifejtette: a Felvidéki Fesztiválnak még nincs komoly hagyománya, el lehet gondolkodni azon, milyen más név képes hűen tükrözni a csallóközi, városi, azaz dunaszerdahelyi rendezvényt.
„A Felvidéki Vágtával kapcsolatban viszont világos, hogy nincs más alternatíva, mert egy lovasversenyről van szó, amit Magyarországon szerveznek, és a Nemzeti Vágta előfutama a Felvidéken. A Felvidéki Nemzeti Vágta – ez valójában a Felvidéki Vágta – a neve ennek a rendezvénynek, úgy, mint Székely Vágta Erdélyben, Vajdasági Vágta a Vajdaságban, vagy Muravidéki Vágta a Muravidéken.
Úgyhogy a Felvidéki Vágtából engedni nem lehet” – fogalmazott.
Hozzátette: sem városi rendezvényen, sem a vágtán nem hangoznak el olyan politikai jellegű célzások, vagy netán uszítások, amire a feljelentők esetleg a név kapcsán gondolják, hogy elhangozhatnak. „Azt hiszem, hogy aki részt vett a rendezvényeinken, igazat tud adni nekem abban, hogy
ezek a sport- és társadalmi események nemcsak a szlovákiai lótenyésztők és az egyes községeket vagy városokat képviselő lovasok ünnepe, hanem mindenekelőtt a gyermekes családok szabadidős tevékenysége.
A színpadon neves előadók, valamint folklórcsoportok és kulturális együttesek mutatkoznak be, és a rendezvénynek nincsenek politikai felhangjai” – nyomatékosította Hájos Zoltán.
A feljelentőkkel kapcsolatban pedig megjegyezte, felvetődik benne a kérdés, hogy a szlovák értelmiséget tömörítő egyesületnek mi a célja a feljelentésekkel?
„Az a céljuk, hogy megfélemlítsék a magyarokat Szlovákia területén, vagy ki akarnak minket innen üldözni?
Az biztos, hogy ez a fajta viselkedés, amit ők megengednek maguknak, azaz, hogy feljelentésekkel zaklatják a magyar embereket, biztosan nem tesz jót a szlovák–magyar együttélésnek, a megbékéléshez semmiképpen sem járul hozzá. Ilyen jellegű viselkedés vagy igyekezet nem tesz jót a két nemzet közötti kapcsolatnak” – hangsúlyozta.
Dunaszerdahely polgármestere portálunknak még egyszer megerősítette: a Felvidéki Vágta neve marad, ebből engedni nem lehet és legközelebb kilencedik alkalommal rendezik meg idén nyáron, július 5-én.
Szalai Erika/Felvidék.ma